Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 28.

Kálvária szoborcsoport

Kálvária szoborcsoport

Az egykori Nemesszeg és Tejed városrészek között, pontosabban a Nemesszeg végén álló egykori „Kálvária-hegy”, Kálvária-domb keletkezésének történetéről keveset tudunk. Az azonban bizonyos, hogy már az 1700-as években állt a 7 m magas, 12 m átmérőjű csonka kúp alakú, emberi erővel emelt magaslat.
Hogy voltak-e, s ha igen, milyen stációi (tizennégy darabból, Jézus keresztútját ábrázoló, kép- vagy domborműből álló sorozat) a nemesszegi kálváriának, nem tudni, ám fakeresztjei bizonyosan, amelyeket a ma a Kisudvarnoki úti temetőben látható, 1808-ban emelt szoborcsoport váltott.
A Kálvária-dombhoz története során számos egyházi körmenetet vezettek, magát a helyet pedig rendben tartották, kerítéssel is óvták.
1959-ben, a vallásellenes kommunista érában útépítés okán lerombolták a legkevesebb 200 éves dombot, és a rajta álló szoborcsoportot előbb a templom köré, majd onnan Kisudvarnokba, a későbbi épp róla elnevezett Kálvária-dombra száműzték. Innen csak a rendszerváltás után került vissza Dunaszerdahelyre – ma a temetőben áll.

Kategóriaszakrális kisemlék
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
Besorolásországos
Létezéslétező
Állapotjó, karbantartott
GPS48.000016, 17.625498
Pontos helyszín, címMalodvornícka cesta 1536/21
Készítés időpontja1808
Készíttető neveDunaszerdahelyi Római Katolikus Plébánia
Készítés céljának ismert okaKálvária létrehozása a településen
Felirat„1808 / Ren / 1901”.
Gondozását felügyeliDunaszerdahelyi Római Katolikus Plébánia, Dunaszerdahely város
ForrásinformációkNagy Attila: Dunaszerdahely emlékhelyei. Dunaszerdahely. Historium 2013.
Rövid URL
ID4140
Módosítás dátuma2014. május 23.
Kálvária szoborcsoport

Hibát talált?

Üzenőfal