A világon több mint ötezer Szent Márton-templom van. Közéjük tartozik a pozsonyi Szent Márton-dóm vagy ismertebb nevén a Koronázó templom is, amely – a várossal együtt – rendkívül jelentős szerepet játszott a magyar történelemben.
A templom kiemelkedő történelmi jelentősége abban áll, hogy az ország középső részének, így a korábbi koronázóvárosnak, Székesfehérvárnak török kézre kerülése nyomán e templom vált a magyar királykoronázások helyszínévé. 1563 és 1830 között 11 magyar királyt és 8 királynét koronáztak meg itt. Jelentősége miatt ebben az időben vált a Magyar Királyság legfőbb temetkezőhelyévé. Ide temetkezett Nicasius Ellebodius Arisztotelész-szakértő, filológus, orvos, esztergomi kanonok (1577). Itt temették el Fejérkövy István (1596), Pázmány Péter (1637) és Széchenyi György (1695) esztergomi érseket; Monoszlóy András veszprémi (1601) és Zongor Zsigmond váci püspököt (1658). Itt kapott végső nyughelyet több nádor, világi főrendi, pénztárnok, kamarai tanácsos, alispán, polgármester, városbíró és szenátor is.
Mai formáját 1863-1878 között nyerte el. A. A többkápolnás, háromhajós gótikus templombelső hossza 69,3 méter, szélessége 22,85 méter. A torony magassága 87 méter. A kereszt helyére díszpárnát tettek, arra helyezték a 300 kg súlyú aranyozott magyar koronát. A templomtorony a város erődítményének része volt, így bástyaként is szolgált. A dóm hajóit két sorban összesen nyolc oszlop választja el.
Pozsony legkorábbi temploma, amely egyben prépostság és káptalan székhelye is volt, a Várhegyen állt, de e helyszín védelmi szempontból kedvezőtlennek bizonyult. 1204-1221. között a templom és a prépostság is a Várhegytől keletre-délkeletre elhelyezkedő Váralja településrészre, mai helyére költözött. Ekkor épült a mai dóm helyén korábban álló, Legszentebb Megváltónak szentelt, román stílusú templom. Mivel a templomot a 14. sz elejétől a város lakossága plébániatemplomként is használatba vette – így ez ma Pozsony legrégibb plébániája -, az épület hamar kicsinek bizonyult. Ezért 1311-1314. között a korábbi templom köré új falakat építve megnagyobbították azt, korai gótikus stílusban. A gótikus stílusú építkezés, bővítés évszázadokon át folyamatosan zajlott. Az addig elkészült részeket 1452-ben már a Legszentebb Megváltó és Szent Márton nevére szentelte fel az esztergomi érsek. Ezen építési periódusban a templom szentélye csak kb. a mainak 1/3-áig terjedt ki. Mátyás király uralkodása alatt, 1467-1487. között jelentősen, a mai méretére bővítették az épületet, késő gótikus stílusban. Az 1467-1878 közötti időszakban számos további javítás, bővítés is zajlott a templomban. Így 1510 körül Bakócz Tamás esztergomi érsek is építkezett a templomon. A hajó déli bejárata előtt álló előcsarnok külső ajtajának reneszánsz keretét Anton Pilgram faragta 1525-ben.
A templom kápolnái közül legszebb és műemléki értékekben leggazdagabb a szentély északi oldalához simuló, barokk Alamizsnás Szent János kápolna. Ezt Esterházy Imre esztergomi érsek megrendelésére Georg Rafael Donner alkotta 1732-ben. Donner készítette el a templom látványos, barokk főoltárát is. Ezt később ugyan szétbontották, de egyes elemei, kevésbé kiemelt helyen, máig megtalálhatóak a templomban. A leghíresebb, egykor az oltáron szerepelt elem a templom védőszentjének a savariai (szombathelyi) születésű Szent Mártonnak fél-életnagyságú, ólomból öntött szobra, amely ma a déli mellékhajóban áll.
A 1863-1878 között Heiller János kanonok újíttatta föl a templomot Lippert József tervei szerint, purista, neogót elemeket alkalmazva.
A 20. század közepén több, nem túl szerencsés beavatkozás is történt az épületen. Az új Duna-híd és az ehhez kapcsolódó gyorsforgalmi út tragikus következményekkel járó megépítése pedig városnegyednyi területet tarolt le a templom közvetlen közelében a régi Pozsony belvárosából és elvágta a dómot a Várhegytől.