„Az Óvárosnak e szépen arányolt tere, melynek közepén az 1896-ban ültetett, a második évezred politikai sikereinek arányos reményével bíztató milleniumi fa virul…” olvashatjuk Oltvay Tivadar tollából.
A 18. század végén az eredetileg nem túlságosan vonzó tér kezdett átalakulni Pozsony egyik legszebb terévé. A déli oldalán Batthyány József hercegprímás felépíttette fényűző palotáját (1781, Heffele Menyhért), mely a távoli vidékeken is csodálatot váltott ki. A Prímás-palotával szemben a hercegprímási uradalom tiszttartójának, Ormosdy Istvánnak a palotája állt, amely egy régebbi jezsuita kolostor átépítésével jött létre (1782, Georg Zillak).
A tér átépítését a 20. század elején fejezték be, amikor a Régi városháza zárt falát felváltotta a neogótikus szárny (Hubner Jenő, 1912), és a keleti oldalon a Kalapos utcát a házak áttörésével meghosszabbították egészen a mai SzNF térig: „A Piactérről látni fogjuk a Prímás-palota homlokzatának egy részét is. Így lassan, de biztosan szépül a régi és híres városunk” írta a korabeli sajtó. Abban az időben főképp a Prímás tér tartozott a város büszkeségei közé, mégpedig annak a hársfának is köszönhetően, amelyiket már 1896-ban, a millenniumi ünnepségek alkalmából ültettek. A terebélyes zöld lombozatnak nemcsak jelentős esztétikai szerepe volt, de nyáron keresett oázis volt a felforrósodott burkolókövek sivatagában.
1945 után a prímási idill felett elkezdtek gyülekezni a felhők. Az Ormosdy-palota a városi magisztrátus céljaira történő átalakítás során „véletlenül” összedőlt, és új épületet emeltek helyette (Emil Belluš, 1948). A hársfa még további három évtizeden át örvendeztette a pozsonyiakat. Aztán a 80 éves hölgyet értelmetlenül kivágták, miközben ennek valódi okait a mai napig homály fedi.
Ahogy ez lenni szokott, a pozsonyiak között egy történet, mondhatni legenda kezdett keringeni. Valahogy így volt: a nemrég felújított Prímás téren sétált Pozsony és Prága polgármestere. Ez utóbbinak láthatóan nem tetszett a tér új burkolata. Ingatta a fejét, majd nem állta meg, és kijelentette: „Melyik agyalágyult csináltatta ezt?” Vendéglátója csak nyelt egyet és hallgatott, mert az agyalágyult ő maga volt.
Ez nagyon bosszantotta őt, és amikor a burkolat csúszósságát a helyettese is megtapasztalta, elhatározta, hogy erélyesen közbelép. A teret lezáratta és a talajburkolatot érdesíttette. Az elvtárs szemében szálka maradt a védtelen hársfa, amelyet ki tudja miért, a felújítás osztályellenségének tartott. Miután többszöri próbálkozás után sem sikerült ésszerű okot kitalálnia a fa kivágására, kiadta az elhíresült parancsot “Mérnököcském, az a hársfa megy a fenébe!” az 1970-es években a pozsonyi polgármester a ZARES kertészeti vállalat vezetőjének.
Pozsony így elvesztette egyik zöld dominánsát. Szerencsére nem egy végleges állapotról van szó. 1997-től a hársfa újra a tér szerves része lett.