A ma feltehetőleg ideiglenes jelleggel a Szent László-templom fala mellett álló szoborról Bagin Árpád Ógyalla és Bagota kataszterének szakrális kisemlékei című írásában ezt olvashatjuk:
“A templomtól déli irányban, a főút mentén található polikróm homokkő szobor. Chalupeczky József feljegyzése szerint a 19. század első harmadában említés van a szoborról, talapzatával kapcsolatban. Az objektum datálása a 18. századra tehető. Talapzatát 2001-ben (?) kijavították, szürke festékkel átfestették. „Az nincs restaurálva (…) a ruhája abszolút nem követte az eredetit, úgyhogy azt újból kellene restaurálni, de egy hozzáértőnek.” Az adatközlő a közelmúltban még virágot tett a talapzatra (ez mára abbamaradt, mivel a szobor mögött egy ideig a vendéglő miatt sok roma tartózkodott), viszont a keresztapja még visz virágot (Vrábel Szilvia, sz. 1973). E sorok írója öt-hat éve az objektum közelében lakik, megfigyelte, hogy egyszer, mindenszentek napján, valószínű, romák több, 10-15 égő mécsest is elhelyeztek a talapzaton. A szobor környékét gondozzák, a füvet, bokrokat a városi alkalmazottak tartják rendben (nem jellemző, de volt rá példa, hogy szemetet szedtem fel, vagy megigazítottam a széltől feldőlt virággal teli befőttesüveget). Az adatfelvétel idején a talapzaton faggyúgyertya-maradványok voltak, egy kiálló rozsdás vascsonkon (valószínűleg egy régebbi lámpatartó maradványa) műanyag koszorúval. Az objektum mögött (amely ma már a belterület része), a Révay gróf földjei voltak, aki az 1700-as évektől lakott a településen (ez az adat talán majd kiindulópont lehet a szobor eredetének további vizsgálata során). Az objektum környéki millenneumi fákat 1896-ban a millenniumra ültette a három felekezet (katolikus, református, zsidó) egyházi képviselője (Feszty Istvánné Scheffer Piroska, sz. 1915). Még két akácfa (?) áll a vizsgált területen napjainkban, viszont szemmel látható, hogy egy feltehetően ugyanolyan fát már kivágtak. Az adatközlők 1990-es évek eleji fakivágásról tesznek említést. A két utóbbi terminus egyedi jelenség, és alulinformáltságként minősíthető. „A legnagyobb körmenet mindig a feltámadási körmenet volt”, amely végigvonult a községen, és a Nepomuki Szent János-szobornál visszafordult. A tűzoltók itt díszőrséget álltak, a lámpásokat pedig az „elsőlányok vitték mindig a baldacin mellett”, s a házak ki voltak díszítve (Chalupeczky Józsefné Hulkó Anna, sz. 1923). Egy helyi fiatalember állítja, hogy – valamikor a kilencvenes évek végén – az esti órákban fejet hajtott neki a szent szobra. Elmondta ezt a vele együtt kerékpározó nővérének, majd szüleinek is, amiből szóváltás lett, mivel az elbeszélőnek nem hittek.”