Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője
2021. április 17.

Szent Szalvátor jezsuita templom

Szent Szalvátor jezsuita templom

Amikor Thurzó György, elkötelezett protestáns után (+1616) Forgách Zsigmondot választják meg nádorrá, aki átlépett a katolikus hitre, megnyílt az út az ellenreformáció előtt. A Bethlen Gábor vezette további három rendi felkelés, melyet szinte az egész ország támogatott, hatalmas katonai sikereket hozott. Pozsonyi bevonulásának eredményeként 1619-ben a Szent Márton templom a protestáns többség használatába került, mivel a katolikusoknak még két templomuk volt. Ez azonban csak 1621-ig tartott, amikor is elveszítették a jogot, hogy istentiszteleteiket a dómban tarthassák.
Az evangélikusok óhaja, hogy saját templomuk legyen, nem lankadt, mivel a városlakók többsége még mindig evangélikus volt, és az Armpruster-ház már ugyancsak szűknek bizonyult. Így a városi tanács, mely többségében szintén protestáns volt, 1634-ben kérvényezte saját templom építését a technikailag és befogadóképesség szempontjából nem megfelelő Armpruster-ház helyett. A vallásszabadságot lehetővé tevő békeszerződésekre hivatkoztak, főként az 1606-ban létrejött bécsi békére, mely egyenlő jogokat biztosított a katolikusok és a protestánsok számára. Nem sorolhatjuk fel mindazt a gáncsoskodást, amivel az ellenzők éltek, de végül 1636. március 31-én az uralkodó engedélyezte, “hogy a luteránusok felépíthetik a templomot”. Így 1636. május 19-én, Szentháromság ünnepén letették az alapkövet. Ebben az évben gyűjtést rendeztek, és minden család nagyvonalúan adakozott, ahogy erről a feljegyzések tanúskodnak. Rövidesen azonban Pálffy nádor egy hónapra leállíttatta az építkezést. Sem a nádorhoz járult tanácsosok és papok deputációi, sem a már beteg uralkodóhoz intézett újabb és újabb könyörgő levelek nem jártak eredménnyel. II. Ferdinád februárban meghalt, két hónap múlva elhunyt Pázmány Péter érsek is, és a pozsonyiak gyors ütemben folytatták az építkezést. A nádor és az egyházközség közti harc csak az 1637. szeptember 21-én kezdődő országgyűlés idején csitult el, mivel az új király, III. Ferdinánd tudatosította, hogy szüksége lesz a protestánsokra. Úgyhogy az építkezés az országgyűlés ideje alatt is folytatódott.
A templom befejezését ugyan engedélyezték, de a nádor kikötötte, hogy nem lehet tornya, és a bejárat és az ablaknyílások nem lehetnek félkörívesek, hanem négyszögletesek, hogy ne emlékeztessenek templomi ablakokra. Végül még az épület addig kifogásolt magasságát is jóváhagyták, mivel az nem nőtte túl a környező házakat.
Az építészeknek számtalan korlátozással kellett megalkudniuk, mégis ez az építmény az első új, reneszánsz stílusban épült szakrális alkotás nálunk.
A reneszánsz építészet jellegzetesen emberközpontú. A templom alaprajza így egyszerű, téglalap alakú, amit egyenlő magasságban keresztboltozat fed. A boltozatot oszlopsor támasztja alá, s ezeken három oldaról nyugszik a karzat, hogy minél több hívő vehessen részt az istentiszteleten. Már nem a magasba törő gótikus belső, a meditatív homály, de a széles, csarnokszerű tér a jellemző, amit tökéletesen bevilágít a homlokzati részen levő négy nagy ablak és az oldalfalakon levő, két emeleten át húzódó, öt-öt ablak. Ez a fajta emeletes megoldás először jelenik meg, a belső karzatokat jelzi, melyek ezentúl az evangélikus templomok jellemző jegyeivé váltak. Az írástudás, a prédikáció hangsúlyozása, a nemzeti nyelvekre való bibliafordítás, az a törekvés, hogy az evangéliumot önálló tanulmányozással is megérthesse az ember, ez volt a reformáció célkitűzése, s ehhez sok fényre volt szükség.
Az épület tervezőjét nem ismerjük, de fennmaradt Windisch ács neve, aki 1637 októberében felépítette a templom tetőzetét. A következő évben, 1638. december 18-án a pozsonyi pap és esperes Jozua Wegelin köszönetet mondott az elkészült műre. A templomavatási ünnep 2 nappal később volt, és a Szentháromság-templom nevet kapta.
A 17. század 40-es éveiben az egyházközség tagjainak száma 15 000 körül volt, évente körülbelül 300 házasságot kötöttek, Úrvacsorakor az oltáron a sok résztvevő miatt 12 kehely és 6 kancsó sorakozott – az egyházközség tagjainak ajándékai. Ugyancsak a céhek és a gazdag polgárok ajándéka volt az orgona, az oltár és a templom egyéb berendezési tárgyai.
Örömöt és lelkesedést váltott ki az is, hogy a templomi zene nagy dicsőséget szerzett az olyan ismert orgonisták – zeneszerzők működése által, mint Samuel Capricornus és Johann Kusser.
A Pozsonyban 1672 tavaszán történtek egy akciófilm forgatókönyvéhez hasonlítanak:
