„Várlépcső. (Schlosstiege.) A Terézvárosnak ezen szűk, meredek és kényelmetlen, de a festői ingert nem nélkölöző sikátor-utcája a Vártelek-utcából a várba vezet fel, illetve ezen utcán át juthatni a Vízhegy-aljra: az Oeser- és Florián-utcákba s a Csuka-utcán át a Váraljai-révpartra. A XVIII-ik században (és nyilván előbb is) ez utcát „mély- és meredek-út”-nak (via profunda et praeceps) nevezték. Hajdan terméskőbe befaragott lépcsőkkel bírt, ma mesterségesen rakott jó lépcsői vannak. Hogy hajdan a Várlépcső alján ott, hol most a Vártelek-utcán a lépcsők kezdetőket viszik, nyeregtetős toronykapu volt, azt az 1574 évi képmetszet mutatja. De igazolja ezt egy történeti adat is. Mikor ugyanis 1439-ben a városi polgárok a várba zárt Rozgonyit ostrommal szorongatták, a várkapitány kirohanást tervezett, melynek megakadályozására a polgárság a várnak város felé néző kapuja elé torlaszokat és sánckosarakat emelt. Ezen alsó kapura következett a felső kapu: a pompás, ma csak elégtelenedett állapotban fennálló, XV. századi gót stílű díszkapu. E kaput a XVIII. században már csak Régi kapu néven ismerik, mi mutatja, hogy egykori fényéről már nem volt akkor az embereknek sejtelmök. Egykor e kapu díszes eleganciát és építészeti pompát egyesített magán, amint ezt az 1863-ban Schmidt Frigyes, a bécsi városház hírneves építője vezetése alatt készült műemléki felvétel meggyőzően bizonyítja. Épült e kapu, nem mint némelyek a rajta előjövő bossage-művészet félreértéséből hiszik, a XI. században, hanem Mátyás király alatt a XV. század végén. Consolokon nyugvó védelmi folyosóval bírt. Azonkívül gazdag mérművel, oszlopokkal, toronyfiakkal, orom- és csúcsív-dísszel valamint szobrokkal ékeskedett. Kevésbé védelmi mintsem inkább díszkapu volt. E kapu az 1574 évi képmetszeten mint csonkatorony-kapu mutatkozik, mutatva, hogy az már a XVI. században tényleg pusztulásnak indult. A nevezett képen a kapu lőréses zwingerfalak által összeköttetésben áll egy másik hasonló csonkatorony-kapuval, melynek azonban ma már semmi nyoma sincsen. Legujabb időkben a kapuba őrségi szobát is építettek be, mi a régi architekturai szépséget teljesen lerontotta. E kapunak eredeti alakzatában és fényében való restaurálása nagyon kívánatos volna. Városunk vele egy ritka szép műemlékkel gyarapodnék.
E kapu előtt esett el a Bethlen Gábor-féle harcokban egy merész roham alkalmával gr. Dampierre Henrik császári tábornok 1620-ban október 9-ikén. Holtteste Pozsonyból Franciaországba, Nancyba került, hol sírját Ferenc József király Ő felsége egy Tilgner Viktor pozsonyi születésű szobrász által készített emlékket díszítette.” (Ortvay Tivadar)
“A Várlépcső 4. számú háza a XVII. század elején Griebl János suszteré volt, akitől Wentzl János puskamíves vette meg; 1651-ben ez Füeger Lénártnak, Lippay György bíboros-érsek testőrhadnagyának adta el. A mult század negyvenes éveiben Schiller-féle ház. Ebben volt 1843-ban a Záborszky által szerkesztett “Országgyűlési tudósítások” kéziratos ujságnak expediciója, ahol Petőfi Sándor megalázó másolómunkát volt kénytelen végezni nyomorában, sürü apróbetüs ívét 24 váltógarason. Mindazonáltal szívesen emlékezett a szenvedés ezen napjaira s a városra, ahol szavai szerint még boldogságot is talált. Megkapó szavakkal bucsuzik Pozsonytól:
Irigyen a sors boldogságom ellen,
Pozsony! Körödből ismét messze hi;
Megyek – de dulva van bucsuzó mellem,
Miként váradnak puszta termei,
Utánam intesz még Dunád ködéből,
S arcomra keserü könny árja gördül.”
(Bucsú: Pozsony, 1840. január 21.)
(Kemény Lajos)