Martosi Feszty Árpád (született: Rehrenbeck Árpád Szilveszter, Ógyalla, 1856. december 21. – Lovran, 1914. június 1.) magyar festőművész. Édesapja, Rehrenbeck Szilveszter (1819-1910), ógyallai földbirtokos, édesanyja Linzmajer Jozefa (1822-1885) volt.
A család ősei a XVIII században az ausztriai Linz mellől származnak el. A Rehrenbeck család teljesen elmagyarosodik. Feszty Sziveszter a XIX század derekán Vágvecséről Ógyallára telepedett. A Szilveszter névből alakul ki a magyar Feszty név. 1945-ig a család meghatározó erővel bírt Martoson. Birtokaik Martoson és környékén terültek el. Nemességet, családi címert és a „martosi” nemesi előnevet I. Ferenc József magyar királytól kapta a család. A Fesztyek révén indul meg a valós mezőgazdálkodás Martos környékén. Legfőképp a dohány, gyümölcs és paprika termesztésével foglalkoztak. A Feszty család 14 gyermeke közül 6 fiút és 2 lányt sikerült felnevelni. Adolf építész, Lajos jogász, Gyula építész, István huszártiszt, Béla miniszteri tanácsos, Árpád festőművész lett.
A fiatal Feszty Árpád már korán a művészetekhez vonzódott. 16 éves korában például titkos irodalmi egyesületet alapított. Az anya volt az, aki észrevette fia tehetségét, és kiharcolta, hogy egyetemet végezhessenek gyermekei és külföldön is tanulhassanak. Feszty vándorszínészként is járt városról városra, mert az ilyen „játszást” korán megszerette a Feszty-házban rendezett színi előadásokkor. Az élmény és a pompa feledhetetlen benyomását hagyta ez a gyermekkori színészkedés, de sokkal többet jelentett Feszty későbbi művészetében a táj.
A martosi birtokot a művész születése után szerezte meg apja. Martosra az út még kocsin is vagy fél napig tartott a víztükrök, mocsaras rétek, nádasok közti vég nélküli kanyarulatok miatt. A táj olyan volt, mint a honfoglalás utáni idők egyik itt maradt darabja.
A középiskolát Komáromban kezdte, ami egy nyüzsgő katonaváros volt ebben az időben. Két évig tanult itt, mely idő alatt megismerte és megszerette a várost.
Innen került Budára. A budai reáltanoda tanárai közé tartozott a híres Izsó Miklós, aki a rajzot tanította az ifjú tehetségnek. Az iskola szigora miatt Feszty mégis elszökött innen, és ekkor állt be a Völgyiék társulatába vándorszínésznek és díszletfestőnek.
A középiskola befejezése után Feszty beiratkozott a müncheni egyetemre, melynek rendjét nem igazán tudta megszokni, de első festményeit a közönség érdeklődéssel fogadta, sőt már a kritikusok zöme is elismeréssel méltatta. Köszönhető ez annak is, hogy tanárait viszont – köztük Mészöly Miklós – tisztelte és szerette.
Mikor hazatért sietett fel Pestre nővéreit meglátogatni, és itt ismerkedett meg Gyulai Pállal és Ipolyi Arnolddal, aki két éves bécsi ösztöndíjat szerzett neki. A Képzőművészeti Társaság elnöke sokszor vendégül is látta a nyaralójában Fesztyt és barátját, Ligeti Antalt. Ezekből az időkből származó festményei az „Alföldi táj” vagy a „Pusztai találkozás télen.” Ezeket a Vasárnapi Újság hasábjain a kritika méltatta, ami erkölcsileg ért aranyat.
Feszty élete élményekben gazdag volt. Szívós munka eredményeként termékeny évek következtek, melyeket olyan sikerek fémjeleznek, mint pl. a „Kárvallottak” és a „Bányaszerencsétlenség” c. alkotások. 1880-ban festette Golgota c. képét, ami az őszi képtár szenzációja lett. Meg kell emlékeznünk a Természet hangjai címet viselő operaházi freskókról is. A festő nagy energiával és lelkesedéssel vett részt a művészeti és társasági élet szervezésében is. Lyka Károly így jellemzi: „…gavallér és bohém, a nádasok vadásza….”.
1888-ban ismerkedett meg leendő feleségével, így 1889-ben megszakítva hosszú és olykor viharos kapcsolatát Jászai Marival a színésznővel, feleségül vette Jókai Rózát, Jókai Mór fogadott leányát. Feszty Masa a festő lánya így emlékezik anyjáról: „Szép, tiszta és nemes lelkű, eszes, művelt…”.
1896-ban, a millenniumi kiállításra festette meg a Magyarok bejövetele című panorámáját. A festőt Jean-Baptiste-Édouard Detaille és Alphonse-Marie-Adolphe de Neuville monumentális körképe, a Napóleoni csata ihlette.
1891-ben kezdett hozzá a körkép megfestésének. Családi viharral indult a munka. Jókainak, apósának a fantáziáját megragadta egy körkép festésének az ötlete, de Feszty eredeti témaválasztásával az özönvíz megfestésének gondolatával elégedetlen volt. Úgy gondolta, hogy mivel pár év múlva a millenniumot ünnepli az ország, a magyar történelemből kell témát választani. Jókai ekkor már a „Levente” c. drámával foglalkozott, így annak hasonló témája adta az ötletet a Körképpel kapcsolatban. Nyáron a Vereckei-szorosnál elkészültek az első vázlatok, amit sok kutatás, adatgyűjtés, megfeszített munka követett. Különösen nagy gonddal dolgozott Feszty a vezérek csoportján, sőt Árpád alakjában mindenki őt magát vélte felfedezni. Az előtérben lévő alakok képmásait alapos tanulmányozás után Martos lakosai közül választotta ki. Ezeket a vázlatokat a Martos közelében Kingyes tanyán készítette a természet csendjében. 1894 tavaszán befejeződött a nagy mű, ami a millenniumi rendezvénysorozat fénypontja lett. Az egész kompozíció hat részre osztható:
1. Árpád győzelme
2. A magyar szekerek bevonulása
3. A táltos áldozata
4. A lovasroham
5. Letáborozás
6. Hadizsákmány
Nevéhez fűződik többek között annak az irodalmi szalonnak a létrejötte, ahol az akkori szellemi élet sok kiválósága rendszeresen találkozhatott. A szalon egy társaságba próbálta egyesíteni a politikusokat, írókat, művészeket, a főváros ún. „magas társadalmi” köreit. Ide tartozott pl. Gárdonyi Géza, Justh Gyula stb. Feszty is szívesen próbálkozott az írással. 1897-ben kiadta az Én parasztjaim c. novelláskötetét, majd 1908-ban Árva Bandi c. költői elbeszélését.
Feszty vágya ugyanakkor az volt, hogy Ógyallán vagy Kingyesen telepedjen le, hisz egyre fáradtabb, betegebb lett. Vesegyulladása miatt orvosai tanácsára tenger mellé ment üdülni. Ebben az időben a legtöbb örömet a lánya, Feszty Masa okozta a festőnek, akivel különleges kapcsolata alakult ki. Később Masa a magyar egyházművészet elismert festőművésznője lett.
Feszty Árpád 1914-ben pünkösd hajnalán halt meg. A budapesti Műcsarnokban ravatalozták fel, és onnan búcsúztatva az ógyallai sírboltban helyezték örök nyugalomra.