Boleman István, dezséri Boleman János lévai földbirtokos, gyógyszerész és nemes Braunmüller Mária tíz gyermeke közül ötödikként, 1843. március 22-én Léván látta meg a napvilágot. 1852 és 1856 között a lévai piarista kisgimnázium diákja volt, majd a nagygimnáziumot Selmecbányán és Pozsonyban végezte. 1865-ben Bécsben szerzett orvosi diplomát. 1875-től Vihnyén lett fürdőorvos. 1873-ban Pozsonyban feleségül vette özvegy Bähr Károlyné Steinbach Carolinát. Selmecbányán telepedtek le, ahol három fiúk született: Vilmos (1874), Géza (1876) és Béla (1878). Felesége 1879 őszén fiatalon elhunyt. Szakmai tudásával és fejlesztéseivel a vihnyei fürdőt országos hírűvé tette. 1883-ban ő kezdeményezte az új gyógyforrás fúrási munkálatait. Vihnye hírének emeléséhez fürdőorvosának gazdag tudományos, publikációs és közéleti tevékenysége is hozzájárult.
Számos balneológiai műve közül kiemelkedik 600 oldalas „Fürdőtan“ című munkája. Ő rakta le hazánkban a klímaterápia alapjait is. 1890-ben az újonnan alakult Magyar Balneológiai Egyesület szűkebb vezetőségének tagja lett, ahol a fürdőügyi statisztika nemzetközileg is elismert szakértője volt. Köztiszteletben állt, királyi tanácsossá és Bars vármegye tiszteletbeli főorvosává is megválasztották. 1904-ben vonult nyugalomba, majd 1905 elején hunyt el. (Orvos fia, Béla, már pesti egyetemi tanársegédként, állítólag atyja halálán elkeseredve, másnap morfinnal megmérgezte magát.) Sírja Selmecbányán, a Kopogó feletti temetőben ma is megtalálható. A Bars megyei Orvos-Gyógyszerész Egyesület már 1905 őszén kezdeményezte egy vihnyei Boleman István-szobor emelését. A sok viszontagságot megélt bronzszobor sajnos eltűnt, helyette ma Boleman István kőből készült mellszobra emlékeztet a vihnyei Wellness-gyógyfürdő főbejáratánál annak nagy fejlesztőjére, akit kortársai csak „a magyar fürdők élő lexikonának“ neveztek.