A középkori szokásoknak megfelelően fallal körülvett temető volt a templom körül. 1714-ben ez volt az egyedüli temetkezési hely. 1761-ben már a falun kívül is volt temető, amelyre azért volt szükség, mert a templom körüli temetkezés állandóan rongálta a templomot. Így Vágán még a központi állami intézkedés előtt abbamaradt a régi temető használata.

A jelenlegi vágai temető nem az első. Hagyomány szerint a Hősök szobránál, a mai Vedrődi telken, mocsaras helyen terült el a temető. A templom körüli középkori temető mellett a szájhagyomány szerint török temető is volt. A kuruc háborúk után a falun kívüli kimagasló homokdombra helyezték a sírokat, körülárkolták, eleven gáttal vonták körül (lícium). Az árok három méter mély és tíz méter széles volt. Az árok, amelyet “tóccsa”-nak neveztek, és a lícium még 1970-ben is megvolt. A lícium között öreg drótfonatot húztak, kapuja fából készült. Az eredeti temető közepén nagy kőkereszt állt. Mellette kaptak sírt a papok, tanítók, jómódú emberek, a bejárati kapu közelében a jobb módú családok. A sírok fölött sírhalom állt fakereszttel. Egy évszázad után a temető már szűk lett, tehát bővítették. Mivel a temető magas homokdombon volt, a sírokban temetéskor nem állt víz, sem a talajvíz nem jött fel. A temető árkának a mélysége arra szolgált, hogy elnyelje a vizet a temető területéről, és a temető mindig száraz maradjon. A Vág folyó szabályozása, főként a határ meliorációja, alagcsövezése után ez az árok csakugyan száraz lett, az ifjúság futballpályaként használta, tréningezésre.
Halottak napján (november 2.), a vágai hagyomány szerint az olvasós társulat délután három órakor a temető nagy keresztjénél gyülekezik. Elimádkozzák a rózsafüzért, elmondják a mindenszentek litániáját, imádkoznak és énekelnek a purgatóriumbeli lelkek váltságáért. A közös imát befejezve oszlanak szét, ki-ki a maga sírjához. A legtöbb gyertya, mécses e napon mégis a temető nagykeresztjénél ég, hisz az minden élőé, s minden megholté is.

A 18. században minden harmadik vasárnap és ünnepen, a 19. század első felében minden vasárnap és ünnepen, valamint minden szerdán istentisztelet volt a faluban. A 18. században Vágán két fakereszt állt, egyik a temetőben, másik a templom közelében. A pásztorok védőszentjének, Szent Vendelnek, vaslemezre festett képe a falun kívüli legelőn állt. További fakereszt a Vágszerdahely (mai Alsószerdahely) felé vezető út mentén volt látható.