A Rozsnyói Híradó 1915. november 21-én megjelent számában volt olvasható az alábbi tudósítás:

„A hazáért halt meg …
– Egyed Miklós temetése –

Költői hajlamú ifju volt. Csupa tűz, csupa láng. Lelke tele volt a haza képével s boldog volt, hogy a haza hívta. Csatariadóról álmodozott, mint Petőfi, akiért ugy lelkesedett mint magyar ifjuhoz illik. Jó kedvvel ment a csatába, mert ugy tudta, hogy neki ott a helye. A legendás magyar hősöknek egyike volt ő is: elszánt, bátor, előretörő. Az ellenségre vigyázott csak, magára nem. Mi az ő élete a magyar dicsőséghez, a haza nagyszerü multjához s még nagyszerü jövőjéhez képest? …
Ott esett el a harc mezején, amidőn fujó paripák száguldottak a kivivott diadalra. Homlokába furódott az orosz golyó. 1915 május 27-én Kalnikovnál, Galiciában hullott ki fegyvere kezéből. Mégcsak 20 éves volt, tele reménységgel, ambicioval, biztató irói tehetséggel, mint a jelen számunkban közölt egyik legnépszerübb költeménye is mutatja.
A hősök gyakori sorsa jutott neki is osztályrészül: elesett a hazáért s idegen hant alatt kapott siri nyugvóhelyet, amit a bajtársi kegyelet szemelt ki számára – egy grófi kastély virágágyában. Mi szépet álmodhatott poétás szive ott a virágok alatt? Oh de mily hidegnek tünt fel neki a föld, ha megtudta, hogy a haza földtől milyen idegen, hogy álmai fölött nem magyar égbolt csillagai virrasztanak? …
És a szülők, a testvérek mélységes szeretete megtalálta módját, hogy hősünknek álma zavartalan legyen. Elhozták ide az édes hazai földbe. Itt is lesznek virágok a sirja felett, de ezeket testvéri kéz fogja ültetni, az apai szem fogja gondozni s az édes anya könnyeitől áztatva szebbek, üditőbbek lesznek. Ki életét adta hazája üdvéért, ezt a jutalmat megérdemelte.
Egyed Miklós 16. honvédezredbeli önkéntes, hadapródjelölt holttetemét, miután Galiciában a katonai hatóság engedélyével exhumálták s Rozsnyóra szállitották, folyó hó 19-én kisértük ki utolsó utjára, a helybeli sirkertbe. A fiatal hős koporsója az ev. templomban volt felravatalozva, szülei, testvérei, rokonai, volt tanárai, tanulótársai és az Egyed-család tisztelőinek koszoruitól beboritva.
Péntek délután 2 órakor volt gyászistentisztelet, amelyen ugyszólván az egész város közönsége, hivatalok, testületek képviselői és óriási gyászoló gyülekezet voltak jelen. A gyászszertartás Fodor Kálmán az orgonán eljátszott klasszikus gyászindulójával vette kezdetét. Majd az ev. főgimnázium dalkarának megható éneke után Terray Gyula föesperes lelkész mondott az oltár előtt az alkalomhoz illő, szép, magvas, helyenként hazafias tüztől áthatott beszédet és imát. A koporsó megáldása után a női, illetőleg vegyes dalkar énekelt lebilincselő hangon egy gyönyörű gyászdalt. A koporsót a testületileg megjelent üdülő katonák az orgona hangjai mellett tették fel a gyászkocsira.
A temetőben ismét a diákság énekelt szépen egy bucsuzó karéneket. Majd Smid István lelkész mondott költői szárnyalásu, megkapó tartalmu imát. Végül Szkalos Emil főgimn. tanár az ev. főgimn. tanári kara és ifjusága nevében rövid, de formás, klasszikus vonatkozásu bucsuzót mondott a sír felett.
Egyed Miklós ott nyugszik immár a szülőföld kebelén. A hazáért halt meg: nem élt hiába …”