A kétszeres életnagyságú szobrot 1897. május 16-án avatták fel, Ferenc József, Ferenc Ferdinánd, Stefánia főhercegné és a Pozsonyban lakó Frigyes főherceg jelenlétében.
A talapzat elején a ‘VITAM ET SANGUINEM’ (Életünket és Vérünket), a hátoldalán a ‘Magyarország fennállásának ezredik évében a király koronázások emlékére emelte Pozsony Szab. Kir. város közönsége 1896’ felirat volt olvasható. A szobor aljában egy okirat volt elhelyezve, melyet Thaly Kálmán országgyűlési képviselő, a Magyar Tud. Akadémia rendes tagja szerkesztett:
„A magyar állam I. Ferencz József ő császári és apostoli királyi Fölségének dicsőséges uralkodása és losonczi Bánffy Dezső báró miniszterelnöksége idejében, 1896-ban ezeréves fönnállásának emlékét ünnepelvén, Pozsony szab. kir. város közönsége, már ő Fölsége megkoronáztatása negyedszázados évforduló napján: 1892 június 8-ikán tartott díszközgyűlésében, Neiszidler Károly országgyűlési képviselő indítványára, hazafias lelkesedéssel egyhangulag elhatározá, hogy az ezredévi ünnep magasztos alkalmára, a hajdani koronázási domb helyén méltó emlékművet állíttat. Ez emlékmű Dröxler Gusztáv kir. tanácsos polgármestersége alatt Fadrusz János akadémiai szobrásznak, e város szülöttének tervei szerint és munkájával, még ugyan 1896-ban elkészülvén, fönt dicsőített Fölséges Királyunk legmagasabb személyének, a Fönséges Uralkodóház tagjainak, az ország Herczegprimásának és zászlósurainak, a törvényhozás mindkét háza s a kormány tagjainak, Pozsony város közönségének, a törvényhatóságok, a tudomány-egyetemek, műegyetem, a magy. tud. akadémia és más meghívott kulturintézetek képviselőinek, bel- és küföldi díszes vendégseregnek s megszámlálhatatlan közönségének jelenlétében, 1897 május hó 16-án, nagy ünnepélylyel felavattatott, gránittalpazatával, márványszobraival örök időkre büszkén jelképezendő a királyi eskü és a törvények állandó, sérthetetlen szentségét s emlékeztetvén a koronázások szertartásainál ezen helyről a világ négy tája felé irányzott jelképes jelentésű, királyi kardvágásokra; különösen pedig lélekemelő emlékezetére a magyar hazaszeretetnek, a magyar törvénytiszteletnek s ama törhetetlen hűségnek, a melylyel e nemzet az árván maradt és a félvilágtól megtámadott bájos, fiatal Királynőnek, dicsőemlékű Mária Teréziának ingadozó trónját s a magyarok lovagias oltalmába ajánlott fönséges családját, az ősz nádor erdődi Pálffy János gróf buzdító fölhívására, példátlan lelkesedéssel „életet és vért” áldozva, világbámulta vitézséggel megmenteté s ádáz elleneit visszaverte vala.
Emlékszobor, Te, a magyar hűség, magyar hősiesség, magyar lovagiasság és törvénytisztelet, Te, az ősi magyar erények kővé vált hirdetője, állj rendületlenül! Állj örök időkig! Állj, míg az ezeréves, imádott haza áll!”
Egyes vélemények szerint a szobor egyik mellékalakjában, a művész sajátmagát mintázta meg.
Pozsony város legszebb emlékműve, melynek a kortársak csodájára jártak, sajnos már nem látható. Nem városrendezési szempontok, nem is politikai döntés távolította el helyéről, hanem a féktelen vandalizmus és a nacionalista gyűlölet. 1921. október 26-27-én az éjszaka leple alatt elvakult csehszlovák légiósok egy csoportja ledöntötte és vasdorongokkal a felismerhetetlenségig darabokra zúzta. Legnagyobb egyben maradt márványdarabjából, a ló törzséből faragták ki a szlovák nacionalista politikus, Tyrš szobrát. Az emlékmű töredékeit a pozsonyi magyarok évekig rejtegették, végül egy részük a budapesti Szépművészeti Múzeumba került. Legjobban a két mellékalak feje maradt meg, a többi töredék szinte felismerhetetlen. A szobor egy darabkája ereklyeként tovább élt még egy darabig egy másik köztéri alkotáson, a budapesti 32-es Mária Terézia gyalogezred 1933-ban felállított emlékművén., A talapzat előlapján lévő kis párkányon helyezték el a lerombolt pozsonyi Mária Terézia-szobor egy darabkáját. A kis párkány a talapzaton ma is megvan, a töredéknek viszont az 1945-ös ostromban nyoma veszett.
