Rónay János Jácint (Leitzinger 1848-ig) (Székesfehérvár, 1814. május 13. – Pozsony, 1889. április 17.) pozsonyi nagyprépost, választott szkodári püspök, valóságos belső titkos tanácsos, bencés tanár, természettudós, író, az MTA tagja. Lélektannal, azon belül a karakterológiával foglalkozott. A darwinizmus magyarországi megismertetője és első terjesztője. Kossuth gyermekeinek, valamint Rudolf trónörökösnek és Mária Valéria főhercegnőnek nevelője.
A keresztségben a József nevet kapta szüleitől. Szülővárosában és Esztergomban tanult, majd 1831-ben belépett a Pannonhalmi Szent Benedek-rendbe. Győri, bakonybéli és pannonhalmi tanulmányok után 1839-ben szentelték pappá.
1840-1849 között gimnáziumi tanár volt Győrött, a rend főgimnáziumban. 1841-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett.
Tudományos munkássága széles területre terjedt ki. Haladó természettudós, a darwinizmus első és a maga korában legismertebb képviselője volt Magyarországon. 1847-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Székfoglaló előadását 1847. december 29-én “Az emberi agyról és befolyásáról a szellemi életre” címmel tartotta meg.
Tudása az 1848-49-es szabadságharcig is túlnőtt az átlagember méretein, mégis csak a szabadságharc, s annak bukása tette életútját rendkívül érdekessé és termékennyé. 1848-ban a győri nemzetőrök tábori lelkésze lett. 1848. április 1-én Győrött, a Fő téren (ma Széchenyi tér) Lukács Sándor győri bencés öregdiák forradalomra felhívó beszéde után elmondta a pesti nemzetőrök imáját. Április 9-én a győri nemzetőrséggel tartott Pozsonyba. Visszatérve Győrbe kiáltványt intézett a magyar papsághoz: Szózat a magyar papsághoz címmel. 1848 májusától követve csapatát részt vett a komáromi vár védelmében, maga is segédkezett a sáncok építésénél, ezután a schwechati csatánál is jelen volt. Visszatért Pannonhalmára, ahol a főapát zárdafogollyá nyilvánította, amit csak a magyar győzelmek után tett semmissé.
A tavaszi hadjárat hírére Rimely Mihály főapát Bakonybélbe helyezte, hogy távolabb legyen a győri forradalmi eseményektől. Hamarosan visszahívták és a főapát Győrbe küldte Császár Herman rendtársuk megmentésére, akit a forradalmi hatóság halálra ítélt, mivel bántó és sértő megjegyzéseket tett Kossuthra. Pöltenberg tábornok segítségével megmentette rendtársát a kivégzéstől. Május 29-én Lukács Sándor kinevezte Győrben egyházi főszónoknak, s rábízta az egyházmegyei ügyek vitelét.
Első intézkedéseként a Püspökvárból körlevelet intézett az egyházmegye papjaihoz, melyben az általános felkelésre és a végső ellenállásra szólította fel a papságot, és rajtuk keresztül a hívőket. A szabadságharc leverése után menekülni kényszerült, egy ideig itthon bujkált, majd 1850. május 26-án lépte át a magyar határt, elhagyta Magyarországot. 1850-1866 között Londonban orvosnövendékeket tanított latin és görög nyelvre, valamint előkelő családok bízták rá gyermekeiket (ő oktatta Kossuth Lajos gyermekeit is). Az emigráció évei alatt számos neves emberrel állt kapcsolatban. Magyarok közül Vukovics Sebő volt igazságügyi miniszterrel, Mednyánszky Sándor ezredessel, Kmetty György tábornokkal, valamint az angol Guernsey szigetére is gyakran ellátogatott az ott önkéntes száműzetésben élő Victor Hugohoz. Angliában tökéletesítette bölcseleti, geológiai és az állatvilágra kiterjedő tanulmányait. Tudományos munkája révén Darwinnal is több levelet váltott. 1861-ben távollétében Székesfehérvár országgyűlési képviselőnek, Győr városa képviselőtestületi tagnak választotta.
Sokoldalú, az új gondolatokra igen fogékony tudós volt. Győri gimnáziumi tanár korában írta a hazai lélektani irodalomban új irányt jelző pszichológiai műveit. Ebben az időben számos romantikus színművet is írt, később színházi témájú könyveket jelentetett meg. 1862-1866 között az emigrációból hazaküldött cikkeit hazai lapok közölték, ezekben (elsőként a hazai tudományos szakirodalomban) Charles Darwin tanait ismertette. Több művét távollétében adták ki ekkor a magyar kiadók.
Az emigráció politikai és mindenekelőtt tudományos életének meghatározó alakja volt, Széchenyi István gróf röpiratának, a „Blick”-nek a megjelentetésében is fontos szerepet játszott. Közben Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát és Simor János győri megyéspüspök több kísérlet után kijárta számára a hazatérés engedélyezését, 1866-ban hazatérhetett. 1867-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, majd jegyzője és kultuszminiszteri tanácsos lett.
1867-ben részt vett a Magyar Történelmi Társulat megszervezésében, majd 1867-1871 között szerkesztette a MTA hivatalos lapját, az Akadémiai Értesítőt.
1871-1872 között Rudolf trónörököst a magyar történelemre tanította. 1872-ben kilépett a bencés rendből, esztergomi főegyházmegyés pap lett, majd a király pozsonyi nagyprépostnak nevezte ki. 1873-ban skutari címzetes püspök lett. Sem állást, sem címet, sem rangot soha nem keresett, feddhetetlen jelleme, mély tudománya, tiszta szíve nyerte meg az embereket. A királyi udvartól járó 3000 forint tiszteletdíjat mindig a szegényeknek adta. 1875-1883 között Andrássy Gyula miniszterelnök ajánlására Mária Valéria főhercegnő nevelője volt.
1883-tól Pozsonyban élt visszavonulva, egészen 1889. április 17-én bekövetkezett haláláig.
Gazdag könyvtárát a Pozsonyi Közművelődési Egyesületre hagyta. Naplóját, kéziratait, leveleit és összegyűjtött hírlapi cikkeit, valamint értékes festményeit a Pannonhalmi Főapátságnak ajándékozta. Mellszobra és portréja a Pannonhalmi Főapátsági Gyűjteményben található, Győrben utca viseli nevét.