Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője
2021. május 17.

Református templom

Református templom

Pozsony sziluettjében több mint száz évvel ezelőtt jelent meg a református templom tekintélyt parancsoló tornya. A templom a városfal északi szakasza előtt fejlődésnek indult városrészben, az egykori Irgalmasok terén épült fel. A ma már lombok takarta neoromán homlokzat a mai Szlovákia szakrális építészetének kiemelkedő alkotása. Paradox módon (vagy épp törvényszerűen?) igen szerények az ismereteink az ilyen, viszonylag „fiatal” épületekről, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, a környezet természetes elemeként regisztrálva őket. Bár értéküket nem vitatjuk, születésük történetéről, körülményeiről rendszerint alig van elképzelésünk. Pedig a református templomnak, illetve a Kálvin-udvarnak (a templom ugyanis egy bérházat és parókiát is tartalmazó épületegyüttes szerves részét képezi) figyelemre méltó története van, amely a 19. és 20. század fordulóján kezdődött.
A pozsonyi reformátusok 1895-ig az evangélikus egyházba tagozódtak. Ideiglenes istentiszteleti helyszínként használhatták az Apátzak utcai (Panenská) magyar-szlovák (ún. kis) evangélikus templomot, az Evangélikus Teológiai Akadémia nagytermét a Konvent utcában, valamint a Védcölöp utcai (Palisády) új líceum tornatermét. Az említett esztendőben azonban formálisan is önálló gyülekezetté váltak, és templom építését kezdeményezték. A református gyülekezet ezt követő két évtizedét elsősorban a Budapestről érkezett lelkész, Balogh Elemér neve fémjelzi, aki fiatal kora ellenére komoly tekintélyt és rokonszenvet vívott ki a polgárok körében. Az egyházi élet megszervezése mellett tudományos tevékenységgel, valamint ehhez kapcsolódóan gazdag könyvtárának bővítésével is foglalkozott. Remek humorérzékéről is említést kell tennünk: a Nyugatmagyarországi Híradó című lapban saját rovatában szellemes cikkeket publikált hivatalának megmosolyogtató történéseiről.
A gyülekezet nem sokkal megalakulása után élénken érdeklődni kezdett egy Torna utcai (Zochova) telek iránt, a városháza azonban nem tett eleget az ingyenes rendelkezésre bocsátásra vonatkozó kérésnek, és eladta a telket. A reformátusok a városvezetés csendes támogatása ellenére sem tudtak versenyre kelni a neológ zsidó hitközség ajánlatával. A provizórium időszaka így lényegesen megnyúlt, de biztonsággal állítható, hogy a reformátusoknak ekkor már voltak kész építési terveik – bár ez ma mindössze egy képeslappal támasztható alá, amelyen a helyi Kittler és Gratzl nevű építészeti cég által tervezett templom homlokzata látható. A részleteket nem ismerjük, így kérdéses, hogy ezt az eklektikus épületet a Torna utcára szánták-e. A templomépítés a Grassalkovich tér (a mai Május 1. tér) és a Magas út (Vysoká) sarkán fekvő terület megszerzésével vált ismét időszerűvé, bár a Stefánia úti (Štefánikova) Deutsch-telek is felmerült. Az előzőt határozottan támogatta a presbitérium, míg az utóbbi elképzelés az ára miatt irreális volt. Maga Balogh ugyanakkor egy harmadik lehetőséget vetett fel: a Vásártér (a mai Szlovák nemzeti felkelés tere) és a Széplak utca (Obchodná) közötti telket javasolta, amelyen a sóhivatal régi épülete állt.

