„A Káptalan-utczában a kir. jogakadémiától a második ház az Emericanum, a Sz. Imréről nevezett kisebb papnevelő intézet. Alapította azt 1642-ben jan. 26-ikán ( ezzel ellentétben áll a ház felirata: Seminarium S. Emerici Ducis MDCXLI) Lósy Imre pozsonyi kanonok (címere a Emericanum bejárata fölött látható), utóbb esztergomi érsek 21 ezer forinttal, olyképen, hogy ezen intézetben 12 papnövendék, a káptalan és prépost gondja és vezetése alatt tudományban és papi erényekben gondosan kiképeztessenek és a pozsonyi egyház szolgálatára legyenek. Lósy alapítványához a káptalan is hozzájárult, átengedvén e célra két házat, melynek helyére az Emericanum épüljön. Veresmarty Mihály kanonok és báttai apát 1500 forinttal gyarapította az alapítványt, hogy annak kamatjaiból a növendékek úgy a kari mint a figurális énekben oktattassanak. 1716-ban Luby Imre esztergomi kanonok 3500, Okolicsányi János, a későbbi váradi püspök 500 frttal járultak Lósy alapítványához. 1783-ban II. József rendeletére az intézet Budára tétetett át s az időközben a kanonokok folyton tartó adományai következtében 35337 forintra felszaporodott alapítványi összeget a házzal együtt a harmincadhivatal lefoglalta. 1802-ben azonban az intézet ujból Pozsonyba került. 1848-ban nov. 5-ikén Pogány Adalbert pozsonyi prépost 5000, majd 1850-ben 2000 forinttal, 1851-ben Nagy- és Kis-Bercel nógrádmegyei birtokainak adományozásával gyarapította az intézet alaptőkéjét. A növendékek egy kanonok, igazgató (rector) és egy áldozár, aligazgató (vicerector) vezetése alatt állanak. 1803-1868-ig házi oktatásban részesültek, 1868-óta azonban egy helybeli nyilvános tanintézetbe, a kir. kath. főgymnasiumba járnak s ott végzik középtanodai tanulmányaikat, melyek után aztán egy nagyobb papnevelő intézetbe kerülnek theologiai tanulmányok végzése végett. Az intézeti házat 1724-ben renoválták, mit egy a kapu felett levő, Uzeoróczy Máté néhai aligazgató tollából származó chronosticonos felirat hirdet (Est Virgo Lilium, ast Emericus ut esset).
Tekintve az ezen intézetból kikerült nevezetes egyházi férfiakat, mondhatni,hogy e ház dicsősége messze ragyog az országban. Az itt nevelődött kékreverendás ifju növendékek sorozatában nagy számmal találhatók olyanok, kik később a földi dicsöség legmagasb fokára is felemelkedve, az egyházi és tudományos meg politikai élet terén a legjelentősebb szerepet játszották. Ez intézetből került ki a mult században 1777-ben Rudnay Sándor esztergomi érsekprímás; 178o-ban Jordánszky Elek tinnini püspök, érseki helynök s a hires Jordánsky-Codex tulajdonosa és KoIIár István tribunici választott püspök; 1790-ben Kopácsi József esztergomi érsek-primás; 1790-ben Németh György tribunici választott püspök és Tóth Imre thaumaceai felszentelt püspök; 1805-ben Kunszt József kalocsai érsek; 1806-7-ben Bartakovics Béla egri érsek; 1823-ban Szabó József nikopolitai felszentelt püspök; 1826-ban Káncz Lázár phárai választott püspök; 1828-ban Simor János hercegprimás; 1829-ben gr. Forgách Ágost püspök, esztergomi föispán s politikai iró; 1829-30-ban Sujánszk y Antal esztergomi praelatus-kanonok és egyházi kőltő; 1830-ban Haynald Lajos bíboros kalocsai érsek; 1833-4-ben Radlinszky Endre, az egyházi irók ezen legtevékenyebbike; 1833-ban Schopper György rozsnyói püspök; 1836-ban Boltizár József mylasai felszentelt püspök; 1836-7-ben Ipolyi Arnold a hazai mythologia és műtörténet ezen elsőrangú fáklyavivője, az Ipolyi-Muzeum rnegteremtöje, előbb a besztercebányai, majd aztán a fényes váradi püspöki széken ülö egyházfejedelem; 1838-ban Zalka János györi püspök; 1839-ben Rimely Károly, Rudolf trónörökös magyar nyelv- és történelem tanára, egy időn át pozsonyi kanonok-plebános, a Pázmáneum és a pozsonyi társas káptalan monografusa s végre a besztercebányai püspöki szék birtokosa; Blümelhuber Ferenc esztergomi kanonok és finom érzékű egyházi iró; 1841-42-ben Márkus Gyula esztergomi kanonok és választott püspök; 1842-43-ban Császka György kalocsai érsek és Hidassy Kornél szombathelyi püspök; 1843-ban Samassa József egri érsek és Dankó József címzetes püspök, pozsonyi prépost, nagytudományu theologus és műtörténetiró; 1845-ben Dulánszky Nándor pécsi püspök; 1850-ben Pór Antal esztergomi praelatus-kanonok, hazánk Anjou korának legszakavatottabb s legtekintélyesebb ismerője: 1851-ben Cselka Nándor felszentelt püspök s Budapest első érseki helynöke. Hozzá adhatjuk, hogy ez intézetben müködött mint tanulmányi felügyelő a hazai papság egyik legtudósabb tagja, a Magyar Tud. Akadémia disze: Knauz Nándor püspök és pozsonyi prépost, ki a pozsonyi Sz. András temetöben nyugoszsza ki lankadatlan kutatásainak fáradalmait. Mint tanulmányi felügyelö állott sok éven át ez intézet élén Santhó Károly pozsonyi praelatus-kanonok, ki a vezetésére bizott intézetet minta-intézetté tette, a rája bizott növendékeket pedig hazafias szellemben és méltó papi kiképzésben részesitette. De vannak az előszámláltakon kivűl még más igen érdemes tagjai is az esztergomi föegyházmegyei clerusnak (emlitjük Kovács József papneveldei tanárt; Urbanek Ferenc pozsonyi kanonokot és hirneves pomologot; Heiller Károly cimzetes püspököt, pozsonyi kanonuk-plebánost és jeles egyházi szónokot; Krotky József esztergomi kanonokot és híres egyházi szónokot; Lassu Lajos pozsonyi kanonokot; Majthényi Adolf apátot s sasvári főesperest; KIimstein (Kőhalmi) Józsefet, a nagyszombati érseki főgymnasium érdemes igazgatóját és szorgalmas egyházi irót; MáIIy János pozsonyi, utóbb esztergomi kanonokot és egyházi írót; gr. Pongratz Adolf vágujhelyi prépostot és volt országgyülési képviselőt; Schreiber László győri kanonokot és szegszárdi apátot; Zandt Ödön pozsonyi prépost-kanonokot és városi plélbánost; Somogyi Alajost a Sz. István-társulat aligazgatóját, a jeles egyházi irót; Dodek Crescencet udvari káplánt és a budapesti egyetem könyvtár-őrét stb. stb.) kik az Emericanumból vitték ki magukkal a hazafias nagyratörekvés szellemét s váltak utóbb az egyház és állam javára és diszére.”