Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
2024. március 29.

Pethő Dániel református lelkész sírja

Pethő Dániel református lelkész sírja

Nemesradnóton az 1870-es évek elején döntött úgy a református gyülekezet, hogy új templomot épít a megrongálódott, fából épült templom helyébe. A munkálatoknak 1875-ben fogtak neki. Ez Pethő Dániel szolgálati idejére esett. Az idős lelkész közben elhunyt, a helyi temetőben nyugszik.
Pethő Dániel (a „túrós csuszás pap”) 1823-ban született Zemplén megyében Petőszinyén. 36 évig volt lelkész Nemesradnóton. 1890. október 26-án hunyt el. Varga Antal bátkai lelkész és Vattay László rimaszécsi lelkész temették a helyi temetőbe. A síremléke az idők folyamán tönkrement, az állapota nem volt méltó az emlékéhez. A református gyülekezet tagjai és a helyi vállalkozók a templom építésének a 140. évfordulója tiszteletére, 2016. október 1-jén, felújították a síremléket.
Az évforduló alkalmából a hálaadó istentiszteleten és a síremlék újraavatásán több mint harmincan gyűltek egybe, ami a fogyatkozó gyülekezet vezetőinek nagy öröm volt. Az igét Nt. Agócsné Galgóczy Tímea beszolgáló lelkésznő végezte, úgy ahogyan a temetőben is ő mondott áldást a gyülekezetre és az elvégzett munkára. Pósa Dénes, a helyi református gyülekezet gondnoka köszönetet mondott a támogatásért, és arra világított rá, hogy az építkezés most is folyik. “Most ugyan nem olyan látványos, mint mikor egy templom épül. Ugyanakkor nincs okunk a csüggedésre, hiszen van erőnk arra, hogy újítsuk a templomunkat, rendbe tegyük a sírokat, s erősítjük a közösségünket” – nyilatkozta.

2017-ben a Nemesradnóti Református Egyházközség névtáblával jelölte meg a 2016-ban felújított sírt.

Kategóriatemetők, sírkövek, sírhelyek
TelepülésNemesradnót, Radnót [Radnovce]
Besoroláshelyi
Létezéslétező
Állapotjó, karbantartott
GPS48.337887, 20.201239
Pontos helyszín, címa református temető felső részében található
Készítés időpontjafelújítva 2016. október 1.
Készíttető nevereformátus egyházközség
Létrehozóismeretlen
Készítés céljának ismert okakegyeletadás
Felirat-
Gondozását felügyelireformátus egyházközség
Forrásinformációkhttp://felvidek.ma/esemeny/petho-daniel-egykori-nemesradnoti-lelkesz-sirjanak-felujitasa/ * gomorilap.sk
Rövid URL
ID14967
Módosítás dátuma2019. február 18.
nemesradnot-petho-daniel-sirja-9
Pethő Dániel református lelkész sírja
Pethő Dániel református lelkész sírja
Pethő Dániel református lelkész sírja
Pethő Dániel református lelkész sírja
Pethő Dániel református lelkész sírja
Pethő Dániel református lelkész sírja
Pethő Dániel református lelkész sírja

Hibát talált?

Üzenőfal