A tervezett építés költségeinek csökkentésére „néhány dollárért” megvásárolta volna egy szálloda terveit egy meg nem nevezett amerikai építésztől. Az ötlet kétségkívül a modern amerikai és angol szakrális építészet iránti rajongásának tudható be. Mindkét országot jól ismerte, jelentek is meg angol nyelven írt művei, köztük a magyar református egyház rövid története. Az egyház végül 1906-ban, Darányi Ignác földművelésügyi miniszter segítségével jutott hozzá a telekhez, ahol a múlt század második évtizedének elején megszületett a „Kálvin-udvar”. A gyülekezet hálából magas rangú jótevőjéről nevezte el a soproni Seltenhofer család műhelyében öntött négy harang egyikét. Balogh Elemér és a presbitérium tudatosan igyekeztek közérdekű kérdésként kezelni a templomépítés témáját. A helyi és az egyházi sajtó rendszeresen beszámolt az elért eredményekről, bízva a konkrét adományok formáját (is) öltő kedvező fogadtatásban. Rendkívüli visszhangja volt az 1904. június 12-én a Bellevue étteremben tartott kerti ünnepségnek, melynek védnökségét Lónyay Vilma grófnő vállalta, a szervezésről gondoskodó bizottság vezetése alatt pedig csaknem 120 helyi úrhölgy buzgólkodott. A magasztos gondolat és az értékes tombolanyereményeket (melyek között teljes hálószoba-, illetve szalonberendezés is szerepelt Müller József bútorgyárából) is kínáló, vonzó program közel 8000 koronát, a várt összeg kétszeresét hozta az építési alapítvány számlájára.Különösen nagy sikert arattak az Erdélyből származó Forray család hölgytagjai. A Pozsony egyik legtehetősebb családjának számító Forrayak bőkezű mecénások voltak: a kereskedelmi tanácsos és főkurátor István mint családfő 5000 koronát ajánlott fel a szószékre és az úrasztalára, fiai, Károly és Ernő pedig közösen 1000 koronát a berendezésre.
A gyülekezet azonban később az ünnepség vitathatatlan sikere ellenére is a kevésbé nagyszabású rendezvények felé fordult. A korabeli újságokból megtudhatjuk, hogy katonazenekari koncert rendezését tervezték a Megyeházán (1910), valamint Osmitz Géza műgyűjtő kiállítását az Evangélikus Teológiai Akadémián (1913). A református közösség számos jelentős adományozója között Thaly Kálmán, az ismert történész és országgyűlési képviselő is szerepelt.
Az egyház helyi elöljárói okos „diplomáciával” elnyerték az ország és a város legfelsőbb vezetőinek jóindulatát. Törekvésük 1910 végére ért befejező szakaszába: novemberben az építési bizottság pályázatot írt ki egy templomot, lelkészi hivatalt és (többfunkciós) bérházat magába foglaló épületegyüttes tervezésére. A megrendelő követelményei a telek fekvése és paraméterei miatt nem voltak egyszerűek: főhomlokzatával a Vásártérre néző, 500 ülőhelyes templomra volt szükség. A szószéknek mint a protestáns istentiszteletek központi helyének jól látható helyre kellett kerülnie. A lelkészi hivatalban a lelkészi és harangozói lakás mellett irodákra és ülésteremre is szükség volt. A kétemeletes bérháznak a lakások mellett üzlethelyiségeknek is otthont kellett adnia. Fontos kritérium volt a tér és a Fa utca (Drevená) közötti összeköttetés – passzázs kialakítása, amelyet kereskedelmi célokra szántak. Az egyház távlati tervei között egyébként a nyugati szomszédos telek felé történő terjeszkedés szerepelt.
A pályázóktól ennek a szempontnak a figyelembevételét is elvárták az egyes épületek elhelyezésében és a templom homlokzatának kialakításában, hogy a majdani további épület szervesen kapcsolódhasson a meglévőkhöz. A pályázat a városban szokatlanul ható témája miatt nagy publicitást kapott. Pozsonyban újdonságnak, előzmény nélkülinek számított egy ilyen jellegű épületegyüttes (folytatására a világháború után sem került sor). A pályázati tervek benyújtási határideje 1911. március 18. volt. Ezután kezdte meg munkáját az értékelő bizottság, élén a budapesti Felső Építőipar Iskola tanárával, az eperjesi születésű Sándy Gyulával. A bizottság április 6-ra kiválasztotta és megvételre javasolta a két legjobbnak ítélt tervet. A helyieket nyilván megörvendeztette, hogy a pályázat győztese a köztiszteletben álló kereskedőcsalád sarja, a fiatal Wimmer Ferenc lett. A második helyen a budapesti Tornallyai Zoltán végzett. A további résztvevők nevét és pályamunkáikat jelenleg nem ismerjük, minőségükről azonban sokat elárulnak a nyilvánosságra hozott értékelések és kommentárok, amelyek nem fukarkodtak a dicséretben a rajzok megragadó kidolgozását illetően.
