„Pozsony épületei között sok az olyan, a mely építészeti és régészeti tekintetben kiváló figyelmet érdemel. Legismeretesebb műemléke a vár, a mely a belváros nyugati oldalán emelkedő magaslaton áll. Ennek egy részét a magyarok a honfoglaláskor már itt találták. Építése ha nem a carnuntumbeli rómaiaknak, úgy bizonyára a morvaszlávoknak tulajdonítható. Legrégibb részének architektúrája a IX. század végére vall, a mikor a román stil már terjedni kezdett hazánkban. Legrégibb képe, mely a Márk szerzetestől 1358-ban kezdett krónika miniatur-festményén látható, oly alakban tünteti azt elénk, hogy arra ma is ráismerhetünk.
A gyönyörű fekvésű várrom négytornyú, négyszögletes épület, mely az egész város fölött uralkodik. A várépítkezésnek ez az alakja annyira szokatlan, hogy alig van párja a középkorban. Dr. Ortvay Tivadar apát, a kiváló történetíró, a vár római eredetét igyekszik bizonyítani. A Pozsony vármegyében talált számos lelet is azt igazolja, hogy Pozsony tájéka római kolónia volt. Mivel pedig a várhely katonai figyelő-állomás céljaira alkalmas volt, bizonyosnak látszik, hogy a római hadviselés történetében szerepelt. A főtorony eleinte szabadon állott és körülötte épült a négyszögletes castrum. Mindezek az épületek azonban aligha voltak állandó, monumentális jellegűek, hanem csak átmenetiek, szükségbeliek és azért az idők folyamán nyomuk veszett. A várépület legalját még sohasem kutatták föl. A népvándorlás idejében a pozsonyi várnak alig volt jelentősége. Szereplése csak István első királyunk alatt kezdődik ismét, a várrendszer életbeléptetésénél. A Szent István királytól nagy számban behívott és letelepített frank és szász iparosok alapították Pozsony városát. A vár legősibb része az a torony, melyben később a magyar szent koronát őrizték. Ez hatalmas sziklára van építve és kockakövekből rakva. A vár két részből állott: az alsóból és a fellegvárból. A XI. század közepén már rendkívül erősen védett hely lehetett, mert Henrik császár két havi kemény ostrom után sem tudta elfoglalni. A csaknem 80 méter magas hegyen fekvő erődöt dél felől a hegy meredek oldala is védte, északnyugat felől pedig az erődítések annál magasabbak és vastagabbak voltak. Barbarossa Frigyes 1189 pünkösdjét itt töltötte. Magyar Szent Erzsébetet itt jegyezte el 1211-ben Thüringiai Hermann. IV. Béla királynak 1252-ből fönnmarad oklevele a pozsonyi várban kelt. Akkoriban, tíz évvel a tatárjárás után a vár földgátjait, kőhányásait és faépítményeit szilárd kőanyaggal cserélték föl. A tatárok a várost és a várat kikerülték ugyan, de a környéken erősen garázdálkodtak. Nehéz idők jártak a pozsonyi várra a cseh Ottokár és trencséni Csák Máté hadakozásai közben. 1432-ben a husziták pusztították el a várost. Zsigmond a várat újra megerősítette, Mátyás király pedig azon kívül ki is építtette. A várlépcső felső végén levő díszkapu, késő gót díszítésével ma is elsőrendű építészeti műremek.
1578-ból bírjuk a várnak első metszett képét, mely azt csúcsos fedelű, négytornyú, négyszögű épületnek tünteti föl. A hoszszú épület akkor még csak kétemeletes. 1552-ben került először a várba a szent korona s itt őrizték kisebb-nagyobb megszakításokkal két és fél századig. Ebben az úgynevezett korona-toronyban volt fogva 1567-től 1571-ig II. Frigyes, szász-weimari herceg. A XVII. században látta a vár Bocskay hadait. Bethlen Gábor a koronával együtt hatalmába vette, de ismét II. Ferdinánd kezére jutott, s 1635-ben Pálffy Pál, pozsonyi gróf alatt tetemes költséggel restauráltatott. Ekkor építették rá a harmadik emeletet. I. Lipót 1674-ben a róla elnevezett kaput, III. Károly pedig 1712-ben az úgynevezett bécsi kaput építtette.
