Az érsekújvári Csemadok ház és Csemadok emléktábla

A Csemadok alakuló közgyűlésén 1949. március 5-én Érsekújvárból hárman vettek részt. Az alakuló ülést követően már március 10-én hozzáfogtak a Csemadok-alapszervezet megalapításához. Március 13-án 50 meghívott jelenlétében bejelentették az alakuló ülés időpontját. Ez 1949. március 20-án volt az akkori Sokol-házban, ahol mintegy ötszázan jöttek össze. Elnöknek Tatarik Emil nyugalmazott tanítót választották, akinek szobra van a városi fürdőben.
A szervezet 1952. június 12-én kérvényt nyújtott be az Érsekújvári Városi Nemzeti Bizottság Tanácsához a Csemadok tevékenységéhez megfelelő épület kiutalására. A tanács 1952 novemberi határozatával az államosított Freund-házat a Csemadok kezelésébe adta. Az épületet a tagság lebontotta, és 1956 és 1959 között felépítették a mostani székházat.
Az emléktábla a Csemadok alapszervezetének megalakulásának 50. évfordulója alkalmából készült.
Az ország első Csemadok szervezetének vezetősége:
Elnök: Tatárik Emil, nyugalmazott tanító (62 éves)
Alelnök: Sebestyén József, tanár, tisztviselő (29 éves)
Titkár: Petrányi István, tisztviselő (33 éves)
Pénztárnok: Seres Ernőné, munkás (26 éves)
Vezetőségi tagok: Bakonyi János, órásmester (53 éves), Knotek Ferenc, kisiparos (33 éves), Kovács Pál, tanító (38 éves), Sipeky János, kőműves (43 éves)
Vezetőségi póttagok: Gránszky János, festő és mázoló (41 éves), Mester Pál, festőművész (35 éves), Mészáros Mihály, földműves (35 éves), Soóky János, földműves (44 éves)
Ellenőrök: Bajtkó Károly, munkás (24 éves), Procházka Józsefné, varrónő (51 éves)




Hibát talált?
Üzenőfal