Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. december 22.

Virsik János sírja

Virsik János sírja

1918-ban főtanító. Virsík János a méhekről tartott mintatanítást. A Mit élt át a Felvidék? című kötetben írt Bagotáról. 39 év után, 1941-ben vonult nyugalomba, amelyről a Komáromi Lapok így számolt be:

„Bagota község búcsúja nyugalomba vonuló tanítójától
Emelkedett hangulatú és léleknemesítő ünnepség színhelye volt Bagota község november 16-án, vasárnap, midőn Virsik János bagotai r. kat. elemi népiskolai igazgató-tanító 39 évi tanítói működés után nyugalomba vonult.
Az egyik zsúfolásig megtelt iskolai tanteremben, ahol a község vezetősége, valamint a r. kat. egyházközség választmányi tagjai és a község apraja-nagyja egyaránt megjelent, elsőnek Szikora Jenő ógyallai plébános, egyházközségi elnök intézett közvetlen és meleghangú búcsúbeszédet az ünnepelthez, tolmácsolva azt az általános és őszinte részvétet, amely Virsik János távozását az iskola éléről kíséri, kiemelve közel négy évtizeden át folytatott, kiváló pedagógiai működését és tanítványainak iránta érzett szeretetét, majd köszönetet mondott az egyházi hatóság nevében azért a vallásos buzgalomért, mely tanítói működését mindenkor jellemezte.
Szikora Jenő plébános nagyhatású beszéde után Ordódy István földbirtokos, egyházközségi világi elnök, Komárom vármegye törvényhatósági és közigazgatási bizottságának tagja mondotta el búcsúbeszédét, melyben a tanító hivatásának jelentőségét és a távozó Virsik János igazgató-tanító érdemekben gazdag munkásságát méltatta.
A r. kat. egyházközség egyházi és világi elnökeinek beszédei után tanítványai búcsúztak el az ünnepelttől, majd Virsik János igazgató-tanító mondott szívből jövő köszönetet a meleg ünneplésért.”

Virsik János kántorral, iskolaigazgatóval vonult a körmenet a Jézus Szíve képoszlophoz 1934 után, továbbá a Nepomuki Szent János-szoborcsoporthoz.

Kategóriatemetők, sírkövek, sírhelyek
TelepülésÓgyalla [Hurbanovo]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapot
GPS47.886557, 18.204240
Pontos helyszín, címBagota, ún. öreg temető. (A sír nincs rajta az online temetőtérképen.)
Készítés időpontja1907 táján
Készíttető neveVirsik János?
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okaemlékezetmegőrzés
FeliratVIRSIK JÁNOS né / szül. / STOHL IRÉN / megh. 27 éves korában / 1906. márcz. 19. / Eszményi szeretet, nemeslélek? / maradványa e? sírhalom / Mit ennek a viszonzó szerelem / És búsongó fájdalom .... / VIRSIK JÁNOS / * 1878 † 1948 / néma boldog ??? élet ut????? / Négyszázszor boldogabb ??? , / FELTÁMADUNK! / DR BUJKOLI? RUDOLF NÉ / VIRSIK JOLÁN / 1903 192?
Gondozását felügyeliÓgyalla Városa?
Forrásinformációkhttps://content.slovakiana.sk/fileserver/public/doid=doid-9get/content/pdf/_P.pdf *** http://www.jmvk.hu/sites/default/files/e-konyvtar/komaromilapok/1941/kl1941_48.pdf *** http://www.jmvk.hu/sites/default/files/e-konyvtar/komaromilapok/1918/kl1918_19_0.pdf https://www.antikvarium.hu/konyv/hangel-laszlo-mit-elt-at-a-felvidek-98561 *** http://doktori.btk.elte.hu/hist/sztyahulalaszlo/diss.pdf *** https://s3-eu-central-1.amazonaws.com/wp-csemadok/wp-content/uploads/sites/32/2017/12/22092444/bagin-arpad-ogyalla-bagota-szakralis-kisemlekei.pdf
Rövid URL
ID23479
Módosítás dátuma2021. február 25.
ogyalla-bagota-virsik-janos-sirja (2)
ogyalla-bagota-virsik-janos-sirja (3)

Hibát talált?

Üzenőfal