Lénárd Fülöp (németül Philipp Eduard Anton (von) Lenard) (Pozsony, 1862. június 7. – Messelhausen, 1947. május 20.) osztrák–magyar fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, korának egyik legkiválóbb kísérleti fizikusa, az első magyar származású és az egyetlen pozsonyi születésű Nobel-díjas tudós.
1862-ben született a Kisfaludy Károly utca 69. szám alatt (ma Kecske utca 24–26.) Pozsonyban végezte az elemi, majd a reáliskolát. Családja németül beszélt, de ő magyar iskolába járt és magyar nevelést kapott. Klatt Virgil volt a fizikatanára, aki később a munkatársa lett. Apja borkereskedő volt és kívánsága szerint borkémiát tanult Bécsben, de az nem az ő világa volt, ezért Budapesten felvette a kémiát Than Károlynál. Heidelbergben és Berlinben ezenkívül matematikát hallgatott. Doktorátusát 1886-ban szerezte meg a Heidelbergi Egyetemen. Eötvös Loránd engedélyével rövid ideig a Budapesti Tudomáegyetemen is dolgozott.
Főleg Németországban munkálkodott, a katódsugarak tulajdonságait kutatta. Sikerült a katódsugarakat (elektronokat) a nagyon ritka gázzal töltött kisülési csőből egy vékony fémfólián át kivezetnie – ez a kivezető nyílás lett az ún. „Lénárd-ablak”. Súlyos problémát okozott, hogy abban az időben úgy vélték, hogy 1) az atomok áthatolhatatlanok, 2) a fémek atomjai szorosan illeszkednek egymáshoz, tehát az elektronoknak a fémben el kellett volna nyelődniük. Lénárd arra a következtetésre jutott, hogy az atomok belsejében csak egy egészen kis tartomány áthatolhatatlan. Ezeket a tartományokat intenzív erőtereknek képzelte el és „dynamidáknak” nevezte el őket. Ez a modell J. J. Thomson atommodelljének kidolgozásáig volt érvényesnek tekinthető.
A fotoelektromos hatásra adott magyarázatát általában ma is elfogadják. Ezért és a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért 1905-ben fizikai Nobel-díjat kapott. A Magyar Tudományos Akadémiával élete végéig fenntartotta a kapcsolatot. Körülbelül száz tudományos cikke jelent meg és két könyvet is írt.
Mint az árja-kozmopolita ellentét kihangsúlyozója, a nemzetiszocialista rendszer aktív támogatója lett idősebb korában. Az ún. „Deutsche Physik” vezéralakjaként szerepe volt Albert Einstein eredményeinek lejáratásában.
„Lénárdnak meggyőződése volt, hogy sarlatánok veszik körül, akik elrabolták a dicsőségét, továbbá zsidó összeesküvők, akik a hiteles tudományt absztrakt és obskúrus matematikával igyekeznek helyettesíteni, így aztán természetes szövetségese volt a felemelkedőben lévő német nemzetiszocialista pártnak. Hitler alatt ő lett az árja fizika vezéregyénisége, és megírta a négykötetes Deutsche Physik (Német fizika) című munkáját, amelyben a relativitáselméletet mint zsidó csalást, Wilhelm Conrad Röntgent mint a zsidó fizika művelőjét kárhoztatta. Ez bizarrul és nevetségesen hangzott, annál is inkább, mivel Röntgen nem volt zsidó.
Lénárd elveszítette a kapcsolatot az új iránnyal, amelyet a fizika a XX. században vett, s most már csupán a nemzetiszocialista propagandagépezet szócsöve volt. Utolsó éveit keserű elszigeteltségben töltötte, saját nagyszerű eredményei, amelyekkel kiérdemelte az elismerést és a Nobel-díjat, szinte feledésbe merültek.”

Főbb művei:
Über des Verhalten von Kathodenstrahlen (Budapest, 1899)
Über Kathodenstrahlen (Nobel-Vorlesung, Lipcse, 1906)
Über Relativitätsprinzip, Aether, Gravitation (Lipcse, 1918)
Quantitatives über Kathodenstrahlen (Heidelberg, 1925)