Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. április 20.

Justi Henrik sírja

Justi Henrik sírja

Justi Henrik síremlékét 1970-ben a szomszédos főút szélesítésekor elbontották, alacsony kerítéssel védett sírja a temető jobb oldali részében található az V./1-es szektorban. Az elhunyt kilétéről csak egy a földre helyezett kőlapra vésett „Justi” név, valamint a sír kerítésére feldrótozott, az eredeti síremléket ábrázoló fotó tanúskodik.
„Justi Henrik 1804-ben született Erdélyben, hol atyja, Justi Károly állami mérnök volt. Középiskoláit Kolozsvárt és Nagyszebenben végezte. 1815-ben beállott hadapródnak a hadmérnöki igazgatóságba. Majd a 19. számú Hessen-Homburg ezredben szolgált, de nem lévén kilátás arra, hogy a vezérkarban századossá lehessen, elhagyta 1829-ben a katonai szolgálatot.
Ezentúl a politikai közigazgatási pályának szentelte magát s Pozsonyba jött, hol városi szolgálatba lépett s egyúttal a jogi tanulmányokat is végezte. 1834-ben városi gyakornok, később városi törvényszéki aktuárius. Már ekkor dolgozott ki egy, az összes városi szolgálatra vonatkozó javaslatot, melyet el is fogadtak. Erre városi tanácsos lett. 1848-ban a pozsonyi nemzeti őrség egy szakaszát vezette Nyitrára a Hurban-lázadás elfojtására s Szenicnél annyira szétszórta a lázadó csapatokat, hogy a katonaság részéről is teljes elismerésben részesült. Visszajöve átvette az egész helybeli nemzetőrség felett a vezetést. A császári hadak bevonulásakor őt mint forradalmárt gyanúsították. Gróf Zichy Ferenc őt próbára tette s hadbiztosnak nevezte ki az orosz Grabbé-féle hadtestparancsnoksághoz. Justi alkalmazkodott, de erélye nem volt az oroszok kedvére. Bach miniszter 1849. decemberben magas politikai állással kínálta meg, de ő azt el nem fogadta. 1850-ben januárban mint forradalmár hadi törvényszék elé került, mely azonban felmentette őt. Erre visszavonult a magánéletbe s az 1865-ben Pozsonyban felállított angol légszeszmű igazgatója lett, mi majdnem élte végéig meg is maradt. 1867-ben az alkotmány helyreállításakor május 13-án szavazattöbbséggel polgármesternek választották meg. Justi Pozsony legnagyobb s legjelentékenyebb polgármestere volt a XIX. század második felében. 1875-ben aug. 2-án nyugdíjazták, de nem a jól megérdemelt teljes fizetéssel, ami a várost hűen, erélyesen szolgált 71 éves aggastyánt igen elkeserítette. Meghalt 1878-ban okt. 17-én. Hült tetemei a Sz. András-sírkertben nyugosznak – elfelejtetten.“

Kategóriatemetők, sírkövek, sírhelyek
TelepülésPozsony [Bratislava]
Besorolásországos
Létezéslétező
Állapotfelújításra szorul
GPS48.146866, 17.122403
Pontos helyszín, címSzent András temető - Pray utca - Ondrejský cintorín - Ul. 29 augusta
Készítés időpontja1880 körül
Készíttető neveismeretlen
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okakegyeletadás
FeliratJusti
Gondozását felügyeliismeretlen
ForrásinformációkDr. Ortvay Tivadar, Pozsony város utcái és terei, A város története utca – és térnevekben, Pozsony, 1905, Wigand F. K. Könyvnyomdája, 196-197. oldal
Rövid URL
ID16874
Módosítás dátuma2017. május 7.
Justi Henrik sírja
Justi Henrik sírja
Justi Henrik sírja
Justi Henrik sírja

Hibát talált?

Üzenőfal