Az, hogy Mikszáth Kálmán egy-egy novellájában szatirikusan írt Selmecbányáról, ironikus hangnemben szólt az itteniek egészségi állapotáról, nem véletlen. A már-már maró gúnynak tűnő megállapítások mögött, sajnos, sok volt az igazság. Az arany kisasszony című Mikszáth-írásban többek közt az alábbiakat olvashatjuk: „Szomorú város ez! A levegője méreg a bányák kipárolgásától, vizétől »golyva nő a halványarcú leányok és idétlen férfinép nyakán«. A harmadévi újoncozásnál hatszáz katonakötelezett ifjú közül négy vált be »császár emberinek«. Szinte szégyellem megírni.” S noha némi túlzás van is ezekben az írásokban, valóban kevés itteni fiatalt lehetett hadkötelességre fogni. Jelentős volt a golyvásodás, a tbc és más légúti megbetegedések száma; pusztított az ólommérgezés, a hagymáz, az alkoholizmus s még megannyi fertőző és járványos kór. A bányászok fiatalon haltak meg, alig érték el a 40-50 évet. Selmecbányán tehát nemcsak a technika és a tudomány fejlődött, nemcsak a munkahelyek száma növekedett, s a bányászat lett európai hírű, hanem a betegségek száma és fajtája is évről évre emelkedett. A ragályok és járványos kórok elsősorban az alsóbb rétegeket pusztították. A foglalkozási ártalmakból adódó betegségekkel a XVIII–XIX. századig szinte alig-alig foglalkoztak, nem szenteltek neki különösebb figyelmet. Pedig azok egy része már a XVI. században felütötte a fejét. A bányászaszályt többek közt olasz bányászok hozták magukkal tájainkra. Ez a ragályos betegség (cachexiaanaemia montana) gyengeséggel, kiszáradással és vérszegénységgel járt; okozója többek közt a rossz levegő és ivóvíz, a rossz táplálkozás és az alkoholizmus volt. A Selmecbányán is terjedő kórra Tóth Imre figyelt fel alaposabban. A kiváló szakember Budapestről került ide. Ságváron, Somogy megyében született 1844. február 27-én, szegény családban. Veszprémben és Székesfehérvárott végezte középiskolai tanulmányait, majd Pesten szerzett orvosi diplomát. 1868-tól a felvidéki kötődésű Kovács Sebestyén Endre kiváló sebészdoktor mellett volt asszisztens a Rókus Kórházban. Az egyetemi klinikáról a selmeci műtő-orvosi állomásra került. A bányakórházban is dolgozott, majd bányafőorvossá nevezték ki. 1880-tól higiéniát adott elő a város középiskoláiban, 1885-től pedig a bányászati akadémián. Tanára és iskolaorvosa volt a Selmecbányai Királyi Katolikus Főgimnáziumnak. Az iskola 1916-ban kiadott értesítőjében maga írta például az alábbiakat: „A kir. kath. főgimnáziumban a lefolyt iskolai év alatt előadtam dr. Fodor József könyve alapján az egészségtanból a VII. osztályban a táplálkozást, a lakás- és testápolást, a VIII. osztályban a munka és foglalkozást, a fertőző betegségek hygienáját és az életmentést. A tanulók a tantárgyból év alatt feleltek és vizsgáztak is. Évről évre való tapasztalatom, hogy a tanulók nem érdeklődnek az egészségtan iránt oly mértékben, mint azt a tantárgy fontossága megkívánja, ez csak akkor fog bekövetkezni, ha az egészségtan kötelező, rendes tantárgy lesz. Dr. Vértesi Tóth Imre, bányakerületi főorvos.” (Dr. Rauchbauer J., 1916. 16–17. l.) Egy ideig a szentantali Coburg hercegi család háziorvosa is volt. Nevével, sajnos, sem a Magyar Életrajzi Lexikonban (Kenyeres Á. főszerk., 1969), sem az Akadémiai Kislexikonban (Beck M. főszerk., 1990) nem találkozhatunk. Szlovákia Enciklopédiája (Hajko, V. és koll., 1982. 98. l.) viszont méltatja érdemeit, s számon tartja őt a Selmecbánya és környéke neves személyiségeit bemutató kiadvány is (Herèko, I., 1995. 257. l.), a Szlovák Bányászati Múzeum Évkönyve pedig egy hosszabb tanulmányt közöl róla. (Blázy, M., 1979. 217–242. l.) Tóth Imre már 1881-ben kutatási tárgyává tette a selmeci bányamunkások körében évszázadok óta uralkodó betegségeket, elsősorban a bányászaszályt. Sorra járta a tárnákat, a bányászok otthonait; figyelte az életkörülményeket, a munkások tisztálkodási szokásait, táplálkozását stb. Miután tisztába jött a betegség természetével és ragályos körülményeivel, 1882-ben sikerült legyőznie és beszüntetnie. Selmecen azóta ez nem fordult elő. Mindez azért is figyelemre méltó tény, mert a bányászaszályról csak a XIX. század második felében születtek tanulmányok, dr. Tóth Imre tollából. (A bányászaszály és annak oktana. Orvosi Hetilap, 1883; Über die Ausrottung der Anchylostoniasis in den Bergwerken von Selmecbánya, Therapie der gegen Wart. Berlin–Wien, 1904)