Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 29.

Johann Nepomuk Hummel szülőháza

Johann Nepomuk Hummel szülőháza

Az Orsolya utca és a Kalapos utca sarkán, a Kalapos utca 2. számú bérházának udvarán áll Johann Nepomuk Hummel szülőháza. Ebben a kicsiny, barokk épületben született 1778. november 14-én a Mozart-tanítvány zeneszerző és zongora virtuóz, Beethoven és Goethe barátja. A ház ma emlékmúzeum. Az épületre a 1900-as évek elején, amikor a utca átépítése folyt, egy a Mária Terézia (Szentháromság által való) megkoronázását idéző szobor került. A bérház sarkán Hummel domborműves emléktáblája látható.
„Hummel Nep. János Pozsonyban 1778 nov. 14-ikén született a róla elnevezett utca 8-ik számu házában. Atyja Hummel János a pozsonyi színház karmestere volt Seipp igazgatósága alatt, honnan néhány évvel későbben a Mária-Terézia által Szempcen felállított katonaiskolához zenetanítóul került, hol fia megtanulta a magyar nyelvet, melyet élte végeig beszélt is. Már három éves gyermekkorában hegedült, ötödik évében zongorázott. A szempci iskolának 1785-ben történt feloszlatásakor a család ujból Pozsonyba s innen Bécsbe került. Atyja itt Schikaneder, a varázsfuvola szövegírója alatta wieni szinháznál ismét karmester lett s ekkor ismerkedett meg a 7 éves fiú Mozart W. A.- val. Mozart a tehetséges gyermeket, hogy azt a zenében jobban kiképezze, egészen a maga házába vette, hol két évig maradt. Ez idő alatt a fiatal Hummelnak mindig a legújabb zongoraszerzeményeket kellett eljátszania. Kilencz éves korában Mozarttal nyilvános hangversenyen négykézre játszott s akkor úgy nyilatkozott Mozart, hogy e gyermek bizony majd elviszi előle a zongorán a babért. 1788-ban az apa Hummel műútra indult fiával Németországba, Párizsba, Angliába és Skóciába. Edingburghban jelentek meg Hummel első zeneszerzeményei is: a Zongora-változatok. A berlini hangversenyen látta Hummel a hallgatóság közt az általa rajongva tisztelt nagy mestert, Mozartot. A darab eljátszása után azonnal felugrott s azt kiáltotta atyjának: “Atyám, jöjj hamar ide, mesterünk, az én tanitóm, Mozart úr itt van”. Londonban mint zongorajátszó Haydn Józseffel lépett fel, aki négykézre nehéz zongora-szonátát írt volt. Hummel oly jól játszott, hogy Haydn őt a közönség szeme előtt felemelte és megcsókolta. Hat év mulva Hummel ismét Bécsbe jött s itt Albrechtsbergernél tanulmányozta az ellenpontot. Haydn ajánlatára aztán Kis-Martonba jött mint a herzeg Esterházy-féle udvari zenekar karmestere s itt irta miséit, melyeket a pozsonyi egyházi zeneegylet 1833 óta folyton repertoiron tart. 1811- ben jelentek meg pianó-szonátái Es-ben, fismollban és a C-durban irt hangversenye, melyek Hummel zeneszerzői hírét megalapították. Innentől fogva Hummel privátizált Bécsben, írt az Apolló-terem tánczenéjét vezénylő atyja számára táncdarabokat s így lett ő ez irányban a bécsi tánczene alapitója. A kedves dallamú és eredeti karikíséret miatt sokan keresték fel az Apolló-termet. 1812-ben ismerkedett meg későbbi nejével, Röckel Erzsébettel, az ünnepelt énekesnővel, akinek birásáért Beethoven is versenyzett. Hummel elvette őt 1813. máj. 16-án, (a nő meghalt Weimarban 1883. márc. 3-ikán.) Hummelt Beethovennel benső barátság fűzte össze, ki egyszer azt irta neki: “Legkedvesebb Hummelem! Kérlek dirigáld ez úttal is kitűnő karmesteri és hadvezéri botoddal a Vittorra csatát“ (Beethoven alkalmi compositiója). A zongorán Hummel nagy improvizátor volt s ebbeli adományával mindenfelé örömet s gyönyört keltett. Ezután műutra indult és szülővárosába is eljött. 1816-ban meghívták udvari karmesternek Stuttgartba. Ez időben jelent meg Hummel legnagyobb hangszer-szerzeménye, a Pozsonyban a legnagyobb művészek által zongorán előadott D-moll septetje. A királyné halála után, elfogadta a meghivást Weimarba Károly-Ágost műszerető udvarához, hol Goethevel a legbensőbb érintkezésbe jött s a hol a későbbi német császárnő Augusta zenetanára lett. 1822-ben Oroszországba, 1826-ban Párizsba tett műutat, melyhez az l-moll hangversenyt írta. Párizsban a becsületrend lovagjává lett s Franciaország leghíresebb szobrásza, d’Angers Dávid mintázta őt. Weber Károly Mária halála után megkinálták őt annak dresdai udvari karmesteri állásával, de háládatosságból mégis Weimarban maradt, hol aztán később Liszt az ő utódja lett. 1827-ben Bécsbe jött, hol barátját Beethovent haldokolva találta s temetésekor a koporsó halotti takarójának egyik szögét ő vitte. 1833-ban mint Hans Richter előfutára, a német operát vezényelte Londonban. l834-ben nejének és két fianak (Ezek közül Ede l814-ben született. Már meghalt. A másik Károly 1821-ben született, ma híres tájképfestő Weimarban) kíséretében Bécsbe jött, hol u. n. „Aranyhangversenyeit“ (Dukaten-Koncerte, mert a Iegnagyobb beléptidíj 1 arany volt.) zsúfolt házban adta. Ekkor ellátogatott szülővárosába is. Az akkori egyházi zeneegyleti karmesterrel, Kumlik Józseffel és a későbbi városi tanácsossal, Schariczerral meglátogatta szülőházát. Weimarba visszatérve meghalt 1837-ben október 17-én. Hummel Nep. Jánosnak sikerült a XIX. században a Mozartféle hagyományt fenntartani és tovább fejleszteni. Ő volt annak a legjellemzőbb képviselője. 1858-ban május 16-án az egyházi zeneegylet ma is meglevő felirattal díszítette Hummel szülöházát, amiért özvegye hálás köszönetet szavazott. Születése századik évfordulóját a “Hallgatagság”szabadkőműves páholy nyilvános emlékünneppel ülte meg és elhatározta egyik tagjának, Kőnyöki József reáliskolai tanár inditványára a mester emlékszobránaka felállitását, melyhez a költségeket hangversenyek útján való beszerzését Batka János városi levéltáros vállalta magára. Az emlékalap javára ingyen játszottak Liszt Ferencz , gr. Zichy Géza, Rubinstein Antal, Bülow János, Madam de Sevres s tartottak e czélra ingyen előadásokat Hummel ősz tanítványa Hiller Ferdinand és Ambros A.W. A mester első mellszobra, melyet ezer forintért Pönninger Bécsben mintázott és öntött, Weimarba került, hol a színház közelében áll, mely számára Hummel több operát és ballettet írt. A pozsonyi Hummel-mellszobrot 1887 október 17-én leplezték le Hummel hangversennyel és az ünnepeltnek fia Károly jelenlétében. A művet Tilgner Viktor mintázta s előállította 8000 frtért. Ez idő szerint a színházzal szemben, a Kossúth Lajos-téri sétány bejárásánal áll, de átvitele az u. n. Kis-sétányra tervbe van véve, hol a fák árnyában s a megfelelőbb környezetben hatása kétségtelenül nagyobb lesz.“
Weimari időszakában a várost Európa zenei fővárosává tette, a leghíresebb zenészeket híva vendégszereplés illetve művészetük ottani gyakorlása céljából. Itt valósította meg az egyik első zenész nyugdíjazási rendszert, amelynek finanszírozása céljából maga is jótékonysági koncerteket adott. 1825 és 1827 között elszántan harcolt az egységes szerzői jogi törvény megalkotásáért a Német Szövetség államaiban.
Élete vége felé Hummel megtapasztalta a zeneszerzők és előadó virtuózok új iskolájának felemelkedését és azt, hogy zenéje lassan kimegy a divatból. Fegyelmezett és tiszta Clementi-stílusú technikája és kiegyensúlyozott klasszicizmusa szembefordította őt a Liszthez hasonlók szilaj bravúrjátékával. Egyre kevesebbet komponált, de továbbra is elismerték és csodálták. Békésen hunyta le a szemét weimari otthonában, 1837-ben. Szabadkőműves volt, mint Mozart, így híres kertjének jelentős részét hagyományozta a weimari Amalia páholyra, ahová ő és Goethe is tartozott.
Bár élete vége felé a hírneve megkopott, az első komponisták egyike volt, aki gazdag emberként halt meg.

