A Szentháromság tér jobb oldalán álló evangélikus líceum keletkezésének ideje – mint tudjuk – a reformáció idejére esik. Új otthonát, amelyhez 1864-ben hozzácsatolták a Kachelmann család által adományozott épületet is, 1686-ban maga a hitközség vásárolta. A XIX. század elején az épület már szűknek bizonyult, azért 1826 végén úgy döntöttek, hogy azt lebontják, s helyén újat emelnek. Amikor a következő évben elkészültek az emelettel, az egyház elhatározta, hogy „az épületet 2 emeletre emeli”. A klasszicista stílusú, az akkori oktatási követelményeknek megfelelő modern épületet 1830. június 25-én avatták fel. Az 1838/39-es tanévben az új líceumépületben folytatta tanulmányait Petőfi Sándor is, akit az elsőéves rétorok közé vették fel. Osztályuk „a líceum kapuján bemenve jobbra az első volt”. Tanulmányaiban csakhamar hanyatlani kezdett. Aszódról kitűnő osztályzatú bizonyítványt vitt magával, új iskolájában hanyag tanulónak mutatkozott. Egyik tanára elvette kedvét a tanulástól. Ez a tanár nem tudott magyarul, gyűlölte a magyarokat, a magyar ifjúsági önképző társulat ellenében megalapította a tót irodalmi kört, ápolta a szláv összetartás érzetét, a nagyobbára tót és német tanulóifjúság között elhintette a nemzetiségi villongás magvait. Petőfire annál inkább neheztelt, mert a faját megtagadó szlávot látta benne. A költő a magyar önképzőkörben lelkesen szavalt, bírált, verseket írt, résztvett az irodalmi vitatkozásokon; sokat olvasott, főkép Gvadányi József, Csokonai Vitéz Mihály és Vörösmarty Mihály munkáiból; a színészet iránt is fellobbant érdeklődése. Buzgón látogatta a városban időző német színészek előadásait, esténkint elmaradt hazulról s hogy karzati jegyét megválthassa, pénzzé tette holmiját. Házigazdája, egy nyugalmazott kamarai hajdú, rossz szemmel nézte kimaradozását, bevádolta tanárainál, atyját is értesítette; tanárai megdorgálták, atyja fenyegető levélben fejezte ki méltatlankodását. Tanulópályája rosszul végződött. Panszláv tanára az 1839 február elején tartott félévi vizsgálatok alkalmával a magyar történelemből megbuktatta, a többi tárgyból is gyönge eredménnyel vizsgázott. Atyja most már sorsára bízta, megtagadott tőle minden támogatást. Megkezdődött vándorélete. Az iskolából kimaradt, csikorgó téli időben elindult Pest felé, ahova 1839 márciusában érkezett meg.
Az épület falán látható emléktáblát 1896. június 8-án a Líceum Petőfi Köre állíttatta. Ugyancsak ott áll az Andrej Sládkovič szlovák költő tiszteletére állított emléktábla. Mikszáthnak, sajnos, már „nem jutott” itt hely, pedig a gimnázium utolsó két osztályát ő is a „sárgára meszelt” líceumban végezte. Gyakran idézte nagy elődje szellemét, a Petőfi-legenda Selmecen című munkájában például így írt: „Ha leszállt az est a sajátszerű városra, ha elnyelte a homály az óriási köveket, s kitöltötte a borzadályos szakadékokat, ha fekete róna lett a girbe-burba, púpos földből, suhogó árnyak inogtak, a fák lombja röpülni kezdett, s képzelt zsongással telt meg az éj: akkor én sokszor látni véltem a költőt, amint elsuhan köpönyegben, hóna alatt víve lantját.”