Kolmár József, nyug. kir. kath. főgymnasiumi tanár, K. Mihály ispán és Banay Sára (ki Márton István író kishuga volt) fia, szül. 1820. ápr. 3. Magyaród pusztán (Somogym.); anyját korán elvesztvén, egy évig nagybátyjánál Visontán (Somogym.) iskolázott; azután Csurgón az ev. ref. gymnasiumban hat év alatt a nyolcz osztályt elvégezvén, 1838 őszén a pápai ref. főiskolában tanult philosophiát és jogot, kezdetben nyomorral küzdve, majd Tarczy Lajos pártfogoltjaként mint irnoka szolgált és egyik alapító tagja volt a főiskolai képzőtársaságnak, melynek Jókai Mór, Petrovics (Petőfi) Sándor és Petrics (Orlai) Soma is tagjai voltak. Egy évig Baracskán (Fehérm.) nevelősködött a Kenessey háznál. 1843-44-ben Pozsonyban Somsich Pál követ adott neki ingyen lakást és egy ideig a Záborszky Alajos szerkesztette Országgyűlési Tudósítások cz. kézirati hirlapot másolgatta, ívét 20, majd 25 váltó garasért; e keserves kenyérkeresetben június második felében, mint desperált bukott szinészt, kopott bonjourjában a Dunaparton talált Petőfi Sándort is társul vette. Majd Kuthy Lajosssal, a Batthyány Lajos gróf titkárjával megismerkedvén, a gróf országgyűlési irnokává lett rendes havi díj mellett. Később megismerkedett Hajnik Károly gyorsíróval, ki őt az általa szerkesztett Országgyűlési Naplók sajtó-correcturájával bízta meg, mely tisztét még Budán is, a gróf Keglevich Gábor tárnokmester elnöklete alatt censurán mint felolvasó 1845 elején folytatta s bevégezte. Ekkor ápriltól kezdve a Vahot Imre Pesti Divatlapjánál segédszerkesztő lett és Petőfinek a Külföldi Regénytárba fordított műveit segítette sajtó alá tisztázni. 1846-ban ügyvédi oklevelet nyert és mint foglalkozás nélküli ügyvéd Frankenburg Adolfnál az Életképek segédszerkesztője lett. 1846 végén Pozsonyba költözött és Szalé Antal ügyvédnek a Corpus juris magyarított kivonatánál mint corector segített. Az 1847-iki országgyűlés alatt Kuthy Lajos mellett ismét Batthyány Lajos grófot, a későbbi miniszterelnököt szolgálta. Ugyanekkor Lukács János gyorsíróval mint az általa szerkesztett Országgyűlési Naplónak correctora működött; Kalivoda nyomdász- és kiadónak mint író szerződésileg dolgozott. 1848. ápr. pihenésre haza Megyerre (Somogymegye) vonult, honnét júliusban Bajza József meghívására lapjához, a Kossuth hirlapjához Pestre ment correctornak és belső munkatársnak. A szerencsétlen móri csata után, a császári hadak közeletére, 1849. jan. első napjaiban a menekülő kormányt követte Debreczenbe, hol báró Jósika Miklós őt a hivatalos Közlöny correctorává tette; január 21. Tokajba Szemere Bertalan kormánybiztoshoz és febr. Dembinszky tábornokhoz Török-Szent-Miklósra sürgönyöket vitt. Jún. 4. Kossuth kormányzóval visszatért Pestre s július közepéig folytatta hivatalát, midőn Noszlopy Gáspár (egykori iskolatársa) meghívására a somogymegyei főjegyzőséget vállalta el; de a jegyzői toll helyett puskával és Noszlopy kis seregével ide s tova barangolva töltötte az egész nyarat, előbb Tolnán keresztül Bonyhádig, de az alföldi magyar sereggel a dunai zárvonalon át egyesülni nem lehetvén, vissza a Bakony-erdeje felé Veszprémig, hol a világosi katasztrófa hírére Noszlopy haditanácsot tartott és kis seregét Klapkához Komáromba küldötte. K. néhány tiszti társával visszatért Somogyba Megyerre s néhány hétig a szőlőhegyeken és környékbeli rokonainál húzta meg magát; okt. végén Pápára ment, hol Tarczy tanár közvetítésével helyettes jogtanárrá lett; de egy év mulva a bécsi kormány a prot. jogakadémiákat megszüntetvén, a pápai ev. ref. gymnasiumban vállalt tanárságot és magánszorgalommal a theologiát elvégezvén, 1852-ben pappá szenteltetett; azonban 1853. szept. 8. Pápán a római kath. vallásra tért át. 1854 végétől 1861. októberig a bajai kath. főgymnasiumban volt tanár és a vojvodinai germanizáló hatalom daczára magyar ifjakat nevelt, ifjusági Albumokat adott ki s ezek jövedelméből és adakozásokból alapította a Vörösmarty-ösztöndíjat; alapító szerkesztője volt a Bajai Közlönynek, a miért a temesvári kormánytól sok zaklatást szenvedett 1861. jan. 5-ig, mikor a Vojvodinát megszüntették. 1861. okt. a pozsonyi királyi kath. főgymnasiumhoz rendes tanárnak neveztetett ki s itt folytatta a bajai magyarosító működését, tanítványainak dolgozataiból 1869-ben Tavaszi virágok cz. füzetet szerkesztett és a ma már négy tanuló által élvezett Eötvös-ösztöndíjak alapját megvetette. 1874-ben a 25 éves tanári jubileumát ünneplő tanítványai s barátai által gyűjtött 700 frt tőkével Kolmár József-ösztöndíjat, 1881-ben Arany versek czímű munkája jövedelméből és saját pénzével pótolva 1000 frt tőkével vallás-erkölcsi ösztöndíjat alapított. A 80-as évek végén nyugalomba vonult és halákáig Pozsonban élt.
Egy emlékező így ír róla: „Pozsonyban még bizonyára sokan hálásan emlékeznek az öreg tanár úrra, aki mintegy huszonöt év előtt, magas kora ellenére végig csoszogott a város utcáin, majd térdreborúlva mély ájtatosságban imádkozott a dómtemplomban… Mindenki ismerte, mindenki megkülönböztetett tisztelettel emelte kalapját az öreg úr előtt: de nem is csoda, hiszen Kolmár József generációkat nevelt fel a pozsonyi katholikus főgimnáziumban.”
89. születésnapján írt egy költeményt. Meghagyta, hogy csak századik születésnapján láthat napvilágot. Egyik versszaka így szól:
„Tavasz legyen, ha meghalok,
Lelkem vigyék az angyalok,
S amiket oly hőn kedvelék,
Enyhítsék sírom éjjelét:
Virágillat, madárdalok!
Nem tavasszal, június 21-én halt meg. Síremlékét a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi és Művészeti Társaság támogatásával hozzátartozói és barátai állították. Nem tudni, mikor, de évekkel később lehetett, hiszen a CSMIMT, ismertebb nevén a Masaryk Akadémia csak 1931-ben alakult meg.