Szalatnai Rezső, Szvatkó Pál és Fábry Zoltán mellett a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom legjelentősebb kritikusa, irodalomtörténész, író, aki egyebek közt a szlovákiai magyarokat ért, 1945 és 1948 közötti jogfosztás elleni bátor fellépésével is elkötelezte magát a szlovákiai magyarság mellett.
Szalatnai Rezső (1904–1977) Nagyszalatnán született, Szakolcán járt gimnáziumba, a pozsonyi egyetemen szerzett tanári oklevelet. 1930-tól 1945-ig a pozsonyi magyar gimnáziumban és tanítóképzőben tanított, 1945 és 1948 között a pozsonyi egyetemi könyvtárban dolgozott. Egyik alapító tagja volt a Sarló-mozgalomnak. Számos szlovákiai lapban publikálta írásait. 1948-ban Budapestre költözött, néhány évig a Kelet-Európai Tudományos Intézet, 1950-től 1965-ig az Egyetemi Könyvtár munkatársa volt.
Elsősorban irodalomtörténeti, kapcsolattörténeti műveket írt, kevés ideje jutott szépirodalmi művek alkotására.
Szalatnai Rezső író, irodalomtörténész hosszabb ideig a pozsonyi Duna utcai Magyar Gimnázium Tanára volt. A kétnyelvű emléktáblát születésének 100 évfordulóján a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a Szlovák Nemzeti Múzeum és a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma állíttatta.