Farbaky István bányamérnök, tanszékvezető, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatója, feltaláló, országgyűlési képviselő sírja.

Farbaky István, a jeles feltaláló és szakíró,a kiváló iskolaszervező és főiskolai tanár 1836. augusztus 15-én született Nyíregyházán. Az elemi iskolát és az algimnáziumot szülővárosában végezte. 1850-ben Eperjesre került, ahol érettségit szerzett. 1854–58 között a selmeci akadémián bányászatot és kohászatot tanult. 1859-ben a csehországi Pŕíbramban volt gyakornok, majd ezt követően 1859-ben az akadémia matematika–fizika–mechanika tanszékének tanársegédje lett. 1865-től rendes tanár, 1872 és 1892 között az általános és vasgyári géptan tanszékének előadója és vezetője. Közben 1876-tól az akadémiának is igazgatója, illetve rektora. Hatszor választják meg ebbe a tisztségbe. Az intézmény rendkívül sokat köszönhet neki. Tudását és tehetségét már akkor is felismerték hallgatói, amikor még németül volt kénytelen előadni, dacára annak, hogy akkor nem beszélhette jól ezt a nyelvet. Minderre így emlékszik vissza önéletrajzában: „Tapasztaltam, hogy a német nyelv nem tökéletes bírása dacára is a hallgatók és a tanári testület tevékenységemmel meg voltak elégedve, és nemcsak az akadémia igazgatósága részesített az előadásokért év végén külön remünerációban, ami aztán többször ismétlődött, de az akad. ifjúsága is kimutatta elismerését a maga módja szerint úgy, hogy mikor a Schachtról (ifjúsági kocsma) haza, illetőleg a városba menve ablakaim alatt német énekszóval elvonult, sohasem mulasztotta el refrénképpen magyarul »Éljen Pista bácsi« hozzáfoglalni.” (Farbaky I., 1929.26. l.) Erre az időszakra esett Selmecbányán az Erdészeti Lapok alapítása. A témát érintő kutatók közül sokan megfeledkeztek Farbaky lapalapítási érdemeiről. Talán azért, mert ő maga bányamérnök volt. Visszaemlékezéseiből azonban kiderül, hogy Wagner Károly, Divald Adolf és mások mellett ő is sokat tett a magyar erdészeti szaknyelv érdekében. Igaz, Divald volt köztük a „legagilisabb és legnyughatatlanabb”, mert „ő tette szóvá és élesen kritizálta a germanizáló »Ungarische Forstverein«-nak és szaklapjának, az »Ung. Forstzeitung«-nak szereplését…”(Farbaky I., 1929. 26. l.) A bécsi minisztériumnak nem is tetszett a magyar érzelmű selmecbányai tanárok tevékenysége,ezért Divaldot és Wagnert egy időre elhelyezték innen. Ideiglenesen így Farbakyra bízták az Erdészeti Lapok kiadását és szerkesztését. Az eltávolított tanárok természetesen a háttérből is irányították a munkát. Abban is nagy érdeme volt Farbakynak, hogy 1867 októberétől az erdészeket magyar nyelven oktathatták. A bányászati akadémián, sajnos, továbbra is németül folyt a tanítás. Az 1880-as években újabb sikereket értek el Farbaky irányítása alatt. 1881-ben megjelent a Bányászati és Kohászati Lapok első száma. Farbaky egyébként 1892-ig volt a folyóirat szerkesztője, s nagyban hozzájárult a magyar bányászati szaknyelv kialakításához. 1884-ben az iskola helyiségeinek világítása foglalkoztatta a tudós tanárokat. Saját szerkesztésű akkumulátorok előállítására törekedtek, amit sikerrel meg is oldottak. Ebben is Farbakyé volt a fő érdem. „Nevét a magyar feltalálók között a Schenek Istvánnal közösen kifejlesztett nagy teljesítményű akkumulátoruk révén tartják számon.” (Zsámboki L., 1983. 152. l.) Farbaky dolgozta ki az akadémia új oktatási rendjét és tanterveit is. E szerint a bányászati karon négy szakot oktattak, mégpedig a bányászatot, a fémkohászatot, a vaskohászatot és a gépészépítészetet. Péch Antallal együtt sokat tett a selmeci bányászat korszerűsítéséért is. A nagy építkezések korszaka szintén Farbaky rektorsága idejében kezdődött. Több épületet vásárolt és újított fel az intézet, gyarapodott gyűjteménye stb. Schulek Frigyes tervei szerint varázsolták újjá a Fritz házat, 1891-re felépült az új erdészeti „palota” stb. Közben arra is volt energiájuk a tanároknak, hogy még a nagy építkezések előtt megalakítsák a Magyar Bányászati Irodalmat Pártoló Egyesületet. Így a szakma nyelve is egyre erőteljesebben épült, bontakozott. Szerteágazó volt Farbaky közéleti és szakirodalmi tevékenysége is. 1889-től főbányatanácsos, 1903-tól miniszteri tanácsos lett. 1892 és 1901 közt Selmecbánya országgyűlési képviselője volt. Hosszú időn át az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület alelnöki tisztét is betöltötte, s éveken át felügyelte a helybeli evangélikus líceumot. Schenek Istvánnal alapvető tanulmányt írt az elektromos akkumulátorokról (Bányászati és Kohászati Lapok, 1885). A fogaskerekek számítása című úttörő dolgozata 1892-ben Selmecbányán jelent meg. 1901-ben ugyanott adták ki magyar és szlovák nyelven a Selmecbánya országgyűlési képviselőjének beszámolóját. Farbaky István az akadémia Sopronba való telepítése után is Selmecbányán maradt. Magányosan élt a városban (egy ideig a Szentháromság téren, a Rubigall ház melletti épületben lakott) és társtalanul hunyt el 1928. december 3-án. Síremléke ma a Kopogtató melletti evangélikus temetőben látható. Megérdemli, hogy az idelátogató magyarok tiszteletüket tegyék előtte.

Elismerései:
MTA Marczibányi-díj
1876-tól a Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatója hatszori újraválasztással.
1892-ben országgyűlési képviselő
Az OMBKE (Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület) egyik alapítója, alelnöke.