A Baross Gábor úton „van ez időszerint a Ludwig-féle bérházban az V. hadtest parancsnoksága, továbbá az osztrák-magyar bank pozsonyi fiókjának Hubert építész által 1902 ben barokstilben épített s 193630 koronányi könyvértéket képviselő igen szép épülete. E bankfiók működési köre kiterjed Pozsony, Nyitra, Trencsén és Turóc vármegyékre. Pénzügyi műveleteinek összege meghaladja a 22 millió koronát s évi tiszta nyeresége kereken 106 ezer koronára tehető”.
Az épület terveit Hubert József (Pozsony, 1846 – Budapest, 1916. Oklevelét a zürichi műegyetemen szerezte) műépítész készítette, aki az Osztrák-Magyar Bank építészeként 32 bankfiókot tervezett országszerte (pl. Nagykanizsán, Kaposváron, Nyíregyházán, Kassán, Zsolnán), továbbá – többek között – özv. Pálházy Andrásné és Pálházy József úr bérházát Budapesten, valamint részt vett a budapesti belvárosi takarékpénztér tervezésére kiírt pályázaton, illetve az ő tervei alapján építették át mai formájára a bajmóci várkastélyt.
Az Osztrák-Magyar Bankot (OMB) 1878-ban hozták létre, hogy Európa akkori egyik legnagyobb kiterjedésű állama számára a központi bank szerepét ellássa. 1892-től megkapta az új, arany alapú korona bankjegyek kibocsátási monopóliumát, és ezek 1900-tól Ausztria-Magyarország egyetlen törvényes fizetőeszközévé váltak, mely közös pénz a birodalom gazdasági egységének egyik kulcsa volt.
A Bank az I. világháború alatt nagy nyomás alá került, hogy a háború költségeit finanszírozandó indítsa be a bankóprést, és ugyan magántulajdonú társaság volt, de a tíz évente megújítandó kibocsátási monopólium a kormány kezében megfelelő eszköz volt a bank zsarolására, így 1918-ra a forgalomban lévő pénz mennyisége több mint megtízszereződött az utolsó békeévhez képest.
1918-utolsó hónapjaiban Ausztria-Magyarország darabjaira hullott. A bank vezetése azonnal megkezdte a tárgyalásokat az új országok kormányaival a közös pénz és a bankjegykibocsátási monopólium fenntartásáról. Az új utódállamok többsége azonban a OMB-t is az őket állítólag elnyomó birodalom maradványának tekintette, és a bank által a háború finanszírozására kibocsátott kötvények visszafizetéséről sem igen akartak hallani, így már 1919. januárjában az új Szerb-Horvát-Szlovén királyság megkezdte a korona bankjegyek felülbélyegzését és a továbbiakban nem fogadta el a felülbélyegezetlen pénzeket. Ez azonnali reakciót váltott ki a többi utódállamból is, hiszen így az inflációs bankjegyek mennyisége rájuk zúdult volna, és mindenki elkezdte a felülbélyegzést. A megszállók Ausztriát és Magyarországot kötelezték a felülbélyegzés nélküli bakjegyek elfogadására is, sőt a román megszálló hatóságok a saját maguk által felülbélyegzett pénzt is kényszerforgalmazták Magyarország általuk megszállt területein, azaz gyakorlatilag a szabadrablást ilyen értéktelen, egyébként is rabolt pénzel való fizetéssel palástolták.
Az OMB először a felülbélyegzéseket, majd a saját kibocsátásokat hamis pénznek titulálta és megpróbálta megtagadni az elfogadásukat, de az új országok kormányai rá sem hederítettek, és a győztesek rövidesen ellenőrzésük alá vonták a bankot, amely 1919 végére maga is csak az új Osztrák Köztársaság területére korlátozta tevékenységét. Az 1919-es St. Germain-en-Laye-i majd az 1920-as Trianoni békeszerződések elrendelték a bank szövetséges ellenőrzés alá vételét, és felszámolását, megtiltották mind Magyarországnak mind Ausztriának, hogy közös pénzt bocsássanak ki, és kötelezték őket a teljes pénzmennyiség felülbélyegzésére, majd kicserélésére saját bankjegyekre.