2014. május 21-én a kassai Állami Tudományos Könyvtár (ÁTK) épületén, 16 órakor emléktábla avatására került sor, mely a Kassán keresztül Auschwitzba szállított magyaroknak állít emléket.
Eredetileg a vasútállomás épületén került volna sor annak leleplezésére, ám a vasúttársasággal nem lehetett megegyezni. Ahogy Lang Tamás docens fogalmazott, a Szlovák Köztársaság Vasúttársasága Területi Igazgatósága értetlensége, sőt határozott elutasítása miatt, erre nem kerülhetett sor. A régi szép vasútállomást értelmetlenül elpusztították, mely tanúja volt ennek a borzalomnak. Így került a tábla végül a Forgách-palota épületére (Fő u. 10), mely ma az ÁTK otthona. Ennek az épületnek nincs köze e tragikus eseményekhez, de a város szívében található, így jobb helyszín, mint az eredeti. Viszont sokaknak szúrt szemet, sőt botrányosnak tartották, hogy a Kassai Zsidó Hitközség (KZSH) nem képviseltette magát. Nem tetszett nekik, hogy a somorjai Fórum Intézet szervezi a rendezvényt.
Az ünnepség szónoka Dr. Richard Raši, Kassa főpolgármestere lett volna, de ő hagyományosan elkerüli az olyan alkalmakat, amikor magyarul is megszólalnak. Helyettese, Renáta Lenartová szólt röviden a nagyjából száz emberhez, majd Dr. Haraszti György, a budapesti Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) tanszékvezető tanára mondott beszédet. Hetven évvel ezelőtt a felső-sziléziai Aschwitz-Birkenauba családostul hurcolták el az embereket “munkára”. Az öregekkel együtt a gyerekeket is. Azok számára, akik ezt látták, vagy tudtak Walter Rosenberg és Alfred Wetzler tanúvallomásáról, nem volt illúziójuk, hogy itt nem számolnak hazatérésükkel. 70-80 vagonból állt egy szerelvény. A csendőrség a németeknek adta át azokat, majd a szlovák vasutasok kísérték őket tovább. Felidézte a rendeleteket és eseményeket. 1944. április 14-e, vasárnap pészah napjára esett, amikor megkezdődtek a deportálások. Ez volt a szónok nagyszüleinek is a tragédiája. Az egyedülállóan leggyorsabban levezényelt deportálásban több magyarországi szerv aktívan vett részt. 56 nap kellett csupán hozzá. Majd Gaskó Miklós és Vrancsik István csemegekereskedő érdemeit méltatta.Soha sem szabad régmúlttá változtatni ezeket az eseményeket. Emlékezni kell ebben a nagy múltú városban is magyaroknak, szlovákoknak, németeknek, zsidóknak és romáknak egyaránt.
Őt Egon Gál mérnök-filozófus, a pozsonyi Comenius Egyetem Judaisztikai Intézetének ny. igazgatója követte. Márai Sándort megkérdezték, hol érzi magát leginkább otthon. A temetőben – volt a válasz -, mert ott közeli rokonai nyugszanak. Mondják, minden rossz valamire jó. Ebben az esetben ez nem igaz. A világ egyik legkulturáltabb nemzete behódolt egy primitív ideológiának. Az emberi természet árnyoldalait ismerhettük meg. Arra hívta föl a figyelmet, hogy minden társadalomban akadnak szélsőséges egyének, van gyűlölet, mely azonban megoszlik. A veszély akkor válik valódivá, ha az egy behatárolt embercsoportot céloz meg. Ez lesz bűnbakká, vagyis a gyűlölet tárgyává. Ezért fontos az emlékezés, mert csak a múlt ismeretével felvértezve tudjuk meggátolni, hogy a borzalmak megismétlődjenek. Ugyanis az emberi természet nem változik, ezért nem lehetünk biztosak abban, hogy az ilyesmi nem ismétlődik meg újra.
Az emléktábla nem az állomáson áll, de a város lakossága tanúja volt ennek a tragikus eseménysornak, így az méltó helyre került. Három nyelven hirdeti:
“Az 1944. május 14. és július 20. között Kassán át 137 szerelvényben az Auschwitz-birkenaui halltáborba szállított 401 431 magyarországi zsidó emlékére. Köszönet dr. Gaskó Miklósnak és Vrancsik Istvánnak, akik életünk kockáztatásával feljegyezték ennek tényét az utókor számára.” Az első szerelvény Nyíregyházáról indult, az utolsó Rákoscsabáról.
Az emléktábla gránitból és bronzból készült. Alkotója Szilágyi Tibor, érsekújvári születésű szobrász. Ennek megvalósulása a debreceni, dunaszerdahelyi, érsekújvári, győri, pozsonyi zsidó hitközségeknek, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványnak, Gaskó Miklós családtagjainak és barátainak, valamint Lang Tamás docens igyekezetének és nem utolsó sorban Ján Gašpar könyvtárigazgatónak köszönhető. Szomorú, hogy a KZSH ebben nem vett részt…