(Óbuda, 1831. október 12. – Pozsony, 1898. április 26.): történész, katolikus pap, az MTA tagja.
Bölcsészetet Nagyszombatban, teológiát Esztergomban tanult. Előbb a nagyszombati papnevelőben tanár, majd Pozsonyban tanulmányi felügyelő. 1860-tól Esztergomban főegyházmegyei alkönyvtárnok és érseki levéltárnok volt. 1871-ben esztergomi kanonokká, 1878-ban apáttá, 1890-ben c. püspökké nevezték ki, 1895-ben prépost. Nagy Ivánnal együtt szerkesztette 1862-ben a Magyar Tudományos Értekezőt, 1863-tól 1869-ig pedig a Magyar Siont.
Knauz Nándor síremléke a temető kerítésfalának északi oldalán az I./1/2-es szektorban található.

Főbb művei:
Az országos tanács és országgyűlések története 1445–1452 (Pest, 1859);
Az esztergomi főegyháznak okmánytára (I–II. Esztergom, 1863–66);
II. Endre szabadságlevelei (Ért. a tört. tud. köréből I. 10. Bp., 1869);
A pozsonyi káptalannak kéziratai (Esztergom, 1870);
Monumenta ecclesiae Strigoniensis (I–II. Strigonii, 1874–1882).

– Irod. Kollányi Ferenc: Emlékbeszéd K. N. felett (MTA Emlékbeszédek, 1911).