Már 1902-ben felmerült, hogy emlékünnepélyt kellene rendezni Kossuth születésének 100. évfordulójára. Július 30-án Pósch Dezső vezetésével egy bizottság is megalakult, melynek az esemény megrendezése volt a feladata. A szeptember 20-21-ei ünnepélyről aztán Emlékkönyvet adtak ki, melynek megvásárlásával Réz László református lelkész javaslata szerint a Kossuth-szobor felállítását lehetett támogatni. A szoborbizottság elnöke szintén Pósch Dezső lett és megkezdődött a négy évig tartó gyűjtés; a legtöbb pénzt Krasznahorka ura, Andrássy Dénes adta. Róna József majd három méteres alkotását (mely miskolci szobrának másolata volt) végül 1907. május 26-án, Kossuth Ferenc (egyben a második Wekerle-kormány kereskedelemügyi minisztere 1906. április 8-tól 1910. január 17-ig) jelenlétében avatták fel a város főterén, amely akkor a Rákóczi tér nevet viselte. Kossuth fia így beszélt: “Nem érc e szobor, hanem megtestesült eszme. Nem érc e szobor, hanem megtestesült vágyódás, remény, hit és bizalom. Aki e szoborra néz, az nem fog kételkedni soha hazánk jövőjében. Aki abban az eszmében hisz, amelyet e szobor megtestesít, hisz a magyar hazának függetlenségében. És a függetlenség eszméjében megdicsőül e haza és boldoggá lesz a nemzet.” Ezek után a szoborbizottság feloszlott, de maga a szobor csak 12 évig maradhatott a helyén.
A Felvidékre 1919-ben bevonultak a csehek. Június elején azonban visszatértek a magyar csapatok, és a rozsnyóiak ekkor állítólag azzal gúnyolták a cseheket, hogy a Kossuth-szobor észak felé mutató karja jelöli ki nekik a menekülés irányát. Talán ezzel magyarázható, hogy az újra bevonuló csehek június 18-án ledöntötték a szobrot, amely 20 évre a városháza fészerébe került. Helyére, a Kossuth-szobor talapzatát megtartva, Milan Rastislav Štefánik szlovák katonatiszt szobrát állították fel.
1938-ban, amikor az I. Bécsi Döntés értelmében Rozsnyó is visszakerült Magyarországhoz, a kivonuló csehszlovák hatóságok magukkal vitték szobrukat. Újjáalakult a szoborbizottság, és a gyűjtés eredményeként a helyreállított szobrot eredeti helyén, 1939. június 25-én újra felállították. A szónok a világháború után háborús bűnösként kivégzett szélsőjobboldali politikus, az akkori felvidéki kormánybiztos: Jaross Andor volt. A szobor most csak hat évig maradt a helyén.
1945-ben, a Kossuthban a forradalmárt tisztelő szovjet városparancsnok nem engedte ledönteni a szobrot, de áthelyezése után már nem tudta megakadályozni újabb eltávolítását. A szobor ismét a már jól ismert fészerbe került. Kicsivel később a Bányászati Múzeum udvarán, egy szomorúfűz lombja alatt kapott (méltatlan) helyet.
Az 1993-ban alakult Pákh Albert Társaság kezdeményezésére ismét gyűjtés indult a Kossuth-szobor köztéri felállítására. Miközben az Önkormányzaton belül évtizedes huzavona indult a szobor helyszínével kapcsolatban, azt 1994. január 8-án immár harmadszor is ledöntötték. A város a sérüléseket ugyan kijavíttatta, de mivel eredeti helyére nem állították fel, így egy lakótelepi fűtőházba került, ahol méltatlan körülmények között minden március 15-én megkoszorúzták. A Gömöri Ifjúsági Társaság azonban nem adta fel a harcot! 2003-ban aztán már a Képviselő-testület is egyhangúlag támogatta a szobor felállítását, sőt Csáky Pál miniszterelnök-helyettes révén pénz is került rá.
Végül „kiszabadulva” kényszerű rejtekéből, 2004-ben újra avatták, ugyan nem eredeti helyén, hanem a kevésbé frekventált, múzeum előtti teresedésen, ahol egy munkásmozgalmi allegóriát ábrázoló szoborcsoport helyét foglalta el.
A Bányászati Múzeumnál az Új Szó szerint kb. 500, a polgármester szerint kb. 1000, a National Geographic internetes cikke szerint kb. 1500 ember gyűlt össze. Az ünnepség a szlovák himnusz végighallgatásával és a magyar himnusz eléneklésével kezdődött. A beszédek és a felvezető szövegek mind szlovák, mind magyar nyelven hangzottak el.