Pokstaller család sírja

Pokstaller László (* 1934. aug. 26. Pozsony, † 2000. jún. 27. Somorja) karnagy sírja.
Az alapiskolát Somorján végezte, majd egészségügyi szakközépiskolában fogtechnikusi végzettséget szerzett, és egészen haláláig a szakmájában dolgozott. Zenei tanulmányait 1962 és 1968 között a Pozsonyi Konzervatóriumban végezte trombita szakon. 1968-tól 1993-ig óraadó tanárként tanított a somorjai művészeti alapiskolában, fúvós hangszereket oktatott. 1952-től kezdődően 10 éven át vezette a Városi Tűzoltószervezet Fúvószenekarát és más félhivatásos zenekarokat. 1972-től a Híd Vegyeskar karnagya. 1978−1989 között a Központi Ének-Zenei Szakbizottság, majd 1990-től a Csehszlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának tagja. Kezdeményezésére indult el Somorján az adventi hangversenyek hagyománya. 1988-ban megszervezte Somorján az I. Csallóközi Kórustábort. A vezetése alatt a kórus rendszeres szereplője volt a galántai Kodály Napoknak, ahol számos alkalommal szereztek aranykoszorús minősítést. 1985-ben a „Kultúra érdemes dolgozója” kitüntetést kapta. 2000-ben Somorja városa posztumusz Pro Urbe-díjjal tüntette ki.



Hibát talált?
Üzenőfal