A XVII. század végén, 1670. december 3-án alakult meg Rottal elnöklete alatt a pozsonyi vérbíróság, melynek tagjai Gubasóczi János püspökön, Zichy István kamarai elnökön és Forgách Ádámon kívül a kir. tábla bírái voltak. A bíróság a lőcsei inquisitorok által Kassán és Eperjesen bebörtönzött 300, jobbára protestáns nemes közül 22-őt halálra ítélt, a többit pedig gályára és Csehország börtöneibe küldötte. 1673-ban Ampringen jött a pozsonyi várba s a német tábornokok, főképp Kobb Farkas, vadászatot tarottak a bujdosókra és az elfogottakat keresett kínzások közt végezték ki. A Rákóczy-korszak letűnte után csendesebb napokat látott a pozsonyi vár, mígnem 1741-ben Mária Teréziát királlyá koronázták és szeptember 11-én itt hangzott el a „vitam et sanguinem”. Mária Terézia 1760-1765. közt, az akkori időben hallatlan költséggel, egy millió háromszázezer forinttal a várat nagyszerűen restauráltatta és ő maga is gyakran itt lakott. Ekkor élte a pozsonyi vár legfényesebb napjait. 1766 január 1-től kezdve 15 évig itt lakott Albert szász herceg, királyi helytartó, nejével Mária Krisztinával, Mária Terézia leányával. Pozsony Magyarország igazi fővárosa lett. Ezután II. József alatt a vár a Pázmány Pétertől alapított szeminárium helyisége volt. 1802-ben a várba egy ezred katonát szállásoltak s innen kezdődik a kaszárnyává lett palota rohamos pusztulása. 1811 május 28-án tűz ütött ki a várban. A lángok nagy gyorsasággal terjedtek és csakhamar az egész hatalmas épület lángokban állott. A várban levők, egyesülve a városiakkal, mindent elkövettek, hogy a tüzet megfékezzék, de az vízhiány miatt nem sikerült. Minden, ami a várban volt, hamuvá égett. Amit a tűz megkímélt, elpusztította a durva kegyetlenség. A fáma azt mondja, hogy a tüzet a várban elszállásolt olasz katonák vigyázatlansága, vagy éppen bosszúja okozta. Bármi volt is a tűz oka, tény, hogy ezzel hazánk egyik legkiválóbb műemléke pusztult el. A tűz után mindent, a mi még használható volt, elővonszoltak a füstös falak közül és elárverezték.
A vár pincéjében levő nagy kutat, melynek feneke állítólag a Duna vízvonaláig ért, Zsigmond király parancsából Rozgonyi várkapitány 1436-ban kezdte a hegy sziklájába vájatni. Az óriási munka költségeit egy Pankucher nevű fogoly hagyatékából fedezték, a ki a várban lelte halálát. A pincéből állítólag tág folyosó vezetett a Duna alatt, egész az osztrák határtól nem messze fekvő leányvári torony belsejébe.
A pozsonyi vár sok átalakuláson ment át. Külseje-belseje majdnem minden században változott. Az épület legalsó részében voltak a pincék, börtönök, földszinten az éléskamrák és egy igen értékes hadi szertár, a melyben sok egyéb régiséggel együtt V. Károly császár mellvértje, Hollós Mátyás páncélja, továbbá tömérdek tatár, magyar és török fegyver volt összehalmozva. Az emeleti helyiségekben voltak a királyi családnak és kíséretének lakó osztályai. A vár homlokzata előtt széles, mély árok vonult el, melyen át felvonóhíd vezetett az épület belsejébe. Hajdan három kapuja volt a várnak. A tulajdonképpeni várpalotában már csak a főfalak és a négy födetlen torony áll. A Duna felé néző oldalán volt a főbejárás, díszes erkéllyel, a mely a kapu fölött nyugodott. A négyszögépület belsejében tágas udvar van. A hajdani termek, szobák és folyosók nyomai csak itt-ott látszanak a mindjobban elmosódó fali festmények között. Az említett Pálffy Pál gróf 1651-ben megkapta a Pozsonyvár örökös kapitánya méltóságát. Ugyanő szerezte meg a pozsonyváraljai Pálffy-kúriát s azt magyar majorátussá és szeniorátussá avatta. A nevezett czímet ma a szeniorátusi haszonélvezettel együtt Pálffy István gróf, valóságos belső titkos tanácsos, pozsonyi gróf élvezi.
