Patkoló Ernő zenész sírja
Patkoló Ernő zenész sírja
* 1949. február 14., Vága – † 2015. március 20., Sils Maria / zenész, zenetanár Farkas Lenke és Patkoló Ernő öt gyermeke közül harmadikként látta meg a napvilágot. Magyar muzsikus cigánycsaládban született, így ő sem kerülhette el a sorsát. Eleinte az édesapja zenekarában hegedült vágai lakodalmakban és egyéb összejöveteleken, majd a zenei tehetségének köszönhetően szerte a világban. Iskolai tanulmányait szülőfalujában, a magyar nyelvű általános iskolában kezdte, amely az 1953/54-es tanévtől a „Vágai Nyolcéves Középiskola” megnevezés alatt működött. Tanulmányait a Zsolnai Konzervatóriumban folytatta, itt Bohumil Urban volt a tanára. Utána a morvaországi Brünn város Janáček Zeneakadémiájának (Janáčkova akademie múzických umění, JAMU) volt a tanulója, ahol Antonín Moravec volt az osztályfőnöke. A „JAMU” elvégzése után 1974. augusztus 1-től az újonnan alapított Zsolnai Állami Szimfonikus Zenekar (Štátny komorný orchester Žilina) koncertmestere lett. Mint koncertmester és egyben szólista is a zenekarral Európa-szerte felléptek, sikeres előadásaik voltak Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában is. 1979-től zenei pedagógusként és zenészként külföldön tevékenykedett – Kuvaitban, Irakban, és Törökországban, nyolc évig az Isztambuli Állami Opera koncertmestereként. 1994-ben visszatért Szlovákiába, és az 1994/95-ös szezontól egészen a 2009. év végéig a Zsolnai Állami Szimfonikus Zenekar második hegedű koncertmestere volt. 1997-ben a belga zeneszerző, Jef Maes Meditáció hegedűre és nagyzenekarra című világbemutató művével a Zsolnai Állami Szimfonikus Zenekar tagjaként Belgiumban koncertezett. 2003 szeptemberében mint a Zsolnai Állami Szimfonikus Zenekar szólistája az Ilja Zeljenka Musica Slovaca művét adta elő a Brüsszeli Királyi Operában. Hegedűs szólistaként több szimfonikus zenekarnak is tagja volt: Klavírne trio ŠKO Žilina, Archi di Slovakia. A Zsolnai Konzervatóriumban hegedűoktatóként is tevékenykedett. Az élete utolsó éveiben szabadúszó zenészként Svájcban dolgozott.Szerző: Farkas Róbert
Alsó fotón: a szüleinek a sírköve a Vágai Községi Temetőben.
Hibát talált?
Üzenőfal