Esterházy János sorsa tragikus jelképe a magyarok számára vesztes XX. századnak, és jelképe annak a XX. századi közép-európai sorsnak is, amely az Istenben és az emberi szabadságban, a nemzeti hűségben és a nemzetek közötti egymásrautaltságban keresett menedéket. A 2017-es évben halának 60. évfordulójára emlékezett a felvidéki magyarság. Ehhez a megemlékezés sorozathoz csatlakozott a nagymegyeri magyarság is, amikor 2017. október 21-én, a Csemadok helyi szervezete és a római katolikus egyházközség szervezésében, emléktáblát lepleztek le a Szent Miklós templom külső falán.
Gróf Esterházy János Nagymegyeren is megfordult. 1934-május 6-án a községben megtartott népgyűlésen azt hangsúlyozta, hogy az Országos Keresztényszocialista Párt mindig csakis az állam törvényeinek tiszteletben tartásával vett részt a politikai küzdelemben, s a jövőben is törvényes keretek között kíván harcolni a magyar nemzeti kisebbség jogaiért. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a párt szemet hunyjon a magyarságot ért sérelmek felett. “Mi, akik törvénytisztelők vagyunk – hangsúlyozta Esterházy -, mindenkor rámutatunk sérelmeinkre, mert ez az orvoslás előfeltétele és útja.” A magyar nemzeti kisebbség önvédelmi harcát azonban nagyon sokan tudatosan félremagyarázzák, hogy ezáltal is diszkreditálhassák a magyar pártokat.
„Politikai ellenfeleink – úgymond irredentizmussal, államfelforgatással vádolnak. Minket ezek a rosszindulatú vádak hidegen hagynak, mert mi keresztényszocialisták a törvény útjáról tizennégy esztendő óta le nem tértünk” – fejtette ki nagymegyeri beszédében az Országos Keresztényszocialista Párt országos elnöke.