Igen örvendetes, hogy a pozsonyiak végre komolyan kezdenek foglalkozni a vár restaurálásának kérdésével és nagy elismerés illeti meg dr. Ortvay Tivadar történettudóst, a ki a restaurálás kérdését fölvetett és úgy szóval, mint tollal igyekszik ez irányban hangulatot kelteni.
A vár ura és tulajdonosa most a magyar királyi államkincstár, haszonélvezője pedig a császári és királyi hadi kincstár.
Magát a várkastélyt különben már 1811 óta nem lakja senki. A katonaság – egy zászlóalj gyalogság – a távolabb eső, mélyebben fekvő melléképületekben van elhelyezve. A kastély délkeleti tornyától nem messze, kis faházikóban egy régibb szerkezetű nagy ágyú mutatkozik. Rendesen csak egyszer évenként szólal meg (ha megszólal), a mikor a Duna jege megindul. Ősi szokás szerint így figyelmeztetik a Csallóköz lakosságát, hogy közeledik az árvíz. Katonai jelentősége a várnak és környékének tehát ma már egyáltalában nincsen. Közvetetlenül a falakon kívül kezdődik a város legelhanyagoltabb része. Többnyire nyomorult viskók állanak ott. A várhegy alatt keletre van a régi gettó, mely ma is csaknem kizárólag a szegényebb sorsú zsidóság lakónegyede.
Remélhető tehát, hogy Pozsony város a király beleegyezésével és a kormány támogatásával végre megvalósíthatja a vár restaurálására, a várhegy rendezésére, szépítésére és gőzsiklóval való ellátására vonatkozó tervét. Helyesen jegyezte meg Kumlik Emil erre vonatkozólag egyik fővárosi lapba írt cikkében, hogy egyelőre a fő dolog az, hogy a városi törvényhatóság a kincstártól megvehesse vagy bérbe kaphassa a vár belsejét. Régészeti szempontból érdekes az a javaslat is, hogy a város – a műemlékek országos bizottságának beleegyezésével – hordassa ki a rom-négyszög belsejéből mennél előbb a törmeléket és kezdje meg az ásatásokat annak megállapítására, vajon az épület legalsó része milyen időből való. Akkor fog valószínűleg tisztázódni a Megváltóhoz címzett ősrégi prépostsági templom keletkezésének sokat vitatott kérdése, mely templom 1221-ig állott fönn a Szent István-korabeli régi várudvar közepén, és akkor fog esetleg eloszlani az a homály is, mely ma még a pozsonyi vár római eredetének kérdését borítja.”
Trianon után le akarták bontani az egész együttest. Végül a második világháború után látogathatóvá tették, majd a helyreállítása mellett döntöttek. A 60-as években, a várkomplexum rekonstrukciója során a 19. századi fal teljes felső részét lebontották. A lőrések feletti boltíveket eltávolítva középkori jellegű romantikus bástyaoromzatot alakítottak ki. A kőművesek számára ez egyszerűbb volt, mint az eredeti forma visszaállítása, a lőrések ugyanis befelé szélesednek, és egy ilyen alakzat felett tégla boltívet kialakítani a 20. század második felében kétségkívül áthidalhatatlan nehézséget jelentett. A fal és lőrései mint a 19. századi késői erődépítészet példái a mai napig várják a méltó helyreállítást.
A pozsonyi várban a Szlovák Nemzeti Múzeum állandó kiállításai (bútorkiállítás, Felvidék régmúltjának kincsei), és a Szlovák Nemzeti Tanács reprezentációs termei működtek. A Luginsland-bástyában hangszerkiállítás volt. A várban jelenleg 2009 óta rekonstrukciós munkálatok folynak, melyek végeztével várhatóan új kiállítások nyílnak majd. 2010-ben a bejárat előtt politikai indíttatásból átadták I. Szvatopluk morva fejedelem lovasszobrát, melynek talapzatán kezdetben az „ószlovákok királya” felirat volt olvasható. A szobrot művészi, a felállíttatását pedig mind politikai és történeti oldalról kritikák érték.