Helyére Bártfay Tibor alkotása, Ľudovít Štúrnak, a szlovák nemzeti mozgalom vezetőjének szoborcsoportja került 1972-ben.
A Pozsonyi Városvédő Egyesület (BOS) kezdeményezése nyomán terv született arra, hogy a szobrot újrafaragják, és minden esély megvolt arra, hogy 2011-ben ismét felállítják az egykori Koronázási domb terén. Az 5000 támogatóval szemben a Matica Slovenská 11 ezer ellenző aláírást gyűjtött. A szobor visszatéréséről a pozsonyi városi képviselők döntöttek 2012-ben, és elutasították azt.
Fadrusz János (1858-1903) sajnálatosan rövid alkotói pályája alatt csak néhány kitüntetett magyar város történelmi emlékműtervezője és kivitelezője volt. Alkotásai, a kor külsőségekben kimerülő, színpadias emlékműveivel ellentétben monumentálisan egyszerűek. Bécsi akadémiai tanulmányainak befejezésekor vizsgamunkaként egy feszületet készített. Modell hiányában saját magát kötöztette keresztre, majd az erről készített fényképek alapján dolgozott. „…és leszek valamikor magyar művész, ha megsegít az Isten, és olyant csinálok, amivel Budapestre is bekukkanhatok.” Ezt nyilatkozta szerényen, miután évtizednyi hiábavaló próbálkozás és nélkülözés után, Krisztusával 1892-ben megnyerte az Országos Képzőművészeti Társulat ezerforintos nagydíját. Több bronzmásolat készült róla, a Magyar Nemzeti Galéria és a szegedi Móra Ferenc Múzeum is őrzi egy-egy példányát. Később a művész síremlékére is ezt állították a Kerepesi temetőben.
Fadrusz első nagy köztéri alkotása a szülővárosának, Pozsonynak szánt Mária Terézia szobor volt. Tömör kompozíciója, virtuóz részletei mellett a lóra ültetett királynő fennkölt szépsége ragadta meg a szemlélőt. Lyka Károly ezt írta a műről: „Az első magyar szobor, melyben van epikai erő és nagyság.” Nem sokáig csodálhatták, mert az emlékművet 1921. október 26-27-én csehszlovák légionáriusok valamint civilek szétzúzták, amit a rendőrség sajnos tétlenül szemlélt. Fadrusz két alkalommal is dolgozott a budavári palota díszítésén. Először 1897-ben faragott carrarai márványból két egymással szemben álló, másfélszeres életnagyságot meghaladó, tehertartó Atlaszt. Ő mintázta 1901–1902-ben a négy, hatalmas méretű, kapuőrző oroszlánt, amelyekből kettő éppen harapásra készülve, a kapun belül áll. Fő művének – a magyar emlékműszobrászat legsikerültebb alkotásának – a kolozsvári Szent Mihály templom előtt álló Mátyás király szobrát tekintjük. A méltóságteljes és hatalmat sugárzó lovon ülő főalak és a mozgalmas mellékalakok monumentalitását naturalista természetesség és valószerűség oldja. A szobrot 1902-ben avatták fel, miután makettjét az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjjal jutalmazták. Utolsó munkájában is megmutatkozott realizmusa és ősereje. A Budai Tornaegylet megbízásából sportvándordíjnak készített szobrot Arany János műve nyomán, „Toldi Miklós a farkasokkal” címmel. Fadrusz alkotásait a történelmi személyiségek, emberalakok plasztikus, valósághű megjelenítése, gazdag tartalmi és formai motívumok, klasszikus szellemiséggel és nemzeti érzülettel áthatott monumentális, de precíz mintázás jellemezte. Mindez bizonyítja, hogy művészetében nemcsak az akadémikus szobrászat egyik nagy mesterét tisztelhetjük, hanem új utakat kereső, stílusokat szintetizáló művészegyéniséget is. „Egyre akartalak kérni, de elfelejtettem a sok mindenféle között, t. i. arra, hogy ha írsz az én dolgomról, kérve kérlek, ne hasonlítsd össze a kollégáim munkáival és ne bántalmazd a magyar szobrokat és szobrászokat. A mostani szobrász-generáció ártatlanul sínyli az első nemzedék bűneit.” (Fadrusznak, Malonyai Dezsőhöz írt leveléből.