Mikulik József (Dobsina, 1852. január 26. – Rozsnyó, 1886. január 14.) köz- és váltó-ügyvéd, helyettes közjegyző, levéltáros, történetíró.
Mikulik József 1852-ben született Dobsinán szegény bányászcsalád gyermekeként. Apja Mikulik Simon, anyja Rachel Mária volt. Dobsinán végezte elemi iskolai tanulmányait, a gimnáziumba pedig Rozsnyón járt. A legnagyobb hatást Kramarcsik Károly gyakorolta rá, aki abban az időben a leghíresebb tanáregyéniség volt a városban. Csak rendkívüli igyekezetének és akaraterejének köszönhető, hogy a családja anyagi hátteréből fakadó hátrányát leküzdötte. Kitűnő előmenetele lehetővé tette, hogy Rozsnyóról Eperjesre menjen, ahol jogot hallgatott, majd ügyvédi vizsgát tett. Itt indult el ígéretes történetírói pályafutása is.
Jogászi tevékenységét szülővárosában kezdte, emellett minden szabadidejét Dobsina és vidéke történetének tanulmányozásával töltötte. Legelső nyomtatásban megjelent munkája egy Dobsináról és a dobsinai jégbarlangról szóló német nyelvű ismertetés volt (Dobschau, eine monographische skizze… Kassa, 1878), majd megírta A bánya- és vasipar története Dobsinán című művét, amely a mai napig értékes forrása a bányászattörténeti kutatásoknak. Az 1880-ban megjelent könyv (amelynek anyaga előbb a Történelmi Tár című folyóiratban látott napvilágot) bevezetőjében a következőket olvashatjuk: „Jelen monographia a dobsinai levéltárban őrzött okmányok, periratok, bérkönyvek, a városi tanács és bányabírósági jegyzőkönyvek, a helybeli anyakönyvek és más hiteles források alapján készült, tehát kétségbevonhatatlan tényeken alapul, melyek leírásánál minden bölcselkedő következtetés mellőzve lett. A bányászat és kohászat régi és jelen állapotának ecsetelése után rátérek a kérdés jogtörténeti részére, megemlékezvén az egykor uralkodott szokásokról, szabályzatokról, intézményekről, nem mulasztván el a maga helyén elősorolni azt, mi az őstermelés ez ágára jótékony, vagy káros befolyással volt. Kiegészíti tanulmányomat egy függelék, mely a forrásokból mutatványokat tartalmaz.” Mivel már régóta nehezen megszerezhető, illetve hozzáférhető könyvritkaságnak számít, ezért a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum célszerűnek látta reprint formában történő újrakiadását (2003), abban a reményben, hogy ilymódon hozzájárulhatnak a szerző emlékének a felébresztéséhez is. Mikulik, mint kutató, szerencsés helyzetben volt: több nyelvet is beszélt, megfelelő történelmi ismeretekkel rendelkezett, aminek köszönhetően megbízást kapott a gazdag dobsinai levéltár gondozásával. Emellett városi tanácsossá is megválasztották, sőt, a polgármesteri székbe is pályázott, de egyetlen szavazat híján kisebbségben maradt. Ez a kudarc annyira megviselte, hogy hamarosan Rozsnyóra költözött, ahol jegyző-helyettesi állást vállalt dr. Markó Sándornál. Szabadidejét ebben a városban sem hiábavalóságokkal töltötte. A városi levéltár kimeríthetetlen forrásanyagát tanulmányozva megkezdte a Rozsnyó múltjára vonatkozó adatok gyűjtését. A csaknem négy évet felölelő munkának a Magyar kisvárosi élet című történelmi tanulmány lett az eredménye, mely Rozsnyó történetét dolgozza fel 1526-tól 1715-ig. A könyv 1885-ben jelent meg Rozsnyón Kovács Mihály nyomdájának kiadásában. Ezt követően azonnal hozzálátott A magyar nemesi élet a XVI. és a XVII. században címmel tervezett munkájához. A sors közbeszól 1886 elejét apósa jólészi (ma Jovice, Rozsnyó mellett) házánál töltötte, amikor arról értesült, hogy Andrássy Manó gróf betléri kastélyában tartózkodik. Kora reggel, csikorgó hidegben szánon kelt útra, hogy a gróffal beszélhessen: engedélyt kívánt kérni arra, hogy készülő munkájához az Andrássy-levéltárban anyagot gyűjthessen. Betléren azonban hosszabb ideig kellett a grófra várakoznia, és beszélgetésükre is a szabad ég alatt került sor. Megfázott, s már a visszaúton rosszul érezte magát. Tüdőgyulladást kapott, majd tíz nap elteltével, január 14-én váratlanul elhunyt. 16-án kísérték utolsó útjára Markó Sándor házából; a gyászbeszédet maga Czékus István rozsnyói evangélikus püspök mondta felette.
Mikulik feldolgozta a gömöri ágostai hitvallású evangélikus esperesség történetét. (Ez a műve csak halála után 31 évvel, 1917- ben jelent meg.) A középkori Gömör megye jeles napi szokásairól a korabeli egyházi jegyzőkönyvek alapján írt munkájából nyerhetünk képet. A népélet kutatása szempontjából igen figyelemre méltóak az általa közölt, ünnepi szokásokkal kapcsolatos tiltások. Bár adatainak nagy része szlovák lakosságú falvakra vonatkozik, ez az egyetlen olyan munka, amely a vizsgált területről történeti anyagot mutat be. Korábban a rozsnyói evangélikus egyház is felkérte, hogy dolgozza fel történetüket, erre azonban már nem kerülhetett sor. Számos cikke jelent meg különböző lapokban, szakfolyóiratokban (Jogtudományi Közlöny, Századok, Erdészeti Lapok, Protestáns Szemle Képes Családi Lapok, Pesti Napló). Munkatársa volt a helyi újságoknak is (Rozsnyói Híradó, Rozsnyó és Vidéke). Nyomtatásban megjelent munkáin kívül hatalmas az a hagyatéka is, amit már nem tudott sajtó alá rendezni, mint például A jobbágyság és a községek, A megyei élet a XVI. és XVII. században, vagy a gömöri nemesi családokról gyűjtött és tervezett bányajogi lexikona. Életműve arra vár, hogy a mai kutatás feltárja és hasznosítsa.