Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 28.

Jó Pásztor háza

Jó Pásztor háza

Építette a helybéli Matthew Höllrigl építőmester, aki öt évvel később a Mirbach-palota kivitelezésében is részt vett.
A sajátos hangulatú negyed a karakterét a Új híd építése során, az 1960-as években veszítette el, amikor a környező történelmi városrészt lebontották. A kevés megmenekült épület egyike a Várhegyre felkanyarodó utcák elején álló Jó Pásztor háza.
A négyszintes palotácskát – a szlovák főváros egyik legszebb rokokó emlékét – az utcák nyomvonala által kijelölt keskeny, trapéz alakú saroktelken emelték, így ennek megfelelően déli oldala mindössze 1 szoba + 1 lépcsőháznyi szélességű. Nevét a ház délkeleti sarkán, az első emelet magasságban elhelyezett szoborról kapta, amely Jézus Krisztust ábrázolja mint Jó Pásztort. Az épület földszintjén kereskedések kaptak helyet, míg emeleti helyiségeit lakás céljára használták. Különösen szépek vakolatdíszei és kovácsolt vas ablakrácsai.
Kemény Lajos könyvében így ír az épületről: „Építészeti érdekesség szempontjából meg kell emlékeznünk arról a bájos kis rokokóházról, amelyik a Miklós-utca elágazásánál ugynevezett „Spitzhaus” gyanánt a két utca közé van ékelve. A zseniális építőmester a homlokzat egész szélességét, a két emeleten végig futó hatalmas volutás konzolokon nyugvó erkéllyel látta el. Az ablakok alatt és fölött levő falsikokat gazdagon ékítette stukkó-disszel, feltünő naturalizmussal mintázott virágcserepeket helyezve el az ablakok közé domborműben. A sarokra kedves diszül a „Jó pásztor” szobra került, mennyezet alá. Weyde Gizella dr. stilusösszehasonlitás utján arra a megállapitásra jutott, hogy az épület Huber Lipót építőmester műve, aki a „Notre Dame” zárda kivitelre nem került tervrajzán hasonló virágcserép-domborműveket alkalmazott és mindkét épületen szeszélyesen a párkány fölé helyezett még egy harmadik emeletet.”
1975-ös műemléki helyreállítása óta a Pozsonyi Városi Múzeum használja: az új korban igen híres és fejlett, pozsonyi órás mesterségről szóló állandó kiállítás látható benne. Keleti, földszinti termeiben, illetve pincéjében étterem működik. Az épület gyalogosan leginkább a Várhegyről leereszkedve közelíthető meg.

Kategóriaépület, építmény
TelepülésPozsony [Bratislava]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapot
GPS48.142269, 17.104083
Pontos helyszín, címVártelek utca 3. - Židovská 3. (A Miklós utca és a Vártelek utca találkozásánál)
Készítés időpontja1760-65 között
Készíttető neveismeretlen
LétrehozóMatthew Höllrigl építőmester, vagy Huber Lipót építőmester
Készítés céljának ismert okakereskedelem, lakások
Gondozását felügyeliismeretlen
Forrásinformációkhttps://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3_P%C3%A1sztor_h%C3%A1za_(Pozsony) * Kemény Lajos: A pozsonyi vár és váralja, Pozsony, 1933, Stelner Zsigmond kiadása * www.pozsonyikifli.sk
Rövid URL
ID11200
Módosítás dátuma2016. február 18.
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza
Jó Pásztor háza

Hibát talált?

Üzenőfal