Kármán József emléktáblája

Kármán József, felvilágosodás kori író (Fanni hagyományai, A nemzet csinosodása), lapkiadó (URÁNIA), színházszervező (1769 Losonc – 1795 Losonc). Művei és emléke egy fél századra feledésbe merültek és csak a reformkorban fedezték fel jelentőségét. A szülőváros csak száz évvel halála után állított emléket nagy fiának. 1896-ban a millenniumi ünnepségek fénypontjaként került sor a Kármán emlékek felavatására. Innen datálható a napjainkban is élő Kármán-kultusz is. A M. Kir. Állami Főgimnázium bejáratával szemben egy kis ligetben avatták fel az emlékoszlopot. Ugyanakkor a közelben álló Nagybég utcai szülőházat is megjelölték egy sötét gránit emléktáblával. 1926-ban a régi házat lebontották, de az emléktáblát visszahelyezték az új épület falára. 1945-ben az ország- és rendszerváltás után az emlékművet és az emléktáblát is eltüntette a hatóság. 1969. március 24-én új, magyar-szlovák feliratú emléktáblát avattak fel az emlékoszloppal egyidejűleg, Kármán József születése 200-ik évfordulóján a több napos rendezvénysorozat keretében.
1896–1944 között a losonci gimnázium, illetve a város által rendezett emlékünnepélyek, koszorúzások helye.
1969 óta a Csemadok Losonci Járási Bizottsága és Alapszervezete által rendezett Kármán Napok keretében rendezett emlékünnepélyek, koszorúzások helye.

Hibát talált?
Üzenőfal