Az értékelés során azt is figyelembe vették, hogy a pályázók mennyire találékonyan oldották meg a bérház, valamint a Fa utca, a Széplak utca és a tér összekapcsolásának kérdését. Wimmer „Lukács” jelszóval (Lukács evangéliumára utalva) beadott pályamunkája műszaki és esztétikai szempontból is túlszárnyalta a többi tervet. A zsűri kiemelte a ház funkcionális szempontból megfelelő elhelyezését és fedett folyosóval történő összekapcsolását a templommal, és méltányolta a templom festőiségét. Ezzel kapcsolatban azonban óvatosan megjegyezte, hogy „idegenszerűsége” és arányai vélhetőleg nem számíthatnak lelkes fogadtatásra. A korabeli újságcikkek alapján a pályázók – legalábbis az első három helyezett – a templom egyterű kialakításában gondolkodtak, külső megjelenésében pedig a román stílushoz nyúltak vissza. Jóval szabadabb elképzeléseik voltak azonban a komplexum „világi” részére vonatkozóan – még egy új utca nyitása is szóba került a telek hosszában. A huszonkét pályaművet 1911. április 13. és 19. között kiállították a Megyeházán a nagyközönség számára. A büdzsé azonban korlátozott volt, ráadásul valamennyi terv (a győztest is beleértve) módosítást igényelt ahhoz, hogy maradéktalanul megfeleljen a feltételeknek, ezért az építési bizottság úgy határozott, Opaterny Flórist bízza meg Wimmer terveinek átdolgozásával. Az abban az időben Budapesten élő Opaterny nem volt ismeretlen Pozsonyban, hiszen évekig dolgozott a városban. Balogh állításai alapján valószínűsíthető, hogy Opaterny lényegesen módosította a terveket, és az sem zárható ki, hogy ehhez más pályamunkákból is merített. Manapság, amikor naponta kerülnek szóba a szerzői jogok, ez az eljárás biztosan felhördülést váltana ki, akkoriban azonban bevett gyakorlatnak számított, nemigen emeltek szót ellene. A „Kálvin-udvar” tehát nem egy, hanem két tervező műve, mint a templom előterében olvasható szövegben is szerepel. Miután Opaterny végzett a kivitelezési tervekkel, az építőcégek benyújthatták ajánlataikat dr. Kovács Lajosnak, a bizottság elnökének. A megrendelést Saltzleitner Alajos nyerte el.
1912 tavaszán megkezdődtek a munkálatok a Széplak utcai bérházon, és novemberben már be is költözhettek az első bérlők. Egy hónappal korábban a templom alapkövét is letették a város előkelőségeinek jelenlétében. A korszerű anyagoknak és technológiáknak köszönhetően a munkálatok gyors ütemben folytak. A hajó dongaboltozatának kialakításakor első ízben használtak Pozsonyban vasbeton szerkezetet ilyen jellegű építészeti célra. A presbitérium 1913. márciusában már a harangok rendeléséről tárgyalt: ezek egyike, mint már említettük, Darányi Ignác nevét és érdemeit volt hivatott hirdetni, de Balogh Elemérről és Antal Gábor püspökről is elneveztek egyet. A negyedik harang – az egyetlen, amely máig fennmaradt – a Pozsonyban tanuló református diákok ajándéka volt. A munkálatok Saltzleitner Alajos fővállalkozó és Kajáry Lajos felügyelete mellett zajlottak, aki felelősségteljes munkájáért nem kért honoráriumot. A templom építésében részt vett a Pittel és Brausewetter (betonszerkezetek), a Sprinzl (ácsmunkák), a Schefcsik (tetőburkolás), a Fiala (asztalosmunkák), a Snížek és Grössl (lakatosmunkák), a Javorský, Morávek (festés), a Meszmer, Cintini (szobrászati és finom homlokzati munkák), a Jelínek (kőfaragómunkák), a Langenthal (üvegesmunkák), a Tuscher (padlóburkolás), a Morgenstern (villanyszerelés) és a Hoffman (vízvezeték-szerelés) cég. Az orgona Rákospalota-Újfaluról, az Országh-féle udvari orgonagyárból származik. Eredetileg a jobb oldali (keleti) empóriumon állt, elfedve a telekhatárt követő fal görbeségét.
1913 októberének elején a dunántúli egyházkerület tanácskozására, de főleg az új templom ünnepélyes átadására a városba érkeztek a református gyülekezet vendégei. Az esemény legmagasabb rangú vendége Tisza Kálmán miniszterelnök volt, akit nemcsak az egyház és a város képviselői fogadtak a pályaudvaron, hanem politikájának ellenzői is. A feszült légkörben rendkívüli biztonsági intézkedésekre volt szükség, ez azonban nem zavarta meg az ünnepséget. A templom kapuját szimbolikusan kinyitó alapító, Balogh Elemér beszédében visszatekintett az 1913. október 5-i ünnepséggel lezáruló útra, és a szószékről köszönetet mondott mindenkinek, aki munkájával és adományaival „e történet részesévé vált”. Nem feledkezett meg a külföldről kapott segítségről sem, egy igazán egzotikus ajándékot, a csendes-óceáni szigetek bennszülöttei által küldött kagylókat is megemlítve… Megjelenésében a templom száz év alatt alig változott. Fontos emléke maradt a 20. század eleji építészetnek, egy közösség és város történetének az ígéretes fejlődés időszakából.
A templomában 1945. óta immár a magyar mellett szlovák nyelven is tartanak istentiszteletet, igazodva a gyülekezet anyanyelvi igényeihez.
A parókiát, irodákat és gyülekezeti termét a Széplak utcában találhatjuk meg.