Kategóriaépület, építmény
TelepülésPozsony [Bratislava]
Besorolásországos
Létezéslétező
Állapot
GPS48.144200, 17.110484
Pontos helyszín, címKalapos utca 2. (Hutterergasse) (1878-tól Hummel utca) - Klobučnicka 2.
Készítés időpontja17. század
Készíttető neveismeretlen
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okalakhatás
Felirat-
Gondozását felügyeliPozsony város
ForrásinformációkDr. Ortvay Tivadar: Pozsony város utcái és terei, A város története utca – és térnevekben, Pozsony, 1905, Wigand F. K. Könyvnyomdája,171-175 oldal *** https://felvidek.ma/2009/05/pozsony/ *** https://hu.wikipedia.org/wiki/Johann_Nepomuk_Hummel *** http://150muzeum.bratislava.sk/muzeum-j-n-hummela/gs-1006
Rövid URL
ID23502
Módosítás dátuma2019. február 15.
pozsony-Johann-Nepomuk-Hummel-szulohaza (5)
pozsony-Johann-Nepomuk-Hummel-szulohaza (7)
pozsony-Johann-Nepomuk-Hummel-szulohaza (8)
pozsony-Johann-Nepomuk-Hummel-szulohaza (10)
pozsony-Johann-Nepomuk-Hummel-szulohaza (11)
pozsony-Johann-Nepomuk-Hummel-szulohaza (12)
pozsony-Johann-Nepomuk-Hummel-szulohaza (13)
pozsony-Johann-Nepomuk-Hummel-szulohaza (14)
pozsony-Johann-Nepomuk-Hummel-szulohaza (15)
pozsony-Johann-Nepomuk-Hummel-szulohaza (16)
pozsony-Johann-Nepomuk-Hummel-szulohaza (17)

Hibát talált?

Üzenőfal