1899 körül a pozsonyi Hírlapírók Egyesülete egy Petőfi szobor felállítását javasolta. Elképzelésüket a város lakosai nagyban támogatták. A feladatot a kor sztárszobrászára, Fadrusz Jánosra bízták, akinek akkor már állt a carrarai márványból készült Mária Terézia lovas szobra a Duna-parton. A szobrász önköltségi áron el is vállalta a feladatot, de egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, és a munka megkezdése előtt, 1903-ban elhunyt Petőfi az eredeti helyen:
A Vasárnapi újság hasábjain 1904. augusztus 14-én az alábbiakat olvashatjuk:
„A legnagyobb magyar lírikus dicsőségét közelebb már egy harmadik monumentális szobormű fogja hirdetni és pedig Pozsonyban, hol küzdelemteljes fiatalságának egy részét töltötte. Az országgyűlési napló másolásával kereste meg itt mindennapi kenyerét Petőfi. A város közönsége aránylag rövid idő alatt gyűjtötte össze a szobormű felállításához szükséges jelentékeny összeget s a szobor-bizottság a közelebbi napokban abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a biráló-bizottságtól, melyben több kiváló budapesti szobrász is részt vett, 37 pályamű sorsa felől kérhetett ítéletet. Az első díjat a bírálók Radnai Béla (Pozsony, 1873. május 23. – Budapest, 1923. november 21.) pozsonyi születésű szobrásznak ítélték oda s a pályázati föltételek szerint ugyancsak őt bízták meg a szobor megalkotásával. Így tehát Fadrusz János örökébe olyan művész lép, kire, mint fiára szintén büszkén tekinthet Pozsony városa. A szobormű nem magas, inkább elnyúló talapzaton ábrázolja a nagy költőt, a mint lantját a talapzat ormára fektetve, kezébe kardot ragad, hogy a közelgő vészben hősi ellenállásra buzdítsa honfitársait. A talapzaton, egy lépcsővel alább bájos női alak, a Múzsa, áll, kérő tekintetet vetve Petőfire, hogy ne koczkáztassa drága életét. A szobormű szépen juttatja érvényre a gondolatot s vonalaiban nagyon tetszetős. Radnai, ki nemrég Lenau családi szobrával aratott sikert, ezzel az újabb művével is nem közönséges tehetségről tesz tanúságot. A második díjat Ligeti Miklósnak (Buda, 1871. május 19. – Budapest, 1944. december 10.) ítélték a bírálók. Pályaművét a kivitelre szánt szobormű mellett mutatjuk be, hogy a közönség a két művészi alkotás közt az összehasonlítást könynyen megtehesse.“
A pozsonyiak a Petőfi szobor felállításához szükséges anyagiakat gyűjtéssel teremtették elő, az 1911. június 3-ai Marguerita-ünnepen 14 410 korona gyűlt össze, ami óriási összegnek számított. A szobrot a város legelőkelőbb helyén, a az egykori Kossuth Lajos téren állították fel. (A téren eredetileg Pozsony híres zeneszerzőjének, Johann Nepomuk Hummelnek a szobra állt, amely a „kis Sétatérre”, a mai Redut mellé került, majd többszöri áthelyezést követően a német nagykövetség épülete előtt látható.) A szobor leleplezésére 1911. szeptember 8-án nagy ünnepség keretében került sor. Korabeli dokumentumok szerint a szoboravatásra a Petőfi Társaság küldöttjei is eljöttek Budapestről Herczeg Ferenc, a kor nagy írója vezetésével. Az ünnepi beszédet Brolly Tivadar polgármester tartotta, és jelen volt Petőfi egykori barátja, Kolmár József is. A szoboravatás után a Zöldfa szállóban tartottak egy száz terítékes bankettet az előkelő résztvevőknek. Radnai röviddel a szoboravatás előtt kötött házasságot második feleségével, Kurucz Margittal, így az ünnepség nászútjuk egyik állomása volt.
A szobor mindössze tíz évig állt a tervezett helyén, 1921-ben bedeszkázták, majd a Grassalkovich palota egyik istállójában helyezték el. Aztán elfeledkezett róla egy időre mindenki. Több év után a helyi baloldali fiatalság, a Sarló tagjai felfedezték rejtekhelyét és mozgalmat indítottak, hogy a szobrot újból felállítsák. A fiatalok Petőfiben nemcsak a magyar, hanem a dunai népek nagy költőjét látták, aki értelmezésük szerint mindannyiuk szabadságáért harcolt. Sikerrel jártak, elérték, hogy a szobrot újra köztérre helyezzék. Régi helyén felállítani viszont már nem lehetett, ezért 1957-ben Duna tulsó partján, Ligetfalun a Janko Kráľ szlovák költőről elnevezett parkban helyezték el. Az önálló Szlovák Köztársaság megalakulása után számos alkalommal megrongálták. A kilencvenes évekre jellemző szlovák nacionalizmus idején kardját rendszeresen letörték. Végül a szobor a városközponthoz közel, a zártabb Medikus kertben kapott helyet.