A XVI-XVII. században virágzott a városban az iskolai színjátszás. 1707-ben II. Rákóczi Ferenc a városban időzve „a jezsuitákhoz ment”, ahol Mátyás király életéről szóló előadást tekintett meg, és „tovább három óránál ott mulatott őfelsége”.
Az első, 1789-ben megnyílt színházépületben közel két évtizedig csak német társulatok játszottak. A hivatásos magyar színház XIX. századi kezdetei összefonódnak Miskolc színjátszásával: 1816-tól rendszeresen vendégeskedtek a Miskolcon szereplő társulatok Kassán is. Az első magyar nyelvű előadást, a „Csörgő sapka” című bohózatot 1816. május 19-én is a Miskolcról érkező együttes tartotta. A fellépők közt volt Déryné Széppataky Róza is.
1828-tól az Erdélyi Énekes Társaság központi játszóhelye volt Kassa. 1833-ban ez a társulat mutatta be először Katona József „Bánk bán” című drámáját. Ebben az évben az együttes egy része Budára ment, és a Várszínházban működött tovább. Ez a csoport adta az 1837-ben megnyíló Nemzeti Színház magját.
1858-ban mutatkozott be Kassán Latabár Endre, s két év múlva ő lett a színház igazgatója 1873-ig. Igazgatásának utolsó évében négy Latabár, valamint a család két nőtagja szerepelt a színlapokon.
1899-ben új színházépületet avattak Kassán. 1914-1926 között Faragó Ödön igazgató próbálta életben tartani a magyar színházat. 1920-tól szlovák és cseh társulatok is felléptek a városban, 1924-ben pedig megkezdődött az állandó kassai szlovák nyelvű színjátszás, kiszorítva a magyar társulatot a főszezonból.
A háborús évek alatt többek között Földessy Géza, illetve Kőrössy Zoltán társulata játszott Kassán. 1945-49 között lehetetlenné vált a magyar színjátszás. 1952-től a komáromi Magyar Területi Színház vendégeskedett a városban.
A második világháború után húsz évig tartott, amíg Kassán, ebben az ősi magyar városban sikerült újjáalakítani a magyar színházat. Felvidéki magyar emberek, szövetkezetek és intézmények adták össze az induláshoz szükséges összegeket. A színházat akkor Vox humananak – Emberi hangnak szerették volna elnevezni, ám ezt a párt-és állami vezetés betiltotta. Az új magyar színház ezért a Thália nevet vette fel. A színház első bemutatójára 1969 november 29-én került sor. Az ide szerződött mintegy tizenöt tagú társulat Goldoni: Két úr szolgája c. művét mutatta be Beke Sándor rendezésében. Színházépület híján a társulat részben saját kezűleg a kassai magyar „Ipariskola” tornatermét alakította át színházteremmé. „Nem volt könnyű az 1969–1989 közötti húsz év” – fogalmazott a Duna Televíziónak Kolár Péter, a színház igazgatója. „Egyrészt eleget kellett tenni az akkor már több mint másfél évszázados kassai magyar színjátszó hagyományoknak, másrészt eleget kellett tenni a rendszer politikai elvárásainak is” – monda a direktor. A társulatot később a komáromi Magyar Területi Színházhoz kapcsolták, ebből a kényszerű kötelékből csak 1990-ben tudtak szabadulni. A színház azóta önállóan működik, évadonként 6–8 bemutató előadást tart, s nagyon aktívan hozzájárul nemcsak a kassai magyarság, hanem az egész Felvidék magyar hagyományinak, a nyelvnek és önazonosságtudatának megtartásához. 1996-99 között az akkori mečiari kulturális vezetés megkísérelte az intézmény megszüntetését, azonban a színészek hite és akarata ezt meghiúsította. A Thália 1999 után újra talpra állt és sok-sok jó előadással örvendeztette meg közönségét határokon innen és túl. Művészi szintjéről számos díj tanúskodik. A Thália Színház tájoló színházként működik. Évi 160-180 előadásából megközelítően hatvanat Kassán, a többit Szlovákia egyéb településein tartja. Gyakran vendégszerepel magyarországi színpadokon is.
Pillanatnyilag az intézmény a Kassai Megyei Önkormányzat fennhatósága alatt alacsony költségvetéssel dolgozik, s ez nehezíti tevékenységét.