Kategóriaépület, építmény
TelepülésPozsony [Bratislava]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapot
GPS48.146267, 17.109263
Pontos helyszín, címVásártér 4. - Námestie SNP 4.
Készítés időpontja1913. október 5.
Készíttető neveA pozsonyi református gyülekezet
LétrehozóWimmer Ferenc és Opaterny Flóris építészek, Saltzleitner Alajos fővállalkozó és Kajáry Lajos felügyelők, Pittel és Brausewetter (betonszerkezetek), Sprinzl (ácsmunkák), Schefcsik (tetőburkolás), Fiala (asztalosmunkák), Snížek és Grössl (lakatosmunkák), Javorský, Morávek (festés), Meszmer, Cintini (szobrászati és finom homlokzati munkák), Jelínek (kőfaragómunkák), Langenthal (üvegesmunkák), Tuscher (padlóburkolás), Morgenstern (villanyszerelés), Hoffman (vízvezeték-szerelés)
Készítés céljának ismert okaIsten dicsőségére
Gondozását felügyelireformátus egyház
Forrásinformációkhttp://www.pozsonyikifli.sk/hu/Friss-kifli/Tortenelem/A-Kalvin-udvar-szuleteseA-Kalvin-udvar-szuletese.html * http://www.muemlekem.hu/hatareset?id=1410
Rövid URL
ID9843
Módosítás dátuma2015. november 30.
Református templom
Református templom
Református templom
Református templom
Református templom
Református templom
Református templom

Hibát talált?

Üzenőfal