A Magyar Királyság nyugati határszélén épült, nagy múltú Pozsonyt a középkorban zömmel német, kisebb részben magyar polgárok lakták. A korábban nem különösebben kiemelkedő város akkor szerzett országos jelentőséget, amikor a 16. század közepén a törökök elfoglalták az ország korábbi központját. Ekkor helyezték a biztonságosabb – és Bécshez, a Habsburg-házi magyar királyok valódi székhelyéhez közeli – Pozsonyba a legfőbb kormányszerveket, itt működött az országgyűlés, itt koronázták a királyokat. Ezzel a város az ország egyik fontos gazdasági, kulturális, vallási és oktatási központjává vált. A fallal körülvett óvárosban, különösen a béke beköszöntével, a 18. században számos Habsburg-párti magyar főúr és egyházi főméltóság építtetett látványos, státusszimbólumnak számító, emeletes, barokk, vagy klasszicista palotát – a leggazdagabbak akár többet is.
Ezek egyike a 19. század második felében kialakult pozsonyi Sétatéren 1884-85-ben felépült Pálffy-palota. A Belvárosban több, e családhoz kötődő palota is áll, köztük egyik az Úri utcában áll a 19-21. szám alatt. Ennek telkéhez hátulról csatlakozva, de főhomlokzattal már a Kossuth térre nézve építtette fel Pálffy János (1829-1908) neobarokk stílusú palotáját, Viktor Rumpelmayer tervei szerint.
Pálffy János, mint a korabeli Magyarország egyik leggazdagabb embere, híres műgyűjtő volt. Támogatta korának művészeit és maga is remek műkincsgyűjteménnyel rendelkezett.
A zárt sorú beépítésben, utcafronton álló, négyszintes épület főhomlokzata szimmetrikus szerkesztésű. Három kapuval nyílik az utcára. Közülük legdíszesebb a középen elhelyezkedő főkapu, amely fölé kiugró, első emeleti erkélyt a kapu két oldalán egy-egy atlasz (faun) tartja. A homlokzat párkányokkal és stukkókkal gazdagon díszített, különösen az ablakok körüli felületen. Földszintje rusztikázott, míg az emeleti homlokzatot hatalmas pilaszterek osztják fel. A középrizalit fölé emelkedő, áttört attikafalon életnagyságnál nagyobb méretű istenszobrok sora áll.
Az épületben ma képzőművészeti főiskola működik.