Szelepcsényi érsek követelte a templomok és az iskola kulcsait. A rendíthetetlen Segner városbíró már nem élt, de a polgárok saját testükkel védték templomaikat az elvételükre küldött várőrséggel szemben. A jezsuiták által nevelt katolikus ifjúság be akart hatolni a gimnáziumba, de sikertelenül, az iskolát az asszonyok megvédték. S mindezt Szelepcsényi a városháza ablakából nézte.
Szelepcsényi dühös igyekezete eleinte nem járt sikerrel, erőszakhoz kellett folyamodnia. Hogy ne riassza a polgárokat, a 4 regiment katona Nigrelli tiszt vezetésével április 10-én, Virágvasárnap, akkor érkezett a városba, amikor az evangélikusok istentiszteleten voltak. Lefegyverezték a Mihály és a Lőrinc kapu őrségét, és elvették a kulcsaikat. Felsorakoztak a Főtéren és elfoglalták az összes városkaput.
Április 24-e Pozsonyban a városi tanácsba való választás napja volt. De mivel a városházát is elfoglalták a katonák, a választást nem lehetett megtartani.
Májusban Szelepcsényi rendkívüli bírósági tárgyalást szervezett Nagyszombatban, melyre beidéztette mind a négy pozsonyi evangélikus papot, Titius David esperest is, valamint a város összes jelentős polgárát. Az idézettek száma 320 körül volt. Június 3-án hirdettek ítéletet, mely fej-, jószág- és becsületvesztés volt.
Szelepcsényi úgy tervezte felszámolni az evangélikus egyházat, hogy elveszi templomait, iskoláit, a papokat és a polgárokat pedig rákényszeríti aláírni a reverzálist.
A városba eközben a 4 regiment mellé még két század gyalogos érkezett. Mindennek ellenére azonban a templomok és az iskola kulcsait nem sikerült szépszerével megszereznie.
Július 17-én Kollonich háza elé egy lorettói Mária kép és gyertya volt kitéve – sejtetve, hogy közeledik a végső nap.
Július 18-án már reggel 5-kor – hangos parancs- és kürtszó nélkül – sorakoztak fel Nigrelli katonái a Főtéren, a Zöld-ház és a városháza előtt, elfoglalták az evangélikus templom felé vezető utcákat, felálltak a Búza-téren – a mai Orsolya templom elé. És miután újra nem kapták meg a templomok és az iskola kulcsait, mivel Pihringer sekrestyés elutasította ezt, a katonák azt a parancsot kapták, törjék be az iskola kapuját. Ezt meg is tették, az ajtót teljesen szétrombolták, bejutottak a líceumba, s mivel ez össze volt kötve a templommal, elfoglalták azt is. Kollonich feltörette velük a perselyeket, s a benne levő pénzt jutalomként nekik adta. A teljes berendezést elkobozták. Mindkét templom kapuját fejszével szétverték. A német templomot a jezsuiták kapták meg, akik ezt már régen szorgalmazták.
A nagyszombati börtönben sínylődő papok helyzete folyton bizonytalan volt. A pozsonyiak július 31-én kijelentették, hogy örök időre elhagyják Magyarországot, s így augusztus 4-én hajnalban, katonai kíséret mellett, búcsu és anyagiak nélkül elhagyták az országot.
A város továbbra is tele volt katonasággal. Szeptember 9-ére tűzték ki a templomok felszentelését, hogy ne kerülhessenek vissza az evangélikusokhoz. Az ezüst oltár – gróf Nádassy ajándéka – és az ezüst keresztelőmedence már nem volt meg. Nevét is megváltoztatták, a szt. Margaréta nevet kapta. A másik templomot az orsolyák rendje szerezte meg. És ezzel elérkezett a sötétség ideje. 1673-ban Szelepcsényi megszervezte a hirhedt Pozsonyi vértörvényszéket, ahová egész Magyarország területéről beidézte a protestáns papokat és tanítókat, akiket elítéltek, majd gályarabságba küldtek.
A jezsuiták teljesen átalakították belül, a külső részen egyedül a kapubejárat felett elhelyezték a gazdagon díszített, sokszínű rendi jelvényüket (IHS), amelyet Johann Wüngler mester alkotott. A templom a jezsuita rend feloszlatása után, Mária Terézia vejének, Albert szász-tescheni hercegnek az udvari temploma lett, majd 1854-ben visszaadták a jezsuiták tulajdonába.

Kategóriaépület, építmény
TelepülésPozsony [Bratislava]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapotjó, karbantartott
GPS48.143968, 17.108543
Pontos helyszín, címFerenciek tere 5. - Františkánske námestie 5.
Készítés időpontja1638
Készíttető nevePozsonyi német evangélikus polgárok
LétrehozóWindisch ácsmester
Készítés céljának ismert okaegyházi tevékenység
FeliratIHS / SIC DILEXIT / DEUS MUNDUM
Gondozását felügyelikatolikus egyház
Forrásinformációkhttp://www.ecavba.sk/historia_hu.php * http://www.panoramio.com/photo/14781788
Rövid URL
ID10340
Módosítás dátuma2016. január 17.
Szent Szalvátor jezsuita templom
Szent Szalvátor jezsuita templom
Szent Szalvátor jezsuita templom
Szent Szalvátor jezsuita templom
Szent Szalvátor jezsuita templom
Szent Szalvátor jezsuita templom
Szent Szalvátor jezsuita templom
Szent Szalvátor jezsuita templom
Szent Szalvátor jezsuita templom

Hibát talált?

Üzenőfal