Rétét Németgurabbal összekötő út mellett még ma is látható az 1938 decemberétől 1945 áprílisáig kishatárforgalmat lebonyolító átkelő sorompójának csonkja. Áll a helyőrségnek szállást adó épület is, amely ma iskolaként funkcionál.
1938. október 6-án Zsolnán a szlovák pártok bejelentették Szlovákia autonómiáját, így létrejött a szlovák kormány, amelynek elnöke Jozef Tiso lett. 1938. október 9-én Komáromban megkezdődtek a csehszlovák–magyar tárgyalások. Itt Csehszlovákiát a területileg érdekelt, autonóm Tiso-kormány képviselte. Mivel néhány fontos részletben nem tudtak megegyezni, például a szlovák fél nem volt hajlandó figyelembe venni a valós etnikai helyzetet, ezért német-olasz döntőbíráskodásra került sor. 1938. november 2-án Bécsben a két ország külügyminisztere, Ribbentrop és Ciano döntöttek arról, hogy az új határok kijelölésénél figyelembe veszik az etnikai elvet. Ennek köszönhetően a Mátyusföld 53 települése került vissza Magyarországhoz. Rétére november 10-én érkeztek meg a magyar katonák.
Magyarország visszakapott 11 927 km²-t, zömében Csehszlovákia (pontosabban az akkor már autonóm Szlovákia) déli részét, benne Kárpátalja déli részével. Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az átkerült 1 millió 62 ezer lakosnak 84 százaléka volt magyar és mintegy 10 százaléka szlovák.
Az első bécsi döntésnek és a Kárpátalja visszafoglalásának köszönhetően tehát az új magyar határ (1945-ig) az alábbi települések határában húzódott, nyugatról kelet felé haladva:
A Dunától indulva: Somorja, Úszor, Csütörtök, Fél, Dunasáp, Szenc, Réte, Magyardiószeg, Nagymácséd, Galánta, Nemeskajal, Vágsellye, Tornóc, Tardoskedd, Komját, Nyitranagykér, Nagycétény, Verebély, Mohi, Újbars, Léva, Vámosladány, Hontfüzesgyarmat, Deménd, Egeg, Palást, Ipolynyék, Kőkeszi, Lukanénye, Zsély, Bussa, Felsőzellő, Vilke, Gács, Losonc, Losoncapátfalva, Pinc, Osgyán, Rimaszombat, Alsópokorágy, Balogpádár, Felsőbalog, Felsővály, Felsőfalu, Deresk, Jolsva, Szalóc, Berzéte, Rozsnyó, Barka, Ájfalucska, Jászó, Aranyida, Hernádtihany, Kassaújfalu, Garbócbogdány, Füzér, Alsómihályi, Bodzásújlak, Garany, Abara, Nagyráska, Deregnyő, Vaján, Nagykapos, Lakárd, Bező, Sárosmező, Szobránc, Szobráncfürdő, Felsőhalas, Remetevasgyár, Kiskolon, Takcsány, Cirókafalu, Zellő, és itt az új határ elérte a Kárpátok gerincét, tehát történelmi magyar határt, melynek mentén aztán délkelet felé húzódott tovább, egészen a Székelyföld délkeleti határáig.
A visszacsatolt területeknek az anyaországgal való egyesítését az 1938. XXXIV. törvénycikk mondta ki.
A két ország között megállapított demarkációs vonal átmeneti jelleggel decemberig szinte átjárhatatlan volt. A szlovák fél javaslata alapján a demarkációs vonal átlépése csakis a felállított vámhivatalok útvonalán volt lehetséges.
A podebrádi kétoldalú tárgyalásokon Szlovákia és Magyarország között 1938. december 5-i hatállyal megegyezés született a kishatárforgalom kölcsönös megnyitásáról. A kishatárforgalom a tárgyalások alapján déli 12 órakor nyílt meg.
Mátyusföld vidékén a határforgalom során a következö vámhivatali útvonalakat vehették igénybe: Németbél–Tótgurab, Szenc–Svajnsbach, Szenc–Sárfő, Boldogfa–Csataj, Réte–Németgurab, Pusztafödémes állomás–Pusztafödémes, Magyardiószeg–Pusztafödémes, Nagymácséd–Ábrahám, Nagymácséd–Szered, Barakony–Vágszerdahely, Vághosszúfalu–Kövecsespuszta.
A visszacsatolt mátyusföldi terület határbiztosítását a M. kir. 8. honvéd határvadász zászlóalj látta el. A zászlóalj egységei Galántán kerültek elhelyezésre, de zászlóaljnak a határvonal községeiben Felsőjattótól Szencig 8 őrse volt.
A kishatárforgalmi-átkelőket főleg a határsáv földművesei és mezőgazdasági idénymunkások használták. A határ átlépéséhez a jegyzői hivatal illetve a csendőrőrs által kiállitott alkalmi határátlépő igazolványra volt szükségük. 1939. január 4-től a kishatárforgalmat a demarkációs vonaltól számított 15 kilométerről, 10 kilométer távolságra csökkentették. A határ stabilizálódása után 161 kishatárforgalmi átkelő állt a lakosság rendelkezésére a szlovák-magyar határszakaszon. Azon állampolgároknak, akik nem éltek a határsávban, a kulcsfontosságú nemzetközi határátkelőket kellett használniuk, az útlevelekre vonatkozó előírásokkal (31 közúti határátkelőhely, 17 nemzetközi vasútvonal és 3 vizi út).