1894. június 2-án született Pozsonyban. Négy középiskolai osztály elvégzése után 1913-ban a monarchia elit iskolájába, a tengerészeti kadétiskolába vonult be. A világháború alatt számos hősi csatában helytállt, bátorságát három magas kitüntetéssel jutalmazták. A szerencsétlen sorsú Szent István csatahajó katasztrófájakor lélekjelenlétével mentette meg számos tengerészbajtársa életét. Családja, barátai körében mindig szeretett visszaemlékezni a tengerészetre, bizonyítva, hogy a magyar tengerész soha nem tagadja meg önmagát, ha a régi magyar tenger megfogja a lelkét.
A civil életbe visszatérve is kötelességtudás és szaktudás jellemezte. Az Atlon moziban operatőrként dolgozott, s a mai Szabadság-tér közelében, az akkori Kutik utcában lakott családjával. Az 1938-as pozsonyi községi választásokon a Magyar Párt listájának harmadik helyén indult, mint a munkások képviselője lett megválasztva. A képviselőtestület azonban az alábbi események folytán nem állt össze.
Bikszárdy Vince a magyar fiatalok élén a kedvelt kirándulóhely, Vaskutacska felé tartott. Az akkori időkben létrehozott Hlinka-gárda, valamint a magyarok is úgy vélték, hogy az összetartozás és a közösségi szellem ápolására békés szándékú, önvédelmi demonstrálásra kell mozgósítani az amúgy is szétzilált magyarságot. Az előzetesen bejelentett vasárnapi kivonulásnak közel kétezer résztvevőjét – a Vörös hidat elhagyva – két oldalról, s a magaslatokról is Hlinka-gárdisták fogták közre. A magyar csapat – mit sem sejtve – besétált a kelepcébe. Más ismert vezető személyiségek is ott voltak (például Peéry Rezső pozsonyi tanár, szerkesztő, a Sarló egyik vezetőségi tagja és irodalomkritikusa), de a hivatalos felszólításra Bikszárdy jelentkezett, hogy ő a vezető. Az egyenruhások elvezették. Az akkor 45 éves, életerős Bikszárdy további sorsa illetve elhalálozása máig tisztázatlan. A börtönben kiállított jelentés szerint már másnap önkezével vetett véget életének (nyakkendővel akasztotta fel magát). A Magyar Párt szakértői csoportja a börtönjelentést kétségbe vonta, hiszen azt látták: az áldozat kezei össze voltak roncsolva, ezért csaknem bizonyos, hogy agyonverték. Bikszárdy Vince 1939. április 24-én hunyt el.
A pozsonyi parlamentben gróf Esterházy János képviselő nem kapott választ Bikszárdy rejtélyes halálával kapcsolatos interpellációjára. Temetésén a Szent András temetőben ezren vettek részt. A résztvevők szerint lovas rendőrök oszlatták szét a temetőn kívül rekedteket. Az elhunytat a Magyar Párt saját halottjának nyilvánította, és felhívta híveit, hogy a gyász jeléül egy hétig tartózkodjanak minden vigasságtól. A gyászbeszédet Esterházy tartotta.
A bécsi döntés után Bikszárdy azok közé tartozott, akik a legderekasabban kivették részüket a magyar szervező és alkotómunkából. Helytállt élete legutolsó pillanatáig.
Bikszárdy Vince a I/1/2. szektor déli oldalán nyugszik. A síremléken látható márványplakett Bártfay Gyula (1888 – 1979), Bártfay Tibor apjának alkotása.
Bikszárdy Vince életéről bővebben: Simon Attila: Egy félbemaradt mártíromság nyomában – Bikszárdy Vince és a Horthy Gárda elfeledett története. In: A Közép-Európaiság dicsérete és kritikája. Pozsony, 2013, 599-614 o.