A dómtól délre található épület valaha temetőkápolna volt. Alsó része, a mai altemplom a 13. század végén épült, míg felső része 1360-80 között. A 15. század végén, a kassai születésű Szahtmáry György kezdeményezésére északi oldalához egy újabb hajót, míg délnyugati részéhez egy oldalkápolnát építettek. A 19. században többször renovált épület mai formáját a Schulek Frigyes budapesti műépítész által irányított, 1902-1904-ben történt újjáépítése során nyerte el. Az erről szóló, magyar nyelvű felirat a sekrestye bejárata fölött olvasható.
A diadalívszerű homlokzat a nyeregtetős toronnyal építészettörténetileg szinte egyedülálló. A Magyar Katolikus Lexikon leírása szerint „Egyhajós terem 2 keresztboltozattal, a nyolcszög három oldalával záruló szentélyben egy hatsüveges szakasszal. Kapuzata (szobrai) és szentélyének D-i falát díszítő hármas ülőfülkéje rokonságot mutat a lőcsei Szt Jakab-templommal.
Nyugati homlokzatán a középtorony erőteljes csúcsíves hevederen nyugszik. A gazdagon tagolt, csúcsíves bejárat meredek, háromszögű, kúszóleveles oromzattal, és az azt közrefogó hangsúlyos fiatornyokkal díszített. Az orommezőben Szent Mihály főangyal domborműve 3 dús rozettával. Falába kívül középkori sírköveket építettek be.”