Forró Róbert sportoló sírja
Forró Róbert
* 1953. december 20., Vága – † 2000. március 15., Pozsony / labdarúgó, edző
Vágán, egyszerű szülők (apja Forró Dániel, anyja Szabó Teréz) második gyermekeként látta meg a napvilágot. A család további két gyermeke az elsőszülött Milan (1951) és Veronika (1956). Iskolai tanulmányait anyanyelvén a Vágai Kilencéves Alapiskolában kezdte, amely magyar tanulóinak létszáma az 1961/62 -es tanévben elérte a 336-ot, majd ez a szám a későbbiekben folyamatosan csökkent.
Az alapiskola elvégzése után 1969-ben három évig víz-és gázszerelőnek tanult a közeli Vágsellyén. Hosszú évekig a szakmájában dolgozott.
Felesége Szabó Mária volt, két fiuk született: Adrián és Tibor.
Kiskorától kezdve a foci volt a mindene. Forró Róbert – becenevén Roba – 18 éves korában már a vágai felnőtt csapat erősségei közé tartozott. Közel három évtizeden át ő volt a csapat meghatározó egyénisége, a községi club minden idők legsikeresebb góllövője. Az akkori legfelső csehszlovák bajnokság labdarúgó csapatai közül többen is megkörnyékezték (Zbrojovka Brno, Slovan Bratislava, Inter Bratislava, Spartak Trnava, Plastika Nitra, Duslo Šaľa, TJ Senica), mert szívesen látták volna a gólerős csatárt a csapatukban. Viszont ő igazi lokálpatrióta volt, ő csak a szülőfalujában akart futballozni. Itt érezte jól magát, itt tisztelték, szerették. Példakép volt mind szakmailag, mind emberileg.
A hosszú és sikeres pályafutása alatt nagyban hozzájárult a labdarúgócsapat sikeres szerepléséhez és a község jó hírnevének öregbítéséhez.
A Vágai Sport Club megalapításának 80., a vágai labdarúgás legnagyobb focistája halálának 15. évfordulójára a községi önkormányzathoz 2015. január 24-én Farkas Róbert által benyújtott javaslat alapján a községi sportpályát 2015. június 20. óta Forró Róbert Sportpályának nevezik. A javaslatot egyhangúlag szavazta meg a képviselőtestület.
A Vágai Sport Club (szlovákul: Športový Klub Váhovce) vezetősége 2000-ben egy ankétot hirdetett meg a sportkedvelő közönség körében. Arra kérték a község csapatának a szurkolóit, hogy a község területén elhelyezett szavazóurnákba dobják be az általuk legjobbnak tartott XX. századi vágai focistáinak a névsorát. A legtöbb szavazatot a legendás 10-es mezben focizó Forró Róbert (csatár) kapta. A leadott szavazatok sorrendje szerint a következő játékosok kerültek be a legjobb tizenegybe: Horváth Jenő (középpályás), Lulovics Zoltán (középpályás), Hulák Jenő (csatár), Kamenár Igor (csatár), Czakó Gábor (csatár), Simkó Imre (hátvéd), Puskás Tamás (csatár) és Kiss Károly (hátvéd) ugyanannyi szavazat, Szabó Péter (kapus), Recht Miklós (kapus).
A vágai futball legnagyobb alakjának emlékére a községben Forró Róbert Emléktornát szoktak rendezni.
Szerző: Farkas Róbert
A fotókon Forró Róbert látható csapatkapitányként az 1970-es évek végén és 1984-ben, amikor két gólt rúgott a híres Fradinak.
Hibát talált?
Üzenőfal