Liszkay Gusztáv bányamérnököt és tanárt a szakma elsõsorban mint a magyar műszaki és hivatalos nyelv egyik kialakítóját tartja számon. Dr. Faller Jenő írta róla az Elfelejtett nagyjaink című sorozatában, hogy bár „rövid életművében nincsenek kimagasló nagy alkotások”, elvitathatatlan az a tény, hogy „magyar bányanyelvünk megteremtésében és kialakításában Péch Antal mellett igen nagy érdeme volt”. Bizonyítják ezt a különféle szaklapokban megjelent, „élvezetes magyarsággal írt tanulmányai, valamint könyvei, melyek nyelvezetük tisztaságával messze kimagaslanak akkori szakirodalmunkból”. (Dr. Faller J., 1958. 730. l.)
Liszkay 1843. augusztus 2-án született a Gömör megyei Derencsényben. Tanulmányait Rimaszombatban kezdte, Késmárkon érettségizett, majd 1866-ban a selmeci akadémián szerzett oklevelet bányászat–kohászat szakon. Fél évtizedig a bánsági vasművekben teljesített szolgálatot. 1871-ben visszatért Selmecbányára, ahol haláláig tevékenykedett. Először a bányaigazgatóságnál volt fogalmazó, majd 1873-ban a selmeci bányaiskola szervezésével, illetve igazgatásával bízták meg. 1872–1880 közt meghívott segédtanárként az akadémián is előadta az iránytant, valamint a hivatalszervezés és szabványtan nevű, akkor rendszeresített tárgyakat. (Zsámboki L., 1983. 236. l.) Faller Jenő említi, hogy Liszkayt „elsősorban tökéletes magyar nyelvtudása miatt hozták Selmecre, hol ez időben kellett átállítani az eddig német nyelvű bányászati adminisztrációt és akadémiai tanítást magyarra”. (Faller J., 1958. 730. l.) Liszkay már 1878-ban kiadta Selmecbányán híres Bányatanát. Könyvét a királyi bányaiskolák számára és magánhasználatra írta „több kútfő után”. Tulajdonképpen ez az első teljes bányatanunk. S bár a munkának a szakemberek szerint számos hiányossága van, tárgyalási módja leíró s a régi rendszerezést követi, eme fogyatékosságai mellett is jelentős alkotás. E fontos művet már megelőzte 1877-ben a Selmecen kiadott Iránytan, melyet államhivatalnokok és kincstári tisztviselők számára írt, s amely szintén úttörő munka, „első foglalata bányászatunk magyar nyelvű hivatali adminisztrálásának”. (Faller J., 1958. 731. l.) 1885-ben Liszkay a selmeci Joerges nyomdában megjelentette E. F. Scholl német nyelvű Gépész kalauzának magyar változatát. Ennek magyar viszonyokra való alkalmazásával nagy szolgálatot tett hazájának abban az idõben, amikor „a gõzgép használata rohamosan terjedt”, de idevonatkozó magyar szakkönyv még nem létezett. Liszkay szakmai tevékenységét és érdemeit valamennyi lexikonunk számon tartja. Nevét megtalálhatjuk a szlovák nyelvű összefoglalókban is. A Szlovák Biográfiai Szótár is kiemeli Liszkaynak a magyar szaknyelv területén kifejtett tevékenységét. Megemlíti továbbá ama leíró és rendszerező munkáját, melyet a Selmecbánya, Bakabánya, Hodrusbánya, Újbánya, Zsarnóca és a Szepesség környéki ásványokat illetően végzett. (Mináè, V. főszerk., 1989. 415. l.) A fenti témakörből Liszkaynak több nagy tanulmánya is megjelent. Ilyen például a Selmeczvidéki ásványok előfordulásáról (Földtani Közlöny, 1876), az Adatok Zsarnóca vidékének földtani-bányászati viszonyaihoz (1877) vagy a Tiszolczi márványfajok című munkája. Ezeket az írásokat is „elmélyült szaktudás, a hazai és külföldi szakirodalom tökéletes ismerete, az éles megfigyelőképesség és bölcs tárgyilagosság jellemzik, nem szólva nyelvezetük csiszoltságáról, ami az 1870-es évek elején, amikor nyelvünk még nehezen gördült, fontos és nagy jelentőségű volt”. (Faller J., 1958. 731. l.)
Liszkay sokat tevékenykedett Selmec kiegyezés utáni „újszellemű átszervezésében is”. Tagja volt a Selmeci Orvosok és Természetvizsgálók Társaságának, valamint a Magyarhoni Földtani Társulat selmecbányai részlegének. 1889. június 3-án, aránylag fiatalon halt meg az észak-honti bányavárosban. Sírja a Kopogtató melletti evangélikus temetőben van.