Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 29.

Váraljai Szent Miklós templom Pozsonyban

Váraljai Szent Miklós templom Pozsonyban

A vár körül kialakult korai Váralja település régi házaiból a történelem viharai, természeti katasztrófák, de leginkább az 1960-as évek barbár csehszlovák “városfejlesztése” (az új Duna-híd és az ehhez vezető gyorsforgalmi út kialakítása miatti tömeges épületbontások) miatt mára csak mutatóban maradt meg néhány. Ezek egyike a 14. század közepén, eredetileg gótikus stílusban épült, egyhajós, keletelt tengelyű, poligonális szentélyzáródású Szent Mihály templom, a ma álló épület elődje. E templomot szűk 200 évvel később, a 16. század közepén, a hirtelen megjelenő török katonai veszélyre tekintettel – több más várajlai társával együtt – lebontották annak érdekében, hogy a pozsonyi vár jobban védhető legyen. Mai alakjában való újjáépítésére 1661-ben került sor. Ekkor a területet birtokló Pálffy Pál nádor felesége, Khuen Franciska költségén, a korábbi alapok felhasználásával, így az eredetivel azonos méretben, de immár korai barokk stílusban építették meg. A nyereg tetős, cseréppel fedett templom nyugati homlokzata oromfalas, itt emelkedik tetőgerince fölé egy kis, négyzetes harangtornya, hagymasisakkal. Déli homlokzatának közepén díszesen faragott kőkeretes kapu nyílik, fölötte a kőből faragott Pálffy-címerrel, fölötte pedig a templom védőszentjének szobrával. Ez az egyetlen bejárat a templomtérbe. Szentélyéhez északon sekrestye kapcsolódik.
A 18. század közepén több alkalommal hajtottak végre kisebb átalakításokat rajta, melyek többnyire annak belső terét érintették. Erre utal a bejárati ajtón olvasható 1744-es évszám is – bár az átalakítások hosszabb időt vettek igénybe. Ekkor készültek a templom gazdag barokk oltárai. A szószék Peter Brandenthal munkája. Ugyanezen időszakban készült a templomhajó alatti, nagy méretű kripta is. (Ezt sajnos később, a 20. század második felében feltörték, a koporsókat szétzúzták, az emberi maradványokról nem is szólva…)
1913-ban a Várhegy oldalában húzódó egész városnegyed leégett, de a templom csodával határos módon szinte teljesen megmenekült. 1936-ban az ekkor alakult pozsonyi görögkatolikus közösség használatába került az épület. Az 1945-ben háborús sérüléseket is szerzett templomot még ez a felekezet javíttatta ki. 1950-ben, a csehszlovák kommunista államhatalom – szovjet mintára – erőszakkal felszámolta a görögkatolikus egyházat, vagyonát pedig – közte ezt az épületet is – a pravoszlávoknak adták át. Ma is az ő kezükben van az erősen elhanyagolt képet mutató építmény. Állagán sokat rontott a környező épületek tömeges elbontása és az ezek okán fellépett statikai problémák szakszerűtlen kijavítása is.

Kategóriaépület, építmény
TelepülésPozsony [Bratislava]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapot
GPS48.143093, 17.103186
Pontos helyszín, címMiklós utca 7277/5A. - Mikulášska 7277/5A.
Készítés időpontja1661
Készíttető neveKhuen Franciska
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okaegyházi tevékenység
Felirat1744
Gondozását felügyelipravoszláv egyház
Forrásinformációkhttp://www.muemlekem.hu/hatareset/show/3305 / *** http://www.pozsonyikifli.sk/hu/Friss-kifli/Tortenelem/A-varaljai-Szent-Miklos-templom.html *** https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Pravosl%C3%A1vny_Chr%C3%A1m_sv%C3%A4t%C3%A9ho_Mikul%C3%A1%C5%A1a,_Mikul%C3%A1%C5%A1ska_ulica,_Bratislava_%E2%80%93_socha_sv%C3%A4t%C3%A9ho_Mikul%C3%A1%C5%A1a_a_erb_P%C3%A1lffyovcov.jpg
Rövid URL
ID22875
Módosítás dátuma2019. január 14.
pozsony-szent-miklos-templom-1913-as-tuzvesz-utan
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
pozsony-szent-miklos-templom (8)
pozsony-szent-miklos-templom (7)
pozsony-szent-miklos-templom (2)
pozsony-szent-miklos-templom (3)
pozsony-szent-miklos-templom (4)
pozsony-szent-miklos-templom (5)
pozsony-szent-miklos-templom (6)

Hibát talált?

Üzenőfal