A szobrot az 1848-49. évi szabadságharcban dicsőségesen küzdő kassai 9-ik honvédzászlóalj veressipkásainak emlékére a város közadakozásából emelték 1906. szeptember 9-én a Mihály-kápolna mellett . Az alkotás azon hősökre emlékezett, akik a nehéz délvidéki harcokban, majd a 49-es dicsőséges tavaszi hadjáratban mutattak példát hazaszeretetről és önfeláldozásból.
A Vasárnapi Újság 15. száma 1906-ban így ír: “Kassa város régi kurucz hagyományainak hódolt, amikor elhatározta, hogy szoborral örökíti meg fiainak, a szabadságharcz hires veressipkásainak hősiességét. A szobor készítésére a megbízást pályázat útján, 21 pályázó közül, Horvai János és Szamovolszky Ödön szobrászművészek nyerték el, akik most már teljesen elkészültek munkájukkal. A jellemző, sok erővel mintázott szobor szépen fejezi ki Kassának, az ősi kurucz városnak múltját, amelyben összekapcsolódnak a Rákóczi-kor és a szabadságharcz emlékei. Egy fiatal, izmos honvéd áll rajta, kezet fogva egy öreg kurucz vitézzel. A szoborbizottság, melynek elnöke Takács Menyhért jászói premontrei prépost, tagjai pedig Zala György, Benczúr Gyula, Bezerédi Gyula és Hegedűs László kitűnő művészeink, — már elfogadta a szobrot.”
Ugyancsak a Vasárnapi Újságban (1906. 53. szám) olvasható: “Kassa, a híres kurucz város, emlékoszlopot állított a vitéz kilenezedik honvédzászlóaljnak, mely az 1848—49-iki függetlenségi harczban csak ép annyiszor tüntette ki magát, ahányszor alkalom kínálkozott reá. Ezt a zászlóaljat Kassán toborozták, még pedig legtöbbnyire annak az Abaúj vármegyének a fiaiból, a mely mindenkor a nemzeti ügyet szolgálta, valahányszor az szembekerült az idegennel. Nem csak akkor, midőn az Omode bátor fiai nem fogadták el Róbert Károly királyt, de már sokkal előbb, mikor Aba Sámuelt ültették Szent István örökébe az idegen Péter helyett. Kassa csak önmagához maradt hű, mikor a szobrot felállította. S a szobor maga művészi szempontból is derék és dicséretre méltó alkotás. De a szobornál is, a szobrot felállító kegyeletnél is nevezetesebb volt a leleplezésnek ténye, és annak körülményei. Megjelent az ünnepélyen a királynak egyik minisztere, s koszorút helyezett el azoknak a hősöknek az emlékoszlopára, a kik annyi csatában verték meg ötvenhét esztendő előtt a király osztrák csapatait. S megjelentek tiszteletadás czéljából annak a közös hadseregnek tisztjei is, amely ma is az osztrák ármádia hagyományai letéteményeseinek vallja magát. E tisztek nem a magok elhatározásából jelentek meg, felülről kapták az engedelmet és az utasítást. És ebből a szempontból megjelenésök nagyobb fontosságú, mint maga a szobornak felállítása. Mert annyit jelent, hogy a közös hadsereg intézői, ha talán kelletlenül is, — meghajtják zászlójukat a magyar nemzetnek függetlenségi törekvései előtt.”

Az elvesztett I. világháború után a katonailag kiürített és védtelenül maradt Kassára a cseh és a szlovák gyalogos és lovas csapatok 1918 december 29-én délután 4 és 5 óra között, kardcsapás nélkül vonulhattak be.
E perctől fogva valóságos irtóhadjárat indult meg a magyar nyelv és a magyarság ellen. A terror napjaiban elkövetkezett 1919-ben a szabadság ünnepe: március tizenötödike. A kassaiak e napon a magyar trikolór jelképéül vörös fonállal átkötött hóvirágot tűztek fel és nagy szívfájdalommal zarándokoltak a Szent Mihály kápolna déli oldalán 1906-ban felállított a Kassa magyarságát jelképező Honvéd-szoborhoz. Hóvirággal, koszorúkkal díszítették annak talapzatát, s a Himnuszt, a nemzet imádságát s a Kossuth-nótát énekelték.

Az őslakosságnak ezt a hazafias megnyilatkozását azzal torolta meg a csehszlovák magyargyűlölet, hogy a következő nap éjjelén fegyveres járőrök leszaggatták és letördelték az utcán a magyar cégtáblákat s rálőttek arra, aki a zajra az ablakon kinézni merészelt s harmadnapra, március 17-én hajnalban a trencséni 74. gyalogezred csehszlovák katonái és a Sokol egyesület tagjai a 15 tonna súlyú bronz Honvéd-szobrot ledöntötték. A szobrornak előzőleg lefűrészelték a fejét. Majd a “Mi vagyunk a bátor sólymok (My sme smelí sokolíci) című dal éneklésével távoztak. Ez utóbbi barbár tett hírére már délelőtt nagy tömeg gyűlt össze a ledöntött emlékmű körül, s a Himnuszt és a Kossuth-nótát énekelte. Erre a szobor talapzatához kivezényelt őrt álló katonák egyike fegyverét a plébánia előtt álló sokaságra elsütötte, s Ördög Ilona 37 éves háztartásbelit és Hervacsics Aranka 13 éves újságárus leányt, lelőtte. Az előbbit homlokán, az utóbbit nyakán találta a gyilkos puskagolyó. Az ekkor ellenőrző megbízottakként Kassán tartózkodó Rossi és Zincone olasz tábornokok és katonatisztek nagy megütközéssel ítélték el a galád merényleteket, s fényképfelvételeket készítve küldtek jelentést Rómába a történtekről. Az elégtételadásból s a Honvéd-szobor helyreállításából semmi sem lett. A megrongált emlékművet a múzeum előcsarnokában helyezték el, ahonnan 1936 nyarán éjjel titokban átszállították a közeli ipariskola öntödéjébe, gőzkalapáccsal darabokra törték, majd kockaalakú darabokba öntötték a bronzanyagot.