Mohi Rezső szakmai pályafutásának javát, harminc esztendőt Tatabánya szolgálatában töltötte, ahol üzemvezető, majd műszaki igazgató, később 1945. máj. 27 – 1948. ápr. 30., a szénbányászat államosítása után, a tatabányai kerület bányaigazgató volt. Mindig is mondogatta: a Felvidék után Tatabánya a hazája.
Nevéhez fűződik egy szabadalom, az iszaptömedékeléshez új gátolási eljárás kidolgozása, de további 46 közleménye fémjelzi szakmai tevékenységét. Többek között a bánhidai területen a levetődött parti szénvagyonának megkutatása és termelésbe kapcsolása, a bányaműveletek külszíni kihatásának vizsgálata, különös tekintettel az aknapillér fejtésére. Tudományos munkásságának elismeréseként 1952-ben megkapta a műszaki tudományok kandidátusa címet, 1977-ben pedig a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést.
Mohi Rezső a felvidéken, Garamszentkereszten született 1888. január 15-én. A család Rozsnyó városában élt, melyet magyar, szlovák és német bányászcsaládok laktak. Itt érték a bányászattal kapcsolatos első benyomások. A középisolát Körmöcbányán végezte, majd a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán szerezte meg kitüntetéses oklevelét 1914-ben.
A világháborúban mérnökkari tisztként az erdélyi Keresztényfalván (Brassó) kezdte, ahol szénkutatással foglalkozott és talált is kiváló minőségű feketeszenet. Később a Borsod megyei Királdon folytatta pályáját.
A királdi éveket és Trianont követően Rehling Konrád, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. vezetője (1916. nov. 01. – 1941. aug. 20.) bányaigazgató hívására 1919-ben Tatabányára került. Rehling Konrád presztizsnek tekintette, hogy Tatabányának legyen tudományos fokozattal bíró bányamérnöke. 1939-ben Mohi Rezső a MÁK Rt. bányamérnökei közül elsőként műszaki egyetemi doktor lett. Rendszeresen tartott egyetemi előadásokat, így több alkalommal a párizsi Sorbonne-on is, francia nyelven.
1945-ben a tatabányai bányászok támogatásával kinevezték „bányaigazgatónak”, mely beosztásban 3 évet töltött el.
1948-ban Budapestre rendelték, kinevezték az Aknamélyítő Vállalat vezérigazgatójává. Később a Bányászati Tervező Intézet generáltervezője lett, egészen 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig. Itt bízták meg az új magyarországi szénbányák feltárásának irányításával. A „széncsata” évei után nehéz időszak kezdődött. Dr. Mohi Rezsőt a bányamérnök-per során letartóztatták, súlyosan bántalmazták, többször megkínozták, és minden ítélet nélkül két éven keresztül börtönben tartották. A család tönkrement. Az ugyancsak bányamérnök családból származó felesége, aknaszlatinai György Erzsébet szívinfarktust kapott, gyermekeik éheztek. Dr. Mohi Rezsőt utóbb rehabilitálták és kiszabadulását követően, 1952-ben újabb tudományos fokozatot nyert el, a Tudományos Akadémia „kandidátusa” lett.
Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek Mohi Rezső 1914-óta volt tagja és 1978-ban még átvehette a gyémánt oklevelet is, de 1981. augusztus 20-án Budapesten megállt a szíve és szülőföldjén temették el. Élete vége felé egyetlen kívánsága volt, hogy a gyászszertartás alkalmával hangozzék fel a Bányász Himnusz. A Tatabányáról küldött bányászzenekar és férfikórus a Szénbányák akkori vezetőinek szolidaritása jegyében ezt a kívánságát méltó módon teljesítette.