„A lombos és tűlevelű kevert erdővel körülvett területen eredetileg két gyógyhatású ásványvízforrás volt. Az első kút, vagy más néven, sós – ezt használták inkább a gyógyfürdőkben, és a hátsó kút, vagy másképp a savanyú víz – ezt, mint ízes szénsavas ásványvizet ismerték a lakosok. Ma már a környéken több forrás buzog, mert a geológiai fúrások helyén is feltört az ásványvíz, csak éppen a fürdő tűnt el az épületeivel és régi hírnevével együtt. Valamikor a múlt század második felében a fürdő a nagykürtösi szénbányák majd az autóbusz közlekedési vállalat tulajdonába került és egyúttal az ebek harmincadjára. A forrásokon kívül nem áll már egyetlen épület sem. A víz szénsava, alkálikus sókat és egyéb elemeket tartalmaz. Az elemzések és a mai szabványok szerint nem tartozik a gyógyvizek kategóriájába, de a múltban sokan látogatták a fürdőt, mozgásszervi megbetegedések és balesetek utáni állapotok gyógyítása céljából. Sósárnak nem kisebb jelentősége volt úgy, mint szórakozó hely, és mint egyféle regionális kultúrközpont. Erre adott lehetőséget a kellemes ligetes környezetben kiépített színpad, táncparkett, tekepálya a gyógyfürdővel, étkezési és szállásolási lehetőségekkel együtt. A látogatók szűkebb régión kívül főleg Kékkő és Balassagyarmat környékéről jártak ide, de a fürdőt ismerték Losoncon és Ipolyságon is.”