Szent Vendel-képszobor
„A faluban két képoszlop is található. Az egyik, a Szent Vendel-képoszlop, vagy ahogyan itt mondják, a Vendel-kápolna a sósári út mentén, Dorcsány alatt áll. Egy kis négyszögletes építmény. Alsó része vakolatlan piros téglából készült. Felette van a szoborszürke háromszögletű orommal, nyitott nyeregtetővel, tetején kereszttel. Az ablakkeretes fülkében eredetileg Szent Vendel fából faragott szobra állt, de ezt kilopták belőle. 1997-ben a képoszlopot megjavították, s az új faszobrot Martin Barnabás készítette Kézsmárkon. A helyi kiadványban olvassuk, hogy a képoszlopot 1860 körül emelték (Resko S. – Mlinárik J., 2002:12), ám a plébánia irattárában őrzött alapítványi levélben ez olvasható: „Tekintetes Sóoky Endre urad. Felügyelő alapító letett az általa Dorcsán-ban emelt sz. Vendel szobor fenntartására 1910. Aug. 10-én 100 koronát.” (Danczi L., 1975:88) Olvashatunk a plébániairatokban egy körmenetről is, mely ide vezetett hajdan, s melyet most újra felelevenítettek a helybeliek. Ezt írta néhány évtizede Danczi Lajos plébános: „Zsély lakói nem felejtkeztek el múltjukról, és minden esztendőben körmenettel vonultak ki a templomból Dorcsányig, ahol most az országút mellett Szent Vendel szobra áll, és hálaadást végeztek, hogy az Isten a török időkben a falut megőrizte a végső pusztulástól.””
Hibát talált?
Üzenőfal