Mihály kapu

A Mihály-kapu az egykori négy, a Pozsonyt védő középkori kapu egyike. Nevét a közelében egykor állt, rég lerombolt szent Mihály-templomról és a kapu előtt lévő település nevéről kapta. A „külváros” felől a kapuhoz a a barokk Szent Mihály hídon juthatunk el az egykori vizesárok felett. A város középkori erődrendszerének egyetlen épségben megmaradt kapuja. Első ütemben – a 14. század végén, a 15. század elején, tehát Luxemburgi Zsigmond uralkodásához köthetően – rakták le alapjait és építettek egy emeleti szintes tornyot. 1511 és 1513 között megmagasították, majd 1753 és 1758 újra átépítették. Ekkor nyerte el mai formáját; azaz ekkor került rá a legfelső nyolcszög alaprajzú ráépítés és az azt koronázó, nagy méretű és rendkívüli minőségű, részben áttört vörösrézzel fedett barokk toronysisak. 51 méter magasságban, a sisak tetején áll a sárkány felett diadalmaskodó Szent Mihály arkangyal szobra, melyet 1757-ben Eller Péter pozsonyi rézműves készített. A toronynak mind a négy oldalán óralap van.
Jelenleg a toronyban régi fegyverkiállítás és a városi erődrendszer történetéről szóló kiállítás tekinthető meg. A toronyból szép kilátás nyílik az óvárosra, Pozsony nevezetes emlékeire.









Hibát talált?
